Nathaniel szemszöge:
Alig telik el vagy húsz perc, míg az óvodától az iskola épülete elé érünk, úgy érzem képtelen lennék ártani neki. Habár az út során alig szóltunk egymáshoz pár szót, mégis így érzek és remélem, hogy helyesen cselekszem. Azonban hiába ez a fene nagy megértés, ha első a család és a kötelesség, s csak ezek után jöhet a többi dolog. Ha kell becsapom, magamba bolondítom vagy elrabolom, de ő akkor is csak az én feladatom marad, még ha bele is szeretek ebbe a lányba.
Alig telik el vagy húsz perc, míg az óvodától az iskola épülete elé érünk, úgy érzem képtelen lennék ártani neki. Habár az út során alig szóltunk egymáshoz pár szót, mégis így érzek és remélem, hogy helyesen cselekszem. Azonban hiába ez a fene nagy megértés, ha első a család és a kötelesség, s csak ezek után jöhet a többi dolog. Ha kell becsapom, magamba bolondítom vagy elrabolom, de ő akkor is csak az én feladatom marad, még ha bele is szeretek ebbe a lányba.
- Mi lenne ha elmennénk valahova suli után? Mondjuk megtaníthatnálak síelni vagy snowboardozni! - Vetem fel az ötletet, mielőtt még kiszállna az autóból.
- Sajnálom, de nem érek rá délután. Dolgom van - feleli, mire gondolatok ezrei száguldanak keresztül az agyamon. Talán csak el kéne rabolnom, míg itt vannak a többiek és akkor csak szórakozásnak tűnne ez az egész - javasolja a belső ördögöm, de egyből elveti a józan ész ezt a hülyeséget.
- És mi lenne, ha csak simán veled tölteném a napomat?
- Értsd meg, hogy nem lehet. Vannak kötelezettségeim, amiknek kénytelen vagyok eleget tenni, különben nem számíthatok semmi jóra.
- De akkor is, csak nem szedi len senki a fejedet, ha egyszer te is kikapcsolódsz egy kicsit. És garantálom, hogy mire haza kellene érned otthon lennél.
- Nem hiszem, hogy szabad nekem ilyet!
- Na mi az? Talán az erős, kegyetlen és kemény Alicia Custos meghátrál egy kihívás elől? Ezt nem hittem volna, ha nem most hallom a saját fülemmel.
- Nem vagyok gyáva, sőt a legkevésbé sem vagyok Custos - mondja és hirtelen megtelik a kocsi légtere elektromossággal és egy pillanat erejéig néhány rakoncátlan tincse a levegőbe emelkedik. Majd, amilyen hamar jött ez az egész, olyan hamar el is múlik és minden visszatér a normális kerékvágásba. - Mivel tudnálak meggyőzni, hogy nem él az ötleted és csak az idődet vesztegeted?
- Hmm,.....Talán egy csók meg tudna győzni; igen kétség sem fér hozzá, hogy az hatásos lenne - mondom és közelebb hajolok hozzá, hogy megcsókoljam, de ő a tenyerét tapasztja a számra és nem a száját.
- Legyen, de nem fogok semmilyen ócska deszkára ráállni, szóval találj ki valami mást. Ja és csak hogy tudd, soha nem csókolnálak meg - feleli enyhe pírral az arán, majd gyorsan kiszáll a járműből. Büszke és izgatott mosollyal ülök vissza az ülésbe, majd én is kiszállok és a gépjárművet bezárva indulok meg az épület felé.
Amint átlépem a főbejárat küszöbét egyből minden szempár rám szegeződik, amit egy egy arrogáns vigyorral konstatálok. Kényelmes tempóban a szekrényemhez sétálok, ahol Rayn és Dantalion és még néhány haver várakozóan tekinget hol rám, hol az alig 3 méterrel odébb pakoló Aliciára. Melléjük érve azonnal tudakolni kezdik, hogy mégis mi történt köztünk, mert a lány fortyogva lépett az épületbe, ahol majdnem minden útjába kerülő diákot lecsapott. Az arcomon virító vigyor ettől csak még szélesebb lesz, amit az is fokoz, hogy miközben a táskájába tuszkol néhány füzetet rám pillant. Szemeiben mintha félelem és kétségbeesés villanna meg, de nagyon gyorsan elkapja a fejét, s szinte már futva rohan a termünk felé.
- Na akkor mostmár végre elmondod, hogy mi történt köztetek? - Kérdezi már vagy ezredszerre Rayn. - Dante te maradj, a többieknek tipli van, szóval sicc innen - int a kezével a többi srác felé.
- Ja, most jól esne valami szaftos is sztori a mi kis áldozatunkról - helyesel Lion, mikor becsengetnek és kiürül a folyosó.
- Az az ötletem támadt, hogy magamba bolondítom a kicsikét és amikor eljön az ideje átadom Vik-nek. Ehhez szükséges feltétel, hogy legyenek "romantikus" pillanataink, így gondoltam elviszem a hegyekbe és megtanítom snowboardozni vagy síelni. De nem hajlandó lécre állni, szóval most ki kell valami mást találnom. Van valami ötletetek?
