~ 31.rész ~

Sziasztok!

Remélem nem haragszotok rám, hogy ilyen sokára hoztam meg a részt. Sajnálom, hogy ha úgy érzitek, hogy a történet kezd ellaposodni, de igyekszem kihozni a legtöbbet, anélkül, hogy mindent felfednék :)

Remélem megértitek. és várom a véleményeteket akár pozitív akár negatív is az.

Jó szórakozást kívánok hozzá ♥

 Louis csak nem akar még feljönni, ám az addigi időt is el kell valahogy töltenem, így előveszem az éjjeliszekrény felső fiókjából a MP4-emet és bedugom a fülembe. Felülök az ablakba és bámulom a hóval borított tájat, a fák mögött húzódó hegyet, ahol megannyi ember élvezi a telet. Elgondolkozom, hogyha nem lennék olyan amilyen, akkor talán nekem is lehetne normális életem, de sajnos mindig a jelen helyzetben találom magam. Az ablakról visszatükröződő arcomon látom, ahogy percről percre egyre komorabb leszek, míg már a szájam sarkában sem bujkál mosoly. Hirtelen hangulat változásomat a rókám is megérzi, amit egy éles nyüszítéssel ad a tudtomra ezzel kéredzkedve fel a karjaimba. Egy könnycsepp gördül le az arcomon, amit a halovány tükröződésben pillantok meg, és amit a lehető leggyorsabban le is törlök onnan.
- Minden rendben van Alicia? - Hallom meg Louis aggódó hangját, ami az elmúlt időben sem változott semmit sem.
- Aha, a legnagyobb rendben - felelem és egy újabb könnyet morzsolok el a szemembe.
- Akkor mi a baj? Tudod hogy nekem mindent elmondhatsz, még ha ezt nem is akarod a többieknek elárulni. Meg aztán hoztam neked egy kis elemózsiát, hátha megéheztél vagy megszomjaztál, míg Emilyéknél voltál - teszi hozzá, mire felé pillantok. Most rajtam suhannak át érzések hadai, amit egy mosollyal nyugtáz és közelebb húzva az egyik fotelemet leül mellém. - Azt hitted nem tudom, hogy merre jártál a nap folyamán? Szívem, nekem az a dolgom, hogy tudjam mit, hol és miért csinálsz, hogy meg tudjalak óvni, ha szükséges.
- Értem, de akkor mire fel volt ez a nagy kérdezősködés a részetekről?
- Az egy dolog, hogy én tudom, amit tudok, de Josh és Sean nem annyira érzékeny az irányodba, mint én. Azért ez nem olyan meglepő, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy már a kezdetek óta veled és a nevelőiddel járom a világot. Szóval nyugodtan elmondhatod mi nyomja a szívedet.
- Véresküt kötöttem Emilyvel és Clairissával, hogy nem mondják el soha senkinek azt, amit ma mondtam nekik.
- Hogy mit csináltál?
- Ki akartam békülni Ems-vel és elmondtam neki, hogy miért vagyok néha olyan, hogy is mondjam.... elviselhetetlen. Ám Clair nem hagyta, hogy négyszemközt beszéljek a szöszivel, így kénytelen voltam őt is beavatni a dolgokba. Aztán megkértem őket, hogy ne mondják el soha senkinek semmilyen körülmények között se, erre Emily felajánlotta, hogy kössünk véresküt. Mindhárman beleegyeztünk, de úgy érzem rájuk hatott csak az igézet rám viszont nem. Miért van az, hogy én mondhatok vagy tehetek akármit, rám az sosincs semmilyen hatással?
- Ezt én sem értem, de hogy lehettél ennyire felelőtlen? Egy véreskü életeket köt össze és lehet, hogy ennek most nem érzed a súlyát, de előbb-utóbb el fog jönni és akkor megérted, hogy rosszul cselekedtél. Ám az is megeshet, hogy tévedek és rád nem lesznek hatással a történtek, de kérlek tényleg légy nagyon óvatos az ígéretekkel.
- De most nem is ígértem semmi olyat, ami rossz lehetne, csupán annyit, hogy részt veszek Emily születésnapi buliján. Ez azért csak nem akkora veszélyforrás?
