~ 33.rész ~

Sziasztok!
Hamarosan a történet végéhez érünk, terveim szerint még 2 rész van hátra, de majd meglátom/juk. Azonban kíváncsi lennék a véleményetekre, mert csak azok alapján tudom, hogy merre halad a történet.
Remélem elnyeri a tetszéseteket és megajándékoztok a visszajelzésetekkel.
Jó olvasást és kellemes időtöltést kívánok hozzá :)


 "A csarnokban lévő hangszórókból zene csendül fel és havazni kezd a zárt térben, ami Aliciának is feltűnik. Ijedten áll meg egy újabb kombináció közben, mialatt kétségbeesetten néz rám.
- Ez nem az, aminek látszik - mondja s továbbra is is ott ül a tekintetében a rettegése, ami lassan de biztosan a levegőt is megtölti. Nem kell sok, hogy megérezzem ezt a csábító és hívogató illatot és kényszerítenem kell magam, hogy ne rohanjam le és szívjam ki belőle eme fenséges érzést.
- Pedig pont annak látszik, ami. Meg se próbálj meggyőzni az ellenkezőjéről, mert nem tudnál. Te olyan vagy mint én, vagy a többiek, de hogy lehet, hogy eddig nem jöttünk rá? - Kérdezem, s időközben mellé siklok, hogy közelebb érezhessem magam az érzéseihez.
- Nem értelek, de nekem most mennem kell.
- Nem, nem mész innen sehova anélkül, hogy meg ne magyaráznád az előbb történteket - kapom el a karját, amint mellé érek, így már esélye sincs menekülni."

- Nathan nem kényszeríthetsz semmire, főleg ha nem is tudom miről beszélsz! - Vág vissza, ám szemeiben még mindig ott a bizonytalanság.

- Jó akkor kezdem én, mert úgy látom ha nem avatlak be, akkor nem fogsz válaszolni a kérdéseimre. Lélekfaló démon vagyok, aki érzésekből nyeri az erejét, de ha pontos akarok lenni, a negatív érzelmek a gyengéim. Szóval, most hogy már tudod mi vagyok, te jössz!

- Te totálisan meg vagy zakkanva.

- Nem hinném - felelem és jobban megszorítom a karját, majd felemelem az állát és megcsókolom. Próbál ellenkezni, de most sokkal erősebb vagyok nála, mert érzem, ahogy a félelmének íze kitölti minden pórusomat. Édes, puha ajkai még mindig mozdulatlanok az enyémek alatt, így kezemet a karjáról a fenekére csúsztatom és megszorítom azt. Felnyög, mire nyelvemet sikerül átcsúsztatnom a szájába, amivel csak még jobban feltüzel, ám pár pillanat múlva megégetem magam. - Ez meg mi volt? Te most megégettél?

- Nem lett volna szabad ennek megtörténnie. Mi lett volna akkor, ha véletlenül meggyulladsz?
- Tehát beismered, hogy megégettél. Ez azért már haladás, szóval figyellek, de azért az előbbit is szívesen folytatnám.
- Nem, kizárt, hogy ezt folytassuk. Ha kell beszélek, de ne tedd ezt velem - mondja, miközben egyik pillanatban még előtt áll a másikban pedig már a padon ül.
- Ezt hogy csináltad?
- Ez is egy olyan dolog, amit nem lett volna szabad látnod. Jobban kellene vigyáznom arra, hogy mit teszek vagy mit nem - fintorog egyet, majd elmosolyodik, amivel egy kis színt sikerül sápadt arcának adnia. - De ahogy te is láttad, nem vagyok olyan mint te. Engem nem lehet holmi csoportba besorolni, hogy ez és ez vagyok.
- Akkor mi vagy, vagyis inkább ki vagy?
- Nem tudom, én csak úgy vagyok. Tudok repülni, teleportálni, idézni, igézni, tudok a tűzzel és a hóval bánni, szóval ez alapján elég sok mindenhez értek. De összességében nem tudom, hogy ki vagyok.
- Igen ez igaz, mert nálunk és ezt értsd úgy, hogy a hozzám hasonlókat beleérte mindenki maximálisan 2 képességgel rendelkezik. Az egyik támadó a másik védekező képesség, de a tiéid mindegyiknek megfelelnek és ez csodálatos. De áruld el nekem, mit jelent a válladon lévő tetoválás?
- Semmit, csak egyszer megláttam a mintát és magamra varrattam. Ennyi az egész, miért talán valamit jelentenie kéne?
- Nem, nem kéne, csak kíváncsi voltam - mondom és nem kérdezek többet, mert érzem, hogy nem válaszolna őszintén és nekem pedig pont erre lenne szükségem.
- Kérlek vigyél haza - szólal meg kis idő múltán, mikor már a csizmája a lábán van.
- Persze, hogyne csak adj már percet, míg én is átveszem a hótaposómat.
 Bólint, de nem szólal meg többször. Amint bekötöm a lábbelim és magunkhoz vesszük a táskáinkat úgy startol kifelé, mintha égne a ház.A kocsihoz érve próbálom húzni az időt, hogy több időm maradjon vele, de kikapja a kezemből a kocsikulcsot és kinyitja azt. Beül, becsapja az ajtót, mire én is követem és amint a biztonsági övek is bekapcsolódnak a helyükre felbőgetem a motort. Szélsebesen száguldunk az úton, de a kettőnk közt lévő feszültség egyre fojtogatóbbá válik. Alig érünk be a város, mikor megérzem Viktori jelenlétét a környéken, s mint szemem sarkából érzékelve Alicia is megérezhette.
- Valami baj van?
- Nem, nincs csak már szeretnék otthon lenni a nagybátyáimmal és az unokatestvéremmel. Olyan nagy dolog ez? - Kérdezi, mire ráncba szalad a homlokom. - A legutóbb mikor hazavittél mondtam, hogy be kell szereznem néhány dolgot és az miattuk kellett. Nem a vér szerinti rokonaim, de a nevelő szüleimé igen így családtagként tekintek rájuk. Az unokatestvéremmel, Seannel már találkoztál az iskolában.
- Mikor költöztek ide?
- Nem fontos - érkezik a válasz, és elfordul tőlem. Nehéz másfél hétnek nézek elébe, ha azt akarom, hogy megbízzon bennem - gondolom, miközben leparkolok a kávézó előtt. - Azt ígérted, hogy haza viszel, nem pedig a kávézóhoz.
- Gyere csak beugrunk egy forrócsokira és aztán már haza is viszlek. De kérlek ne utasíts vissza, mert az rontana az imázsomon és azt nem engedhetem meg magamnak.
- Nem megyek sehova, maximum haza. Ha inni akarsz valamit, akkor menj csak nyugodtan én innen már simán hazatalálok, szóval nem kell aggódnod az imázsod miatt.
- Tudod nagyon bunkó és elviselhetetlen vagy, holott én próbálok rendes és kedves lenni veled. De azt kellett észrevennem, hogy egy hálátlan, távolságtartó és elkényeztetett, önző picsa vagy, aki nem érdemel semmit sem.
- Nem is ismersz és képes vagy a látottak alapján elítélni? Még hogy én vagy elkényeztetett és hálátlan. Te egy önző, beképzelt, egoista és pofátlan faszalak vagy. Most pedig léptem - mondja és kicsatolja magát, majd az ajtó nyitógombjára teszi a kezét. Gyorsan lezárom a járművet, így csak tehetetlenül nyomkodja a gombot megpróbálva kinyitni az ajtót. - Azonnal engedj ki, vagy nagyon megbánod és most nem csak a levegőbe beszélek.