- Vidd el akkor valami meghitt helyre - javasolja D, majd elköszön, mert neki a következő emeleten van órája, így már csak Raynre számíthatok.
- Neked van valami egyéb ötleted?
- Hát ami azt illeti, hallottam pár halandó csajszit a múltkorába, hogy idézem: "Milyen jó lenne egy séta a hóesésben, miközben forró csokit iszunk!". De szerintem az is jó, ha elviszed korizni a szirtnél lévő pályára. Tökéletes a kilátás a völgyre, meghitt és csak ketten lennétek, mert a suliból mindenki a hegy másik oldalán lesz.
- Kösz ezzel most tényleg sokat segítettél - mondom, majd belépünk a termünkbe, ahol már javában zajlik a tanítás. A tanár ránk se hederítve magyarázza tovább a tanagyagot, mi a "helyünkre" megyünk, így még én Alicia mögé ülök, addig Rayn a következő tápláléka mellé telepszik le.
Az óra anyagára ugyan nem figyelek, mert jobban leköt az, hogy az előttem ülő hátát szuggeráljam. Azonban ez teljesen hatástalannak bizonyul, mert nemhogy megmozdulni látnám, de még csak össze sem rezzen, aztán valami csoda folytán elfordítja a fejét és kinéz az ablakon. Így oldalról is meg tudom állapítani, hogy a szemeiben újra és újra felvillanó szomorúsághoz még valami más is kapcsolódik. Mintha valami hiányozna az életéből és elvesztette volna az életkedvét, aztán valami törtéhet, mert egyszer csak fogja magát feláll és kirohan a teremből, ami a tanárnak fel sem tűnik. Amint azonban én emelkedek fel, a teremben ülők értetlen moraja rám tereli Mr. Gardner figyelmét, így kénytelen vagyok kikéredzkedni, ami nem kis bosszúságot okoz.
Alighogy kiérek a teremből még épp látom, hogy Alicia a folyosó vége felé szalad és esze ágában sincs lassítani. Utána rohanok és csak remélem, hogy minden rendben van vele, mert épen és egészségesen kell Viktorinak átadnom, nem pedig sérülten. Azonban a folyosó végén a lécsőfordulóban egy eléggé zaklatott lány látványa fogad. Fejét az üvegnek döntve fojtottan zokog fel, mikor a tenyerét is hozzányomja a hűs ablaknak. Közelebb lépőek hozzá és a dereka köré fonom a karomat, majd megfordítom, így könnyáztatta arcát a felsőmbe tudja nyomni.
- Hé, Hercegnőm, mi a baj? Nekem bármit elmondhatsz! - Szólalok meg és az álla alá nyúlva kényszerítem hogy rám nézzen. - Na, de tényleg, mi nyomja a lelkedet, Hercegnőm?
- Nem vagyok hercegnő - motyogja szemlesütve. - Hagyj engem békén!
- Azt már nem! Vagy elmondod mi bánt, vagy megfoglak, a vállamra veszlek és elrabollak, majd bezárlak egy szobába magammal. Na mit szólsz?
- Akkor inkább meghalok, mintsem bezárva legyek veled valahova - mondja és a hangjából csak úgy csöpög a gúny.
- Hát nem hagysz más választást nekem - mondom és már meg is emelem, hogy a vállamra kapjam, mikor megszólal a csengő. Diákok szászai özönlenek ki a termekből, mire az előttem álló lány elhúzódik, letörli a könnyei maradékát és megpróbál ellépni mellettem. Erősebben szorítom a derekát, így csak egy erőtlen ficánkolásra futja neki, ami az arcára kiülő döbbenet és düh keveréke alapján egyáltalán nem tetszik neki. - Én figyelmeztettelek, Szépségem és nagyon nem zavar, ha mindenki azt fogja nézni, ahogy a vállamon cipellek ki az épületből. Szóval mit választasz?
- Nem mondok neked semmit, mert nagy vagy nekem senkim se. Különben meg ha megpróbálod esküszöm, hogy azt nagyon megbánod és nem érdekel, ha ezzel tönkre teszek mindent - feleli és éles fájdalom hasít a karomba, majd egy reccsenés, mely jelzi, hogy eltört. Hitetlenkedve nézek rá, mire ártatlanul rám mosolyog, majd faképnél hagy, míg én ott maradok, mint egy szerencsétlen balfasz. A legtöbb diák csak esetlenül szemléli az eseményeket, de ez egy szempillantás alatt megváltozik, mikor Rayn, Emily, Dante és Lairissa feltűnik a lépcső tetején.
- Meg se szólaljon egyikőtök sem - szólok oda, mielőtt még végighallgatnám az "én megmondtam, hogy ő az" és a "látod, hogy igazam volt" szövegeiket.