- Oh, te még semmit sem tudsz, kicsi lány - mondja, majd egy puszi nyom a hajamra és távozik a szobából. Nem szeretem, mikor kétségek közt őrlődve hagynak magamra, mert akkor hajlamos vagyok mindent a rossz oldalról megközelíteni.
 Még mielőtt az agyam túlkombinálhatná a dolgokat, gyorsan másfelé terelem a gondolataimat. Minden olyanra  gondolok, ami feltehetőleg elterelheti a figyelmemet, de csak nem jutok egyről a kettőre. Ha nem Lou szavain agyalok, akkor Nathanielen gondolkozom, hogy ő vajon mit szólna ahhoz ami vagyok. Furcsa és kicsit sem felemelő érzés, hogy gyűlölöm a srácot és mégis róla ábrándozom. Kész röhej vagyok! - Gondolom magamban és fejemet a párnámba temetve adok hangot a nemtetszésemnek, amire a többiek is felfigyelnek. Még őrjöngök egy kicsit, mielőtt Thalia és Fürge belépnének a szobámba, hogy megnézzék nem tettem-e magamban vagy valamiben kárt.
- Minden rendben? Nagyon feszültnek tűnsz és tudom, hogy nem mondasz el valamit, de kérlek hagyd hogy segítsek neked - mondja Lia, miközben apró kezeivel a karomat simogatja.
- Mond, tudod, hogy lehet megtörni egy véresküt vagy legalábbis kilépni belőle?
- Mit tettél, te jóságos ég! Ugye most csak viccelsz velem és nem te kötötted az esküt.
- De, de muszáj volt különben nem lennék sem én sem mások biztonságban. Tudom, hogy mindennek ára van, de nem lehetne, hogy én ez alól valami felmentést kapjak?
- Nem, de ismerek egy módot, hogy megtörd az igézetet. Csak szükséged lesz hozzá nem kevés vérre és fecskendőkre - mondja, mire ijedten húzódok el a közeléből. Ki nem állhatom a tűket és hogy őszinte legyek talán ha 2-szer szúrtak meg vele. - Mi van? Egy sima kis vércsere és a gond meg is van oldva.
- Nincs valami olyan, amivel nem bántunk engem?
- Hát nem tudok róla, de ha gondolod akkor utánanézek neked holnapra és akkor megcsináljuk ezt a törősdit. Oké?
- Legyen, mivel sosem tudhatom mikor fog ez még nekem jól jönni, hogy nem vagyok két másik személyhez láncolva. - Felelem, mire bólint és egy szempillantás alatt eltűnik a szobából, hogy a helyét Fürge vegye át. A kis buksiját az ölembe hajtva nyüszít, hogy simogassam egy kicsit. Megnyugtat a közelsége és a tudat, hogy van akinek fontos és nélkülözhetetlen vagyok.

Nathaniel szemszöge:
 Már csak egy-másfél hetem maradt, hogy elintézzem és elrendezzem a dolgokat Viktorinak, de sajnos nincs más választásom. Teszem, amit mondanak, így mindenki békén hagy, amivel csupa örömöt okoznak nekem. Nem is értem mit agyalok ezen ennyit, de a válaszokat szüntelen keresem az elmém leghátsó zugaiban s csak remélni tudom, hogy megtalálom azokat.
 Most is mint az elmúlt pár hétben minden egyes éjjel megvárom míg az óra elüti az éjfelet, majd fogom magam és Emilyék házához megyek. Leparkolok, kiszállok a kocsiból és a szemközti ház felé veszem az irányt, ahol Alicia lakik. Gyorsan és nesztelenül közelítem meg az erdő felőli oldalt, ahonnan egyből a lány szobájába tudok villanni. A szobába érkezve meghúzódom az árnyékba, hogy senki ne vegyen észre és még árnnyá is változok, hogy még a sötétben se lehessen kivenni az alakomat. Nézem ahogy békésen alszik, és nem értem, hogy az aki ilyen nyugodt és ártatlan, hogy illik bele abba a képbe, amit nekem kell teljessé tennem. Azonban nincs sok időm ezen rágódni, mert hamarosan léptek zaja üti meg a fülemet s nem kell sok, hogy a szobába 3 számomra ismeretlen férfi teremjen.