Viktori

- Felejtsd el, mert nem érdekel. Azt teszed amit mondok, vagy ténylegesen elrabollak és egy ágyhoz kötözve foglak kínozni, addig könyörögni nem fogsz nekem.
- Úgy sem tennéd, mert félsz tőlem, mint minden épeszű halandó - mondja és ahogy befejezi el is tűnik a szemem elől.
 Hülyének érzem magam, mialatt újraindítom az autót és egyenesen hazafelé veszem az irányt. Éreztem, hogy amint belépek a házba egyből Vik kísérteties természetébe fogok botlani. S nem is lett másképp, mert amint beparkolom a kocsimat a garázsba és beteszem a lában a lakásba, meglátom őt. Narancsos szemeiben villámok cikáznak, ahogy felém lépdel a modelleket megszégyenítő testével. A fején még mindig ott pihent a csukja, ami azt jelenti, hogy nem olyan régen érkezhetett meg.

Alicia szemszöge:
 Alig, hogy talpam a szobám ismerős padlóját érinti kiszáll belőlem minden erő. Összecsuklom az ágyam mellett és várom, hogy a remegésem alábbhagyjon, de valamiért nem megy. Minden erőmmel azon vagyok, hogy összeszedjem a maradék önbecsülésemet, amit Nathan oly' lelkesen a földbe tiport. Méghogy én vagyok önző? - Képedek el újra, de most a könnyei is hullani kezdenek mellé. Nem is értem, hogy gondolhattam, hogy ő talán más lesz. Ugyan ezek a gondolataim voltak, mikor Emilyvel először mentem el a plázába, hogy jobban megismerkedjünk. Mintha évekkel ezelőtt történt volna, pedig alig telt el néhány hónap és mégsem változott semmi sem. A haladók és a varázslattal rendelkező lények mind egyformák. Mindegyik a másik kárán akar uralkodni, holott itt csak neki van valós uralkodói joga. Elvileg, de hogy gyakorlatilag is lenne-e abban már nem vagyok olyan biztos.
- Alicia, minden rendben van odabent? - Hallatszik a kérdés a csukott ajtó túloldaláról. - Sean mondta, hogy randid volt egy csoporttársaddal, de nem hallottuk mikor megjöttél.
- Aha, minden a legnagyobb rendben van Josh. Csak hazateleportáltam a mosdóból a randiközben - felelem, és tudom, hogy hazudok, de nem szeretném megmondani az igazat,
- Rendben, akkor bemehetünk hozzád Louissal és Seannal? Csak mi négyen és egy nagy adag csokis-epres fagyi, miközben megnézünk valami filmet! - Mondja Josh, miközben belépnek mindhárman a szobámba. A fagyis csuprok és kanalak hadát hozták magukkal, majd letelepedtek az ágyamra.
- Tudom, hogy nincs minden rendben veled. Sean elmondta, hogy Nathaniel Cross randira hívott, te pedig eltörted a karját. Aztán mikor délután nem voltál az edzésem már tudtuk, hogy elvitt egy randira, vagy hogy is hívják ezt a mai fiatalok - magyarázza Lou és a kezembe nyomja a csoki-epres fagyis csuprot, majd egy kanalat is mellé. - Mi történt, amitől úgy nézel ki, mint aki pillanatokon belül elhányja magát?
- Azt hiszem kezdek belezúgni Nathanbe, de úgy érzem az valami másnak, valami fájdalmasnak a kezdete.