Összeszedem magam, majd egy a többiekhez lépek és mind az öten távozunk a helyszínről. Ám a hozzászólások nem maradnak el, sőt a lányok kivételével mindkét srác alaposan kifaggat, majd mivel nem vagyok hajlandó válaszolni egyik kérdésükre sem, közlik, hogy irány a könyvtár. a Törött karom ugyan továbbra is fáj, de amint becsukjuk magunk mögött Emily mellém lép és összeforrasztja a csontokat úgy, hogy sem nyom, sem pedig fájdalom nem marad utána. Megköszönöm és leülök egy üres szélre, majd a barátaim is követnek, s kezdetét veszi az igazi és kőkemény kihallgatás.
- Akkor végre elmondanád, mi a franc történt a karoddal? - Kapom az első meglehetősen célratörő kérdést Clairtől.
- Csak eltörtem...asszem - felelem, de ez még saját magamnak is hatalmas hülyeségnek hangzik. Azonban az jobban meglep, hogy Clair és Emily aggódva néznek össze, amit szóvá is teszek. - Miért, van valami, amiről tudnom kéne?
- Semmi - felelik egyszerre, ami nagyon gyanússá teszi őket, de most nem ez a legfontosabb.
- Hát jó!....Akkor kié a következő kérdés?
- Hogy kerültetek ennyire "közel" egymáshoz? Tudtommal ki nem állhatod a kis csajt, szóval várom a válaszod és ha ehhez az kell, hogy rád olvassak valami igazságmondó igézetet megteszem - szólal fel Rayn.
- Azt hiszem, vagyis inkább úgy érzem, hogy ő az, akit Viktori keres és csak tesztelni akartam. Szóval még semmi sem biztos, de ezt a délután folyamán lerendezem és akkor már mindent tisztán fogok látni.
- Mégis miből gondolod, hogy Ő az, akit keresel? - Szegezi nekem az egyik kisebb tőrét Emily, ami mindannyiunkat meghökkent, kivéve Clairissát. - Mi van ha tévedsz és egy ártatlant küldesz a Pokolba, Nath?
- Onnan, hogy felbosszantottam, mire eltörte a karomat! Ezen kívül ti láttátok valaha havasan iskolába jönni, vagy ismertek bárkit, aki miatt folyton folyvást havazik? Én nem, vagy ti igen lányok?
- Pfh....Mégis honnan ismernénk ilyen lányt? - Kérdez vissza Emily, miközben látszólag sikerült nagyon zavarba hoznom.
- Hazudsz Emily. Te is és Rissa is. Mi ütött belétek, hogy szembeszálltok Viktori parancsával? - Dantalion hangja késként hasít végig a feszültséggel teli levegőt. - Ki ez a lány és mit tudtok róla? Gyerünk hallgatunk titeket és ne akarjátok hogy kihúzzam belőletek a válaszokat.
- Alicia....Alicia...Egy kedves és figyelmes lány, de nem mondhatjuk el, amit tudunk róla, mert köt az eskünk.
- Valami olyasmi és én személy szerint nem szeretnék a kötelék miatt szenvedni. Ugye tudjátok, hogy egy véreskü milyen szabályokkal és következményekkel jár?
- A jó büdös francokat, ezt nem hiszem el! Akkor tőletek nem tudunk meg semmit sem és sajna fogytán van az időd is haver - mondja Rayn és fájdalmasan rám néz. - Hát ezek szerint mi sem tudunk többet segíteni, hacsak....Hacsak nem beszélsz te a lánnyal és szeded ki belőle a válaszokat vagy kérdez meg Isaacet. Egy időben nagyon jóban voltak, de azóta mintha lenne közöttük egy kis kártékony feszültség.
- Ez igaz, akkor előbb beszélek Isaaccal és délután elviszem valahova Aliciát, amihez már csak azt kell kitalálnom, hogy hova.
- Vidd el korizni a hegyi pályára, már ha valami kicsit romantikusat akarsz, mivel ott kettesben lehettek - ajánlja fel egyből Emily. Ahhoz képest, hogy újra barátok és még az eskü is köti, nagyon segítőkész - gondolom, miközben megfogadom a tanácsát. - Köszi, akkor mehetnénk is a dolgunkra, mert gondolom mindenkinek vannak kötelezettségei. Akkor holnap suli után az edzésen találkozunk.
- Aha, mindenképpen - felelik egyszerre, majd mindannyian elindulunk a könyvtár kijárata felé, amikor halk neszre leszek figyelmes. Megállok egy pillanatra, ami a többiek is feltűnik, de egy intéssel már le is rendezem a dolgot, majd visszamegyek a polcsorok közé. A hang egyre erősebb lesz, ahogy a helyiség szíve felé tartok s lassan már szavak és mondatok tömkelegévé válinak a hangok. Mikor már elég közel vagyok a forráshoz az egyik könyvekkel megrakott polc mögé lépek, hogy takarásban maradjak a kíváncsi tekintetek előtt. Azonban arra még én sem számítok, hogy az egyik könyvet kivéve a helyéről Alicia ideges és könnyáztatta arca illetve, ha jól emlékszem Sean alakját pillantom meg, amint valamin hevesen vitatkoznak.