- Biztos jó ötlet ez? Nem mintha bírálnálak, vagy valami, de akkor is.- Szólal meg az egyik, miközben közrefogják a még mindig alvó szépséget.
- Lehet, igen, talán. Igazából nincs jobb ötlete egyikőtöknek sem, szóval mind közül ez a legkevésbé furcsa. De ami igazán számít az az, hogy minél előbb leszedjük őt az eskü okozta kapocsról, mielőtt még valamelyikben vagy akár magában kárt szenvedne.
- Akkor csináljuk gyorsan, mert nem szeretnék én lenni a következő áldozat, akit dühében a falhoz vág - mondja az a személy, aki nekem háttal az ágy végében áll.
 Mi a fenéről beszélnek? Kihez kötötte magát? - Teszem fel magamnak a kérdést, de valahogy nem áll össze a kép, mert Ő nem lehet az, akit nekem kell leszállítanom. Alig pár pillanatra nézek félre, mégis csak arra figyelek fel, hogy Alicia sikítva vonaglik a takaró alatt, miközben a felette magasodó testek kántálása egyre csak erősödik. Szívesen odakiáltanám, hogy azonnal hagyják abba,  de akkor csak leleplezném magamat, így csendben nézem végig, ahogy a rángatózása és a sikítozása alábbhagy. Azt hiszem eleget láttam ma estére, szóval ideje lenne visszavonulnom - gondolom, majd egy szempillantás alatt már a saját szobámba is termek. Mialatt a fürdőbe tartok ledobálom magamról a ruháimat, így mire a zuhanyhoz érek már nem kell ezzel vesződnöm és már állhatok is be a forró víz alá. Hamar végzek a fürdéssel és egy alsót magamra kapva megyek vissza a hálómba és zuhanok be az ágyamba, ahol nagyon hamar elnyom az álom.
 Reggel arra ébredek, hogy valaki bámul, mire átfordulok a másik oldalamra, ám az kitartó, így az ágyon kezd el ugrálni. Egy ideig tűröm a dolgot, de az én türelmem is véges, amit az illető is megtapasztal a saját bőrén ugyanis lerántom magam mellé. Ahelyett, hogy abbahagynád a zaklatásom úgy dönt inkább tovább zargat.
- Ó, Eric, ha nem hagyod ezt most azonnal abba, esküszöm nem viszlek el soha többet sehova. - Dörmögöm a párnák közül, mire a kisöcsém végre lenyugszik és kacagni kezd. Csak lassan jut el a tudatáig, hogy mit is mondtam neki, mert már csak arra figyelek fel, hogy a nevetés abbamarad.
- Nath ne legyél ilyen undi! Olyan gonosz tudsz lenni - mondja és bepillant a párák közé, ahol találkozik a tekintetünk. Bűnbánóan néz rám s a gyermeki arca minden haragom elmulasztja az irányába. - Különben Nina néni küldött, hogy csipkedd magad, mert el fogunk késni mivel apa ma előbb ment be a rendelőbe.
- Ezt nem hiszem el! Jó, de akkor most tűnés innen mielőtt felfallak, mert felkeltettél - mondom egy félmosoly kíséretében, mire az öcskös vihorászva ugrik ki mellőlem majd szalad ki innen. Én is legurulok az ágyról, ahonnan első utam a fürdőbe vezet, hogy ráncba szedjem magam. A szobámba visszaérve a szekrényem felé veszem az irányt és kihalászok onnan vala menő, és kényelmes cuccot, amiben úgy nézek ki, hogy a legtöbb csaj menten elolvad, ahogy rám néz. Ez alól csak egy lány a kivétel akit jelenleg csak magamba akarok bolondítani, de ehhez komoly terv kell.