- Értsd már meg nem tehettem mást - magyarázza a barna szépség, mire a fiú idegesen fújtat, majd megragadja a karját és kényszeríti, hogy ne forduljon el tőle.
- És akkor ez volt a megoldás? Eltörni egy halandó csontját csak azért, hogy elengedjen és magadra vond az emberek figyelmét? Komolyan mondom, Felség ennek nem lett volna szabad megtörténnie!
- Oh, igen? Nem tudom hányszor kellett bárkinek is megmenteni, mert szerintem egyszer sem. Ami meg a "felséged" megszólítást illeti, már vagy ezerszer elmondtam, hogy ne hívj így, mert nem vagyok az. Te is nagyon jól tudod, hogy nem kellettem nekik, és most, hogy nincs másik szerencsétlen örökösük jó vagyok én is. Hol van itt az, hogy az vagyok-e aki?
- De Hercegnő......Ön is tisztában van azzal, hogy nem ez a helyzet. Ön az egyedüli örökös és amíg vissza nem tér a birodalomba, addig nem használhatja a képességét nyilvános helyen.
- Na ne mond, nagyokos! Képzeld leéltem eddig 17 évet úgy, hogy senki sem szólt bele az életembe. Ha kellett embert öltem és eltusoltam, kitöröltem az emberek emlékeit, manipuláltam az érzéseiket és ez még senkinek sem tűnt fel. Úgyhogy igen visszatérve a problémára ez volt az egyszerűbb megoldás, amit abban a pillanatban jónak láttam.
- És akkor most hogyan tovább?
- Hát vagy megöljük, ami kissé macerás lenne, vagy kitöröljük az emlékeiből az esetet, úgy ahogy azt már Isaaccal is megtettem. Bűntudat nincs, halál sincs és mindenki boldog, hát lehetne ennél csodásabb a mai napom? - Teszi fel a költői kérdést, amivel a zaklatottságát próbálja leplezni. Ezek szerint nem is kell a délutáni próba, csupán nem szabad a rendelő és az otthonom közelébe vinnem ahhoz, hogy biztonságban legyen. De vajon jól döntök? - Gondolkozom el ezen, miközben ők befejezik a diskurálást és távoznak, vagyis köddé válnak a szemem láttára. Ezek alapján már csak arra kell rávennem a lányt, hogy bevallja azt, amit az imént hallottam.
Amint az óra elüti a delet diákok szászai özönlenek újra a folyosókra és hatalmas zsivajjal töltik ki a rendelkezésre álló légteret. Kiszedem a szekrényemből a felszerelésemet, amivel a kocsihoz megyek és bedobálom a csomagtartóba azt. Mivel Alicia nem jön még, így visszamegyek az épületbe, azért hogy megkeressem, és végre indulhassunk a közös programunkra. Azonban a legtöbb teremben nem találom, így a szekrényéhez sétálok, ahol szerencsére meg is találom, majd mögé settenkedve átölelem a derekát, mire összerezzen. Még mielőtt megszólalhatna felkapom a vállamra, ezzel beváltva a nap folyamán elejtett erre vonatkozó megjegyzéseimet, mire sikítozni, ficánkolni és kalimpálni kezd a lábaival, amivel megnehezíti a dolgomat. A kocsihoz kiérve leteszem a földre úgy, hogy közém és a jármű közé szoruljon, mert még véletlenül sem akarom, hogy megpróbáljon elszökni. Amint sikerül kinyitnom az autómat, beemelem az ülésre és gyorsan én is beszállok a kormány mögé és már indulunk is.
- Tudod ezt lehetett volna kevésbé ősember-módban is kivitelezni - szólal meg kis idő múltán. Oldalra pillantok, hogy le tudjak valamit is olvasni az arcáról, de ő az ablakon kifele bámul.
- Lehet, de az nem lett volna ilyen hatásos - felelem és érzem, ahogy egyre szélesebb mosoly terül szét az arcomon.
- De akkor is. Most biztos azt hiszed, hogy valami szörnyű, hisztis picsa vagyok, de tévedsz. Csupán nem szeretem, ha úgy kezelnek, mint egy magatehetetlen gyereket.
- Nem is gondoltam, hogy hisztis picsa lennél, de ha már így mondod....Jól van na, nem ér a sofőrt bántani, mert nem mondom meg, hogy hová viszlek.
- Amúgy sem mondanád el nekem, legalábbis a múltkor sem mondtál semmit az úti céllal kapcsolatban.
- Tudod, nagyon ünneprontó tudsz lenni, így már nem is olyan izgalmas ez az egész - jegyzem meg, mire kíváncsian fordul felém. Azt hitte, legalább kérdezősködni fogsz, de te sosem azt teszed, amit az ember logikusnak gondolna.
- Én sem vagyok teljesen logikus, sőt még emberi sem - mondja és ez a vallomás már fel is teszi a pontot az i-re. - De ha annyira szeretnéd akkor megkérdezem, hová is viszel minket pontosan? Ha nem árulod el most azonnal, akkor kiugrok a járműből.
- Na ez már sokkal jobban tetszik, de nem árulom el, mert hamarosan megérkezünk.
- Jó legyen, de látod most is te kezdted az egészet - feleli, majd duzzogva fordítja a fejét az ellenkező irányba. Bármennyire is tartanám jobb ötletnek elmondani, hogy hova is megyünk, jobbnak látom azt, hogy legyen inkább meglepetés az egész. Még csak az kéne, hogy az egész napos idegességemmel és szervezkedéssel töltött időmet elrontsam azzal, hogy elárulom magamat.
Még vagy 20 percet autózunk, mire elérjük a jégpálya épületét, ami félig meddig a sziklafalba van építve. Megkérem, hogy csukja be a szemét és bízza rám magát, mert meglepetést akarok neki szerezni neki, amire rábólint. A szemét bekötöm egy kendővel és megfogom a derekánál és az egyik karjánál, majd bevezetem az épületbe. Szerencsémre Emilynek és Raynnek igaza volt, mert mindenki a hegy sípálya részén van, így csak kettesben vagyok vele. Kiveszem a palánk oldalába elrejtett korcsolyákat, majd elveszem a szeme elől a leplet. Pislog egy párat, mire fókuszálni tud rám és a helyiségre egyaránt, majd a kezemben tartott korikra pillant.
- Ez most komoly? - Kérdezi, mire bólintok.- Miért ide hoztál? Mármint nem mintha nem örülnék neki, de hol vannak az emberek?
- Azt mondtad olyan helyet válasszak egy randihoz, ahol nem tudsz senkinek sem ártani. A legutóbb egy kajáldába mentünk, most pedig ide hoztalak. Szabad lesz?
- Felveszem, ha magam tehetem. Amúgy hol van a mosdó?
- Arra van a folyosó végén jobbra és onnan a 2 ajtó baloldalon - válaszolom, mire elsiet az említett irányba. Pár perc múlva kabáttal a karján jön vissza, de azt hiszem megváltoztatta a ruháját vagy csak simán ruhát cserélt. Ezt abból gondolom, hogy egy másik nadrág és egy másik felső van rajta, habár a csizmája ugyanaz maradt.
- Kész is vagyok! Na ide azzal a jégkorcsolyával és fussunk a jégre - mondja, miközben leül az egyik lehajtható székre.
- Mi lenne, ha én húznám a lábadra? Olyan vicces lenne és legalább már az elején közelebb kerülnénk egymáshoz. Na mit szólsz hozzá?
- Megoldom magam a felvételt, de azért aranyos a gesztus - egy mosollyal nyugtázom, hogy ezt a menetet ugyan nem én nyertem a randinkból én jövök ki győztesen. Gyorsan magunkra erősítjük a korcsolyákat és már a pályára is megyünk, ahol egy-két csetlő botló lépés után elveszti az egyensúlyát. Elkapom, mielőtt még eleshetne, így a palánkba kapaszkodva állunk meg. Azt gondolom nem tud korizni, de amint visszanyeri az egyensúlyát és nekem is sikerül valamelyest megállnom a jégen, egyből meggondolom magam. Pár bemelegítő kör után úgy kezd el mozogni a vékony éleken, mintha egész életében ezt tanulta volna. Tökéletes forgások, szépen kivitelezett ugrások és az arcán ott virító mosoly elképesztően gyönyörűvé teszi a pillanatot. Bámulatos, hogy mennyire felszabadultnak tűnik, aztán olyan történik, amire már nagyon vártam. A csarnokban lévő hangszórókból zene csendül fel és havazni kezd a zárt térben, ami Aliciának is feltűnik. Ijedten áll meg egy újabb kombináció közben, mialatt kétségbeesetten néz rám.
- Ez nem az, aminek látszik - mondja s továbbra is is ott ül a tekintetében a rettegése, ami lassan de biztosan a levegőt is megtölti. Nem kell sok, hogy megérezzem ezt a csábító és hívogató illatot és kényszerítenem kell magam, hogy ne rohanjam le és szívjam ki eme fenséges érzést.
- Pedig pont annak látszik, ami. Meg se próbálj meggyőzni az ellenkezőjéről, mert nem tudnál. Te olyan vagy mint én, vagy a többiek, de hogy lehet, hogy eddig nem jöttünk rá? - Kérdezem, s időközben mellé siklok, hogy közelebb érezhessem magam az érzéseihez.
- Nem értelek, de nekem most mennem kell.
- Nem, nem mész innen sehova anélkül, hogy meg ne magyaráznád az előbb történteket.
- Nem mondok neked semmit, mert nagy vagy nekem senkim se. Különben meg ha megpróbálod esküszöm, hogy azt nagyon megbánod és nem érdekel, ha ezzel tönkre teszek mindent - feleli és éles fájdalom hasít a karomba, majd egy reccsenés, mely jelzi, hogy eltört. Hitetlenkedve nézek rá, mire ártatlanul rám mosolyog, majd faképnél hagy, míg én ott maradok, mint egy szerencsétlen balfasz. A legtöbb diák csak esetlenül szemléli az eseményeket, de ez egy szempillantás alatt megváltozik, mikor Rayn, Emily, Dante és Lairissa feltűnik a lépcső tetején.