 Mikor késznek nyilvánítom magam, leosonok az emeletről és a konyhába hátba támadom a tesómat, amit Nina nem néz jó szemmel, ugyanis kiborítjuk a már előkészített reggelinket. Sűrű bocsánatkérések és kemény fejmosások közepette fogyasztjuk el a reggelink maradékait, majd búcsút intve a kedves és segítőkész házvezetőnőnknek, távozunk. Most az egyik fekete több személyes kocsiba ülünk  be, amiben vagy biztonsági gyerekülés, ami csak és kizárólag Ericé. Becsatolom a gyereket, majd és is beülök és már indulhatunk is, ám nem egyenes az óvoda felé kanyarodok, hanem szánt szándékkal Emilyék felé.
- Hova megyünk, bátyó? Nem az oviba megyünk?
- De, csak előtte még el kell valamit intéznem, ugye segítesz nekem benne?
- Igen, igen, igen.....És mi a feladatom kapitány?
- Az, hogy amikor Emilyék házához érünk, nem Emiékhez indulsz, hanem a szemközti házhoz mész. Becsöngetsz és megkérdezed, hogy Alicia otthon van-e még. Oké? Ha pedig megkérdezik, hogy miért, akkor mondd csak azt, hogy itt van a fuvar, ha a kire is kérdeznek ne válaszolj, rendben?
- Aha és mi van akkor, ha nem akar velünk jönni az a lány? Vagy már elment?
- Azt még nem tudom, de ettől függetlenül téged elviszlek oviba.
- Rendi-bendi - feleli s mialatt azt megtárgyaljuk meg is érkezünk Aliciáék házához. Az öcskös kicsatolja magát, majd kiugrik az autóból és a mindössze 5 évnyi bájával szalad a bejárati ajtó felé. Még csengetni sem kell, ugyanis amint az ajtóhoz ér egy ismerős barna szépség lép ki a házból. Azonnal szóba ered a kis sráccal és hamarosan az autó felé kezdenek lépkedni, s kisvártatva nyílik a kocsiajtó és Eric boldog és cinkos mosollyal az arcán mászik be az ülésbe.
- Azt mondta eljön velünk, de nem miattad, hanem miattam - mondja vidáman, majd a mellettem lévő ülésbe beül a világ legérdekesebb és legérthetetlenebb lánya, akit valaha a hátán hordott a bolygó. Alaposan végigmérem és meg kell állapítanom, hogy a vérszínű szövet kabát és az az alól kikandikáló világos felső milyen jól kihangsúlyozza a természetét.
- Örülök, hogy a Cross társaságot választott útitársául - szólalok meg, miközben felbőgetem a motort.
- Csak hogy tisztázzuk, nem miattad ülök itt, hanem a kis srác miatt. Aranyos volt, így úgy döntöttem kedves leszek vele, de ettől függetlenül még nem kedvellek jobban sőt. Ennél jobban már nem is lehetnél ellenszenvesebb nekem, de erről nem beszélhetsz senkinek sem, világos? - Kérdezi alig hallhatóan, majd a nagyobb hatás kedvéért megszorítja a sebváltón lévő kezemet. Azonnal valami bizsergető villámlásszerű érzést érzek az érintése nyomán, amit feltehetőleg ős is észrevesz, mert úgy kapja el a kezét az enyémről, mintha megégettem volna.
- Most miért, talán van vagyok őrjítően szexi? Vagy nem vagyok az eseted?
- Kérlek, inkább az utat figyeld, ezt meg majd megbeszélhetjük valamikor és valahol máshol - mondja és az ablakról visszatükröződő arcán, mintha fájdalom suhanna át. Vajon mi rosszat mondhattam és ami a legfontosabb ki ő valójában? - Gondolkodtam el ezen, s időközben megérkeztünk az ovi elé, ahol leparkolok, majd kiszállok és Ericcel az oldalamon bemegyek a gyerekektől hemzsegő épületbe. A lehető leggyorsabban elköszönöm a csöppségtől és már szinte futva megyek vissza a kocsihoz, ahol Alicia szomorú tekintette fogad. Amint újfent felbőg a motor és elindulunk, kezemet a lábára teszem, hogy biztosítsam afelől, hogy itt vagyok mellette. Erre a tekintetét végre felém fordítja és hálásan(?) mosolyog rám, majd a kezét az enyémre helyezi. Újra azt a szikrázó érzést élem át, ám most nem kapja el az övét csupán csak rászorít az enyémre.