- Meg se szólaljon egyikőtök sem - szólok oda, mielőtt még végighallgatnám az "én megmondtam, hogy ő az" és a "látod, hogy igazam volt" szövegeiket.
Összeszedem magam, majd egy a többiekhez lépek és mind az öten távozunk a helyszínről. Ám a hozzászólások nem maradnak el, sőt a lányok kivételével mindkét srác alaposan kifaggat, majd mivel nem vagyok hajlandó válaszolni egyik kérdésükre sem, közlik, hogy irány a könyvtár. a Törött karom ugyan továbbra is fáj, de amint becsukjuk magunk mögött Emily mellém lép és összeforrasztja a csontokat úgy, hogy sem nyom, sem pedig fájdalom nem marad utána. Megköszönöm és leülök egy üres szélre, majd a barátaim is követnek, s kezdetét veszi az igazi és kőkemény kihallgatás.
- Akkor végre elmondanád, mi a franc történt a karoddal? - Kapom az első meglehetősen célratörő kérdést Clairtől.
- Csak eltörtem...asszem - felelem, de ez még saját magamnak is hatalmas hülyeségnek hangzik. Azonban az jobban meglep, hogy Clair és Emily aggódva néznek össze, amit szóvá is teszek. - Miért, van valami, amiről tudnom kéne?
- Semmi - felelik egyszerre, ami nagyon gyanússá teszi őket, de most nem ez a legfontosabb.
- Hát jó!....Akkor kié a következő kérdés?
- Hogy kerültetek ennyire "közel" egymáshoz? Tudtommal ki nem állhatod a kis csajt, szóval várom a válaszod és ha ehhez az kell, hogy rád olvassak valami igazságmondó igézetet megteszem - szólal fel Rayn.
- Azt hiszem, vagyis inkább úgy érzem, hogy ő az, akit Viktori keres és csak tesztelni akartam. Szóval még semmi sem biztos, de ezt a délután folyamán lerendezem és akkor már mindent tisztán fogok látni.
- Mégis miből gondolod, hogy Ő az, akit keresel? - Szegezi nekem az egyik kisebb tőrét Emily, ami mindannyiunkat meghökkent, kivéve Clairissát. - Mi van ha tévedsz és egy ártatlant küldesz a Pokolba, Nath?
- Onnan, hogy felbosszantottam, mire eltörte a karomat! Ezen kívül ti láttátok valaha havasan iskolába jönni, vagy ismertek bárkit, aki miatt folyton folyvást havazik? Én nem, vagy ti igen lányok?
- Pfh....Mégis honnan ismernénk ilyen lányt? - Kérdez vissza Emily, miközben látszólag sikerült nagyon zavarba hoznom.
- Hazudsz Emily. Te is és Rissa is. Mi ütött belétek, hogy szembeszálltok Viktori parancsával? - Dantalion hangja késként hasít végig a feszültséggel teli levegőt. - Ki ez a lány és mit tudtok róla? Gyerünk hallgatunk titeket és ne akarjátok hogy kihúzzam belőletek a válaszokat.
- Alicia....Alicia...Egy kedves és figyelmes lány, de nem mondhatjuk el, amit tudunk róla, mert köt az eskünk.
- Valami olyasmi és én személy szerint nem szeretnék a kötelék miatt szenvedni. Ugye tudjátok, hogy egy véreskü milyen szabályokkal és következményekkel jár?
- A jó büdös francokat, ezt nem hiszem el! Akkor tőletek nem tudunk meg semmit sem és sajna fogytán van az időd is haver - mondja Rayn és fájdalmasan rám néz. - Hát ezek szerint mi sem tudunk többet segíteni, hacsak....Hacsak nem beszélsz te a lánnyal és szeded ki belőle a válaszokat vagy kérdez meg Isaacet. Egy időben nagyon jóban voltak, de azóta mintha lenne közöttük egy kis kártékony feszültség.
- Ez igaz, akkor előbb beszélek Isaaccal és délután elviszem valahova Aliciát, amihez már csak azt kell kitalálnom, hogy hova.
- Vidd el korizni a hegyi pályára, már ha valami kicsit romantikusat akarsz, mivel ott kettesben lehettek - ajánlja fel egyből Emily. Ahhoz képest, hogy újra barátok és még az eskü is köti, nagyon segítőkész - gondolom, miközben megfogadom a tanácsát. - Köszi, akkor mehetnénk is a dolgunkra, mert gondolom mindenkinek vannak kötelezettségei. Akkor holnap suli után az edzésen találkozunk.
- Aha, mindenképpen - felelik egyszerre, majd mindannyian elindulunk a könyvtár kijárata felé, amikor halk neszre leszek figyelmes. Megállok egy pillanatra, ami a többiek is feltűnik, de egy intéssel már le is rendezem a dolgot, majd visszamegyek a polcsorok közé. A hang egyre erősebb lesz, ahogy a helyiség szíve felé tartok s lassan már szavak és mondatok tömkelegévé válinak a hangok. Mikor már elég közel vagyok a forráshoz az egyik könyvekkel megrakott polc mögé lépek, hogy takarásban maradjak a kíváncsi tekintetek előtt. Azonban arra még én sem számítok, hogy az egyik könyvet kivéve a helyéről Alicia ideges és könnyáztatta arca illetve, ha jól emlékszem Sean alakját pillantom meg, amint valamin hevesen vitatkoznak.
- Értsd már meg nem tehettem mást - magyarázza a barna szépség, mire a fiú idegesen fújtat, majd megragadja a karját és kényszeríti, hogy ne forduljon el tőle.
- És akkor ez volt a megoldás? Eltörni egy halandó csontját csak azért, hogy elengedjen és magadra vond az emberek figyelmét? Komolyan mondom, Felség ennek nem lett volna szabad megtörténnie!
- Oh, igen? Nem tudom hányszor kellett bárkinek is megmenteni, mert szerintem egyszer sem. Ami meg a "felséged" megszólítást illeti, már vagy ezerszer elmondtam, hogy ne hívj így, mert nem vagyok az. Te is nagyon jól tudod, hogy nem kellettem nekik, és most, hogy nincs másik szerencsétlen örökösük jó vagyok én is. Hol van itt az, hogy az vagyok-e aki?
- De Hercegnő......Ön is tisztában van azzal, hogy nem ez a helyzet. Ön az egyedüli örökös és amíg vissza nem tér a birodalomba, addig nem használhatja a képességét nyilvános helyen.
- Na ne mond, nagyokos! Képzeld leéltem eddig 17 évet úgy, hogy senki sem szólt bele az életembe. Ha kellett embert öltem és eltusoltam, kitöröltem az emberek emlékeit, manipuláltam az érzéseiket és ez még senkinek sem tűnt fel. Úgyhogy igen visszatérve a problémára ez volt az egyszerűbb megoldás, amit abban a pillanatban jónak láttam.
- És akkor most hogyan tovább?
- Hát vagy megöljük, ami kissé macerás lenne, vagy kitöröljük az emlékeiből az esetet, úgy ahogy azt már Isaaccal is megtettem. Bűntudat nincs, halál sincs és mindenki boldog, hát lehetne ennél csodásabb a mai napom? - Teszi fel a költői kérdést, amivel a zaklatottságát próbálja leplezni. Ezek szerint nem is kell a délutáni próba, csupán nem szabad a rendelő és az otthonom közelébe vinnem ahhoz, hogy biztonságban legyen. De vajon jól döntök? - Gondolkozom el ezen, miközben ők befejezik a diskurálást és távoznak, vagyis köddé válnak a szemem láttára. Ezek alapján már csak arra kell rávennem a lányt, hogy bevallja azt, amit az imént hallottam.
Amint az óra elüti a delet diákok szászai özönlenek újra a folyosókra és hatalmas zsivajjal töltik ki a rendelkezésre álló légteret. Kiszedem a szekrényemből a felszerelésemet, amivel a kocsihoz megyek és bedobálom a csomagtartóba azt. Mivel Alicia nem jön még, így visszamegyek az épületbe, azért hogy megkeressem, és végre indulhassunk a közös programunkra. Azonban a legtöbb teremben nem találom, így a szekrényéhez sétálok, ahol szerencsére meg is találom, majd mögé settenkedve átölelem a derekát, mire összerezzen. Még mielőtt megszólalhatna felkapom a vállamra, ezzel beváltva a nap folyamán elejtett erre vonatkozó megjegyzéseimet, mire sikítozni, ficánkolni és kalimpálni kezd a lábaival, amivel megnehezíti a dolgomat. A kocsihoz kiérve leteszem a földre úgy, hogy közém és a jármű közé szoruljon, mert még véletlenül sem akarom, hogy megpróbáljon elszökni. Amint sikerül kinyitnom az autómat, beemelem az ülésre és gyorsan én is beszállok a kormány mögé és már indulunk is.
- Tudod ezt lehetett volna kevésbé ősember-módban is kivitelezni - szólal meg kis idő múltán. Oldalra pillantok, hogy le tudjak valamit is olvasni az arcáról, de ő az ablakon kifele bámul.
- Lehet, de az nem lett volna ilyen hatásos - felelem és érzem, ahogy egyre szélesebb mosoly terül szét az arcomon.
- De akkor is. Most biztos azt hiszed, hogy valami szörnyű, hisztis picsa vagyok, de tévedsz. Csupán nem szeretem, ha úgy kezelnek, mint egy magatehetetlen gyereket.
- Nem is gondoltam, hogy hisztis picsa lennél, de ha már így mondod....Jól van na, nem ér a sofőrt bántani, mert nem mondom meg, hogy hová viszlek.
- Amúgy sem mondanád el nekem, legalábbis a múltkor sem mondtál semmit az úti céllal kapcsolatban.
- Tudod, nagyon ünneprontó tudsz lenni, így már nem is olyan izgalmas ez az egész - jegyzem meg, mire kíváncsian fordul felém. Azt hitte, legalább kérdezősködni fogsz, de te sosem azt teszed, amit az ember logikusnak gondolna.
- Én sem vagyok teljesen logikus, sőt még emberi sem - mondja és ez a vallomás már fel is teszi a pontot az i-re. - De ha annyira szeretnéd akkor megkérdezem, hová is viszel minket pontosan? Ha nem árulod el most azonnal, akkor kiugrok a járműből.
- Na ez már sokkal jobban tetszik, de nem árulom el, mert hamarosan megérkezünk.
- Jó legyen, de látod most is te kezdted az egészet - feleli, majd duzzogva fordítja a fejét az ellenkező irányba. Bármennyire is tartanám jobb ötletnek elmondani, hogy hova is megyünk, jobbnak látom azt, hogy legyen inkább meglepetés az egész. Még csak az kéne, hogy az egész napos idegességemmel és szervezkedéssel töltött időmet elrontsam azzal, hogy elárulom magamat.
Még vagy 20 percet autózunk, mire elérjük a jégpálya épületét, ami félig meddig a sziklafalba van építve. Megkérem, hogy csukja be a szemét és bízza rám magát, mert meglepetést akarok neki szerezni neki, amire rábólint. A szemét bekötöm egy kendővel és megfogom a derekánál és az egyik karjánál, majd bevezetem az épületbe. Szerencsémre Emilynek és Raynnek igaza volt, mert mindenki a hegy sípálya részén van, így csak kettesben vagyok vele. Kiveszem a palánk oldalába elrejtett korcsolyákat, majd elveszem a szeme elől a leplet. Pislog egy párat, mire fókuszálni tud rám és a helyiségre egyaránt, majd a kezemben tartott korikra pillant.
- Ez most komoly? - Kérdezi, mire bólintok.- Miért ide hoztál? Mármint nem mintha nem örülnék neki, de hol vannak az emberek?
- Azt mondtad olyan helyet válasszak egy randihoz, ahol nem tudsz senkinek sem ártani. A legutóbb egy kajáldába mentünk, most pedig ide hoztalak. Szabad lesz?
- Felveszem, ha magam tehetem. Amúgy hol van a mosdó?
- Arra van a folyosó végén jobbra és onnan a 2 ajtó baloldalon - válaszolom, mire elsiet az említett irányba. Pár perc múlva kabáttal a karján jön vissza, de azt hiszem megváltoztatta a ruháját vagy csak simán ruhát cserélt. Ezt abból gondolom, hogy egy másik nadrág és egy másik felső van rajta, habár a csizmája ugyanaz maradt.
- Kész is vagyok! Na ide azzal a jégkorcsolyával és fussunk a jégre - mondja, miközben leül az egyik lehajtható székre.
- Mi lenne, ha én húznám a lábadra? Olyan vicces lenne és legalább már az elején közelebb kerülnénk egymáshoz. Na mit szólsz hozzá?
- Megoldom magam a felvételt, de azért aranyos a gesztus - egy mosollyal nyugtázom, hogy ezt a menetet ugyan nem én nyertem a randinkból én jövök ki győztesen. Gyorsan magunkra erősítjük a korcsolyákat és már a pályára is megyünk, ahol egy-két csetlő botló lépés után elveszti az egyensúlyát. Elkapom, mielőtt még eleshetne, így a palánkba kapaszkodva állunk meg. Azt gondolom nem tud korizni, de amint visszanyeri az egyensúlyát és nekem is sikerül valamelyest megállnom a jégen, egyből meggondolom magam. Pár bemelegítő kör után úgy kezd el mozogni a vékony éleken, mintha egész életében ezt tanulta volna. Tökéletes forgások, szépen kivitelezett ugrások és az arcán ott virító mosoly elképesztően gyönyörűvé teszi a pillanatot. Bámulatos, hogy mennyire felszabadultnak tűnik, aztán olyan történik, amire már nagyon vártam. A csarnokban lévő hangszórókból zene csendül fel és havazni kezd a zárt térben, ami Aliciának is feltűnik. Ijedten áll meg egy újabb kombináció közben, mialatt kétségbeesetten néz rám.- Ez nem az, aminek látszik - mondja s továbbra is is ott ül a tekintetében a rettegése, ami lassan de biztosan a levegőt is megtölti. Nem kell sok, hogy megérezzem ezt a csábító és hívogató illatot és kényszerítenem kell magam, hogy ne rohanjam le és szívjam ki eme fenséges érzést.
- Pedig pont annak látszik, ami. Meg se próbálj meggyőzni az ellenkezőjéről, mert nem tudnál. Te olyan vagy mint én, vagy a többiek, de hogy lehet, hogy eddig nem jöttünk rá? - Kérdezem, s időközben mellé siklok, hogy közelebb érezhessem magam az érzéseihez.
- Nem értelek, de nekem most mennem kell.
- Nem, nem mész innen sehova anélkül, hogy meg ne magyaráznád az előbb történteket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése