Sziasztok!
Meghoztam a soron következő részt a történetből. Remélem elnyeri majd a tetszéseteket és hagytok magatok után valami nyomot.
Jó szórakozást kívánok hozzá :)
Reggel Sean ölelő karjai között ébredek és tudom, hogy az este folyamán ő volt az egyetlen, aki törődött velem és a helyzetemmel. Illetve annak hiányával, mert nem szólt semmit sem, mikor újfent zokogva bújtam hozzá megnyugvást várva. Nem lehetett neki sem könnyű, mivel éreztem rajta, hogy zavarja, hogy nem tud mit kezdeni a helyzettel, hogy sírni lát egy lányt. Aki nem mellesleg felette áll valamilyen ranglétrán, de nem próbált meg visszaélni az előtte álló lehetőséggel.
- Jó reggelt, Felség! Hogy aludt? - Hallom meg a mellettem szuszogó fiú rekedtes hangját. Felé pillantok, vagyis inkább felnézek rá a mellkasáról, hogy a szemébe tudjak nézni.
- Annyira sajnálom, hogy összenyomtalak az éjjel, és hogy neked kellett lenyugtatnod. Nem is értem min akadtam ki igazából, sőt még csak nem is emlékszem semmire sem.
- Nincs semmi baj, Felség. Különben is az a feladatom, hogy megvédjem Önt minden ártó szándékú dologtól legyen az valós vagy csak álombéli. Tudom, hogy illetlenség ilyet kérdezni, mert ellenkezik az udvari etikettel, de mi történt éjjel?
- Semmi olyan, amit a későbbiekben ne tudnék kezelni - válaszolom, és kibontakozom az öleléséből, majd kimászok az ágyból otthagyva az elképedt srácot.
Első utam a fürdőbe vezet, ahol gyorsan lezuhanyzom, megmosom a hajamat, majd megszárítkozom és összefogom a hajamat. A fürdőköpenyt magamra terítve lépkedek vissza a hálómba, ahol csak Fürge és Thalia várakoznak rám. Gyorsan kikapok a szekrényből egy kényelmes fehérnemű- és egy meleg téli szettet, amit magamra öltök, hogy végre mehessek reggelizni. Liát és Fürgét is magammal invitálom a konyhába, hogy egy kellemes reggeli mellett tudjunk beszélni. Azonban az étkezőbe érve nem kis meglepetés fogad, mikor meglátom a három hapsit a tűzhely körül ügyködni. Thalia szintén meglepetten lebeg elém apró szárnyain, majd kérdőn néz rám. Minden mindegy alapon beszélni kezdek hozzá, mert ha már az új "őrzőim" sem normálisok, akkor nem lesz furcsa ha egy pillével fogok beszélgetni.
- Szóval mi szél hozott Thalia? Mármint örülök, hogy itt vagy csak furcsállom, hogy ilyen korán jöttél - mondom Liának.
- Hát igazából arra vagyok kíváncsi ami igazából az oka, hogy most megjelentem az a két idősebb edződ, Louis és Joshua. Már sokat hallottam róluk a többiektől, akik Lufernumban élnek és néha meglátogatnak, hogy tájékoztassanak a fejleményekről. Szóval mi szél hozott ide egy alakváltót és egy gyógyítót illetve ki a harmadaik őrződ?
- Sean Mordred vagyok, a hercegnő udvari tanítója. Vagy legalábbis valami hasonló céllal küldtek ide - mutatkozik be és leül mellém az asztalhoz. - Miben lehetek a szolgálatodra....Thalia?
- Nekem semmiben, de ebből a lánykából mellettem - mutat rám Lia, aki leszállt az egyik lefordított csészére, hogy ott kényelmesen leüljön - sok munka árán tudsz majd igazi uralkodásra termett lányt faragni. Nagyon makacs egy természete van és nem lennék meglepve, hogyha borzasztóan nehéz tanítani is.
- Nem vagyis egy kicsit makacs és akaratos, de ezek a tulajdonságait fel fogja tudni használni akkor is, ha majd trónra kerül.
- Érdekes felfogás Sean, de nem gondolod, hogy udvariatlan dolog ilyet mondani a szóban forgó személyről, ha az éppen jelen van? - Kérdezi Louis miközben letesz elénk egy nagy tányér szendvicset, mellé kávét, teát és tejet valamint egyéb hozzávalókat a reggelihez. - Jó újra látni Thalia, a Pillék vezére.
- Hasonlóképpen Louis és neked is örülök Joshua. Mikor is találkoztunk utoljára?
- Alicia születését követőekben, legalábbis abban biztos vagyok - feleli az említett mosollyal az arcán. - De mostmár elég a fecsegésből és együnk, mert a lánynak még sok elintéznivalója van ma.
- Aha és még én vagyok mazochista vagy rabszolgahajcsár, na szépen vagyunk! - Mordulok fel. mire minden szempár rám szegeződik. - Mindegy is, nem vagyok éhes.
- De enned kell valamit, nehogy megint elájulj.
- Nem eszek és ebből nem nyitok vitát - felelem, majd felpattanok az asztaltól és felrobogok a szobámba, hol magamra kapom a télikabátomat. Egy táskába összedobálom a telefonom, néhány zsepit, iratokat és egyéb apróságokat, majd felveszem a cipőmet és a kesztyűmet. Mivel nem akarok újabb összetűzést a többiekkel, így az erkélyem nyitott ablakán keresztül távozok a házból.
Átrohanok az úttest túloldalára és megpróbálom összeszedni a gondolataimat, hogy bocsánatot kérhessek Emilytől és elmondjam neki az igazat. Ám ez nem olyan egyszerű, mint azt elsőre gondoltam, mert az egy dolog, hogy valakinek igazat mondjak, de az más téma, ha magamról kell őszintének lennem. Csak azt remélem, hogy megérti és nem fog egyből bolondnak tartani illetve bedugni egy őröltek számára fenntartott intézetbe. A házuk ajtaja előtt tétován állok, hogy húzzam még egy kicsit az időt, mielőtt szembenéznék a kegyetlen valósággal. Aztán nagy levegőt véve bekopogok az ajtón, de semmi mozgolódást nem hallok bentről. Már épp elfordulok, mikor kinyílik az ajtó és egy ötéves kor körüli kislány néz ki azon, majd int hogy menjek közelebb.
- Emsit keresed? - Kérdezi, amikor letérdelek elé, hogy ne kelljen annyira felnéznie rám. Bólintok, mire tágabbra nyitja a bejáratot. - Akkor gyere be, mert itt kint nagyon hideg van. - Ismételten bólintok és beljebb lépek a házba. - Amúgy Emsi az emeleten van Lairissával és valamit nagyon szerveznek, de engem nem engednek be, mert kicsi vagyok.
- Értem, de meg tudnád nekem mutatni, hogy hol is van Emily szobája? Nagyon hálás lennék érte - mondom és a kezembe idézek a hátam mögött egy kis édességet, amit a kislánynak adok.
- Köszönöm szépen! Liliana vagyok, de mindenki csak Lilianak hív; téged hogy hívnak? - Kérdezi, miközben felfele haladunk az emeletre.
- Alicia vagyok.
- Hát örülök Alicia, hogy találkoztunk és később, ha már kibékültél Emsivel, akkor játszhattunk, ugye?
- Hát persze, feltétlenül.
- Itt is vagyunk és kérlek mondd meg nekik, hogy gonoszak velem - mondja és már el is tűnik a szemközti ajtó mögött.
Kopogok az előttem lévőn kettőt, majd várok egy kicsit mielőtt benyitnék a szobába. A bentről kiszűrődő beszélgetés hamar abbamarad, amint lenyomom a kilincset és átlépem a küszöböt. A gyermeknek igaza volt, hogy Em és Clairissa valami roppant fontosat beszélhetnek, mert a legkisebb zavarra és mérgesen néznek össze. Az első aki a döbbentből magához tér az Clair, s egyből le is támad.
- Mégis mit keresel itt? Ki engedett be ide? - Esik nekem egyből a kérdéseivel.
- Sziasztok! Egy kislány volt és ő mondta, hogy itt találom Emilyt, vagy tán valami bajod van ezzel Clairissa Montgomery? Ha valami nem tetszik, akkor nyugodtan menj ki addig, amíg beszélek Emilyvel. Ennyi, én nem vagyok hajlandó egy hozzád hasonlóval leállni vitatkozni.
- Nem, elég volt az amikor a jó múltkor megbántottad a legjobb barátnőmet és ezt most nem fogom hagyni. Ha valamit mondai akarsz Emnek akkor azt úgy teszed, hogy én is jelen vagyok. Tetszik, nem tetszik ez van! Vita lezárva.
- Jó legyen, de kérlek titeket, hogy se hülyének ne nézzetek és se félbe ne szakítsatok, amíg be nem fejezem a mondanivalómat.
- Rendben, mi hallgatunk, de nem érünk rá egész nap szóval akár kezdheted is - mondja Emily kissé flegmán, de nem törődök vele, hanem egyből belekezdek.
- Azt hiszem ez talán megmagyarázza azt ahogy viselkedem és amiért néha fura vagyok. Már a születésemtől kezdve vannak olyan dolgok amik miatt nem hasonlítok a többi gyerekre. Másnak lenne nem éppen kifizetődő egy olyan világban mint ez - mondom és az arcukról sütő értetlenség nem könnyíti meg a dolgomat, így gondolkoznom kell egy kicsit, hogy hogyan is folytattam. - Talán egyszerűbb, ha megmutatom, mire is gondolok pontosan - teszem hozzá és egy kis jég és hóörvényt idézek a tenyerembe. - Mondhatni ez egyike azon képességeimnek, amik kicsi korom óta megvannak. Képes vagyok befolyásolni, hogy mikor, hol mennyi hó essen, ami sokszor megkönnyíti az életemet. Emellett tudok gyógyítani, repülni és a tüzet is képes vagyok az uralmam alatt tartani. E tudásom akkor jött elő, mikor a Ravenways bál volt és emiatt voltam olyan bunkó, elviselhetetlen és kegyetlen, mikor meglátogattál Emily. Mivel megijedtem az újonnan felfedezett erőmtől, féltem, hogy árthatok neked vagy bárki másnak, így az egyetlen olyan dolgot tettem amiről tudtam, hogy biztonságba helyez mindenkit. Elzárkóztam, bántottam másokat lelkileg és eltávolodtam mindenkitől, mert féltem attól, hogy bezárattok valami kísérleti laboratóriumba. Szóval sajnálom, hogy úgy viselkedtem ahogy és szeretnék bocsánatot kérni - fejezem be a tömör, de lényegre törő mondandómat, amiből szándékosan kihagyok egy-két dolgot, amiről úgy vélem nem kell tudniuk.
- Hát ez...hát...el sem hinném, ha nem a két szememmel láttam volna amit. De miért nem mondtad el korábban? Akkor egy csomó ilyen kellemetlen szituációtól megvédtünk volna - mondja Em, amire Clair is rábólint.
- Mert nem tudtam hogy létezhetnek még olyan gyerekek, mint én. Tudod, ha évekig olyanok közt élsz, akik normális, halandó emberek, akkor nem feltételezed, hogy lehetnek mások is hasonló cipőben, mint te.
- Ez mondjuk jogos, de eddig miért nem vettük észre rajtad, hogy olyan vagy mint mi? - Bukik ki a kérdés Lairissa szájából.
- Mert az évek során mesterire fejlesztettem azt, hogy senki se lásson meg semmit sem, ami nem az ő dolga. Vagyis képes vagyok elrejteni mindenki elől a...hogy is mondjam...a belső igaz valómat. A havazást és az időjárás változást is én idéztem elő, mert így jobban és kényelmesebben érzem magam, mintha tavasz lenne. Az hogy tél van, csak jól jött, mert a hóesés és a hóviharok a tél sajátságos, magával járó tulajdonságai, amit mindenki elfogad és senki sem von kétségbe.
- Mondjuk ez igaz, de akkor miért nem edzettél velünk.....Jó igaz most mondtad, hogy nem tudtad, hogy mi is olyanok vagyunk mint te. De azt mondtad, hogy több képességed is van, ám nálunk mindenki csak egyet örököl a szüleitől vagy a vérvonalából. Ezek szerint te nem sima varázsló vagy, hanem ennél sokkal több, valaki olyan akit mi még hírből sem ismerünk. - A hallottak alapján nem tudom eldönteni, hogy Emilyék mit tudnak, mert eddig inkább csak Clairissa beszél, de Emilyn is látszik, hogy nagyon gondolkozik.
- Tudom, hogy nem lenne szabad ilyet kérnem, de ezt kérlek ne mondjátok el senkinek se, mert annak beláthatatlan következményi lehetnek. Talán az lenne a legjobb megoldás, ha esküt fogadnánk arról, amit ma elmondtam nektek - ajánlom fel és egy kicsit belepiszkálok a fejükbe, hogy ők is így vélekedjenek erről az egészről.
- Legyen egy testéri-baráti-véreskü - mondja Em, mire most én nézek rájuk értetlenül. - Ez azt jelenti, hogy valamilyen szinten összeköt majd minket ez a titok, de soha sem fogjuk tudni elmondani senkinek sem, mert az eskü kötelezni fog. Csak kéne hozzá egy tőr, amivel megvághatjuk magunkat - teszi hozzá, mire a hátam mögül előhúzom az enyémet.
- Nálam mindig van fegyver a biztonság kedvéért - mondom, miközben felé nyújtom a kissé díszes tőrt, amit még egy régiségkereskedőnél vettem nem sokkal a 14. születésnapom előtt.
- Ez aztán a fegyver! Tele van mágiával és védőigéket véstek a hegyére, meg a tok belsejébe is, szóval tényleg nem semmi kis tőr. Hol vetted?
- Egy antikvárius sózta rám nem sokkal a 14. szülinapom előtt, mikor megálltunk a nevelőszüleimmel az egyik városban ebédelni.
- Szívesen vennék nála én is egy ilyet, mert nagyon erős egy darab. De mindegy is, mert ha ezt folytatjuk akkor sosem jutunk a végére. Szóval azt kellene csinálni, hogy mindhárman megvágjuk a tenyerünket, majd megfogjuk egymás kezét és közösen elmondjuk az igézetet. Ja igen, mielőtt elfelejtem mindkét tenyéren kell egy vágás - teszi hozzá Emily, mire megvágja a sajátjait. Utána Clair teszi meg ugyanezt végül pedig én, ám közben mindig letöröljük a penge hegyét, hogy tiszta legyen, mikor megvágjuk magunkat. - Akkor úgy kéne kezet fognunk, hogy Alicia a jobb kezeddel megfogod az én balomat, míg a ballal Rissa jobbját. Miénk a maradék szabad kéz. Rendben, akkor mondom az igét, aztán elismételjük együtt, oké? Akkor: "Én vérem, te véred, ti véretek, most már a mi vérünk, s legyen ez egy olyan eskü, mellyel titkain megtartására esküszünk. Ennek megszegését sosem tesszük, mert a vér a véredből akadályozni fog benne. Vér a véremből, vér a véredből, vér a vérünkből; esküszöm!" Ennyi lenne csak a szöveg. Tudom, hogy nem valami szuper, de a lényeget magába foglalja és már csak három égő gyertya hiányzik innen.
- No problemo - mondom s már előttünk is vannak a kért gyertyák. Mindhárom hófehér és ég, ami jelen esetben a legfontosabb. - Akkor kezdhetjük is, mielőtt beforrna a sebem.
- "Én vérem, te véred, ti véretek, most már a mi vérünk, s legyen ez egy olyan eskü, mellyel titkain megtartására esküszünk. Ennek megszegését sosem tesszük, mert a vér a véredből akadályozni fog benne. Vér a véremből, vér a véredből, vér a vérünkből; esküszöm!" - Mondjuk mindhárman egyszerre, mire a gyertyalángok egyszerre csatnak fel és fonódnak össze eggyé a levegő, majd nem sokkal ezután kialszanak.
- A kötés létrejött, szóval erről már nem tudunk beszélni másoknak, sőt még idegenek előtt sem. Még ha meg is próbálnánk nem tudnánk, mert ez alól nincs kibúvó - szólal meg Clair elengedve a kezünket. - Hozom az elsősegélydobozt és bekötjük a sebeket.
- Nem szükséges, mert annak nyoma maradna, meg aztán nekem már be is gyógyult a seb. Ha gondoljátok, akkor megteszem ezt nektek is és akkor senkinek sem fog feltűnni ez a kis akciónk - mondom, mikor Emily is feláll, hogy hozzon egy kis fertőtlenítőt.
- Tényleg képes vagy erre? - Kérdezi Emily, mintha teljesen hülye lenne. Bólintok, mire letelepszik mellém Clairt is magával húzva. - Legyen, de fájni fog?
- Nem, olyan lesz, mintha valami meleg dolgot tennél rá, ami nem megéget, hanem lehűti a sebet. Vagyis asszem ilyen érzés lehet - teszem hozzá és már meg is ragadom a tenyerüket. Összpontosítok, majd kisugárzom magamból a gyógyító energiát, amit egy lakáson belüli hóesés kísér. A lányok meglepetten sóhajtanak fel, mikor a hó a kezükre hullik és fénylő, jóleső melegség árad szét a sebeknél. Pár pillanat elég is hozzá, hogy a vágások örökre eltűnjenek a bőrükből és még nyoma se maradjon.
Még beszélgetünk egy kicsit, míg végül beavatnak abba, hogy hamarosan Emily születésnapját ünneplik majd és éppen a bulit szervezik. Ez az esemény, úgy nagyjából 1,5 hét múlva lesz esedékes, így a siker és az időhiány miatt én is beszállok a szervezők közé. Megígérem nekik, hogy a születésnapra a hó eltűnik és minden kizöldell, hogy a szabadban tarthassák a rendezvényt, ahova az iskola diákjainak a felét már meghívták é már csak néhány ember hiányzik. A szervezés közben észre sem veszem, hogy elrepült az idő, nekem pedig gyakorlatoznom kéne Joshuával és Seannel. Mielőtt még észrevennék, hogy eltűnök elköszönök és távozok, hogy még a "vihar" kitörése előtt érjek át a túloldalra. A házunk bejáratának küszöbét átlépve három barátságtalan szempár fogad.
- Te meg mégis merre kóboroltál? - Esik egyből nekem Sean, majd mikor észreveszi, hogy mit mondott elnéz a fejem felett. - Akarom mondani, hol járt Felséged, hogy nem tudott minket tájékoztatni.
- Emily Talbotnál voltam, hogy rendezzek egy régi számlát - válaszolom szemrebbenés nélkül.
- Alicia, tudom, hogy tudsz magadra vigyázni, de nem örülünk annak, hogy minden szó nélkül elhagytad a házat. Remélem azzal tisztában vagy, hogy az otthonodat védő pajzs meggyengül, ha nem vagy a biztonságában? Mi lett volna, ha valaki áttöri a védőfalakat és rád támad, mikor belépsz ide? - Kérdezi Louis aggódva, amit aranyosnak és meghatónak találok, mert az egész nyamvadt bagázsból ő áll hozzám a legközelebb. Olyan ő nekem, mint egy hóbortos nagybácsi, aki varázserővel rendelkezik és még a széltől is óvna. Azonban most legszívesebben az ölelésébe burkolózva számolnék be neki a történtekről, de nem akarom, hogy mások is hallják, így intek neki, hogy fent mindent megmagyarázok.
- Fáradt vagyok és nincs ahhoz semmi kedvem, hogy kioktassanak a biztonságomról. Képes vagyok megvédeni magamat és ha ehhez az kell, hogy megöljek valaki, állok elébe. Nem félek senkitől és semmitől sem. - Mondom és a tátott szájjal álló őrzőket az előszobában hagyva felcaplatok a szobámba, ahol Fürge az ágyamon heverve bambul kifelé az erkélyajtón. Odamegyek hozzá és megsimogatom a füle mögötti érzékeny területet, hogy kiszakítsam a merengésből. Csillogó tekintettel néz rám és nem kell ahhoz atomfizikusnak lennem, hogy érezzem hiányoztam neki és féltett. Olyan erős késztetést érzek arra, hogy mindent elmondjak neki mégis megvárom, míg Lou is csatlakozik hozzánk, mert azért kétszer nincs kedvem elmondani ugyanazt.
- Nincs semmi baj, Felség. Különben is az a feladatom, hogy megvédjem Önt minden ártó szándékú dologtól legyen az valós vagy csak álombéli. Tudom, hogy illetlenség ilyet kérdezni, mert ellenkezik az udvari etikettel, de mi történt éjjel?
- Semmi olyan, amit a későbbiekben ne tudnék kezelni - válaszolom, és kibontakozom az öleléséből, majd kimászok az ágyból otthagyva az elképedt srácot.
Első utam a fürdőbe vezet, ahol gyorsan lezuhanyzom, megmosom a hajamat, majd megszárítkozom és összefogom a hajamat. A fürdőköpenyt magamra terítve lépkedek vissza a hálómba, ahol csak Fürge és Thalia várakoznak rám. Gyorsan kikapok a szekrényből egy kényelmes fehérnemű- és egy meleg téli szettet, amit magamra öltök, hogy végre mehessek reggelizni. Liát és Fürgét is magammal invitálom a konyhába, hogy egy kellemes reggeli mellett tudjunk beszélni. Azonban az étkezőbe érve nem kis meglepetés fogad, mikor meglátom a három hapsit a tűzhely körül ügyködni. Thalia szintén meglepetten lebeg elém apró szárnyain, majd kérdőn néz rám. Minden mindegy alapon beszélni kezdek hozzá, mert ha már az új "őrzőim" sem normálisok, akkor nem lesz furcsa ha egy pillével fogok beszélgetni.
- Szóval mi szél hozott Thalia? Mármint örülök, hogy itt vagy csak furcsállom, hogy ilyen korán jöttél - mondom Liának.
- Hát igazából arra vagyok kíváncsi ami igazából az oka, hogy most megjelentem az a két idősebb edződ, Louis és Joshua. Már sokat hallottam róluk a többiektől, akik Lufernumban élnek és néha meglátogatnak, hogy tájékoztassanak a fejleményekről. Szóval mi szél hozott ide egy alakváltót és egy gyógyítót illetve ki a harmadaik őrződ?
- Sean Mordred vagyok, a hercegnő udvari tanítója. Vagy legalábbis valami hasonló céllal küldtek ide - mutatkozik be és leül mellém az asztalhoz. - Miben lehetek a szolgálatodra....Thalia?
- Nekem semmiben, de ebből a lánykából mellettem - mutat rám Lia, aki leszállt az egyik lefordított csészére, hogy ott kényelmesen leüljön - sok munka árán tudsz majd igazi uralkodásra termett lányt faragni. Nagyon makacs egy természete van és nem lennék meglepve, hogyha borzasztóan nehéz tanítani is.
- Nem vagyis egy kicsit makacs és akaratos, de ezek a tulajdonságait fel fogja tudni használni akkor is, ha majd trónra kerül.
- Érdekes felfogás Sean, de nem gondolod, hogy udvariatlan dolog ilyet mondani a szóban forgó személyről, ha az éppen jelen van? - Kérdezi Louis miközben letesz elénk egy nagy tányér szendvicset, mellé kávét, teát és tejet valamint egyéb hozzávalókat a reggelihez. - Jó újra látni Thalia, a Pillék vezére.
- Hasonlóképpen Louis és neked is örülök Joshua. Mikor is találkoztunk utoljára?
- Alicia születését követőekben, legalábbis abban biztos vagyok - feleli az említett mosollyal az arcán. - De mostmár elég a fecsegésből és együnk, mert a lánynak még sok elintéznivalója van ma.
- Aha és még én vagyok mazochista vagy rabszolgahajcsár, na szépen vagyunk! - Mordulok fel. mire minden szempár rám szegeződik. - Mindegy is, nem vagyok éhes.
- De enned kell valamit, nehogy megint elájulj.
- Nem eszek és ebből nem nyitok vitát - felelem, majd felpattanok az asztaltól és felrobogok a szobámba, hol magamra kapom a télikabátomat. Egy táskába összedobálom a telefonom, néhány zsepit, iratokat és egyéb apróságokat, majd felveszem a cipőmet és a kesztyűmet. Mivel nem akarok újabb összetűzést a többiekkel, így az erkélyem nyitott ablakán keresztül távozok a házból.
Átrohanok az úttest túloldalára és megpróbálom összeszedni a gondolataimat, hogy bocsánatot kérhessek Emilytől és elmondjam neki az igazat. Ám ez nem olyan egyszerű, mint azt elsőre gondoltam, mert az egy dolog, hogy valakinek igazat mondjak, de az más téma, ha magamról kell őszintének lennem. Csak azt remélem, hogy megérti és nem fog egyből bolondnak tartani illetve bedugni egy őröltek számára fenntartott intézetbe. A házuk ajtaja előtt tétován állok, hogy húzzam még egy kicsit az időt, mielőtt szembenéznék a kegyetlen valósággal. Aztán nagy levegőt véve bekopogok az ajtón, de semmi mozgolódást nem hallok bentről. Már épp elfordulok, mikor kinyílik az ajtó és egy ötéves kor körüli kislány néz ki azon, majd int hogy menjek közelebb.
- Emsit keresed? - Kérdezi, amikor letérdelek elé, hogy ne kelljen annyira felnéznie rám. Bólintok, mire tágabbra nyitja a bejáratot. - Akkor gyere be, mert itt kint nagyon hideg van. - Ismételten bólintok és beljebb lépek a házba. - Amúgy Emsi az emeleten van Lairissával és valamit nagyon szerveznek, de engem nem engednek be, mert kicsi vagyok.
- Értem, de meg tudnád nekem mutatni, hogy hol is van Emily szobája? Nagyon hálás lennék érte - mondom és a kezembe idézek a hátam mögött egy kis édességet, amit a kislánynak adok.
- Köszönöm szépen! Liliana vagyok, de mindenki csak Lilianak hív; téged hogy hívnak? - Kérdezi, miközben felfele haladunk az emeletre.
- Alicia vagyok.
- Hát örülök Alicia, hogy találkoztunk és később, ha már kibékültél Emsivel, akkor játszhattunk, ugye?
- Hát persze, feltétlenül.
- Itt is vagyunk és kérlek mondd meg nekik, hogy gonoszak velem - mondja és már el is tűnik a szemközti ajtó mögött.
Kopogok az előttem lévőn kettőt, majd várok egy kicsit mielőtt benyitnék a szobába. A bentről kiszűrődő beszélgetés hamar abbamarad, amint lenyomom a kilincset és átlépem a küszöböt. A gyermeknek igaza volt, hogy Em és Clairissa valami roppant fontosat beszélhetnek, mert a legkisebb zavarra és mérgesen néznek össze. Az első aki a döbbentből magához tér az Clair, s egyből le is támad.
- Mégis mit keresel itt? Ki engedett be ide? - Esik nekem egyből a kérdéseivel.
- Sziasztok! Egy kislány volt és ő mondta, hogy itt találom Emilyt, vagy tán valami bajod van ezzel Clairissa Montgomery? Ha valami nem tetszik, akkor nyugodtan menj ki addig, amíg beszélek Emilyvel. Ennyi, én nem vagyok hajlandó egy hozzád hasonlóval leállni vitatkozni.
- Nem, elég volt az amikor a jó múltkor megbántottad a legjobb barátnőmet és ezt most nem fogom hagyni. Ha valamit mondai akarsz Emnek akkor azt úgy teszed, hogy én is jelen vagyok. Tetszik, nem tetszik ez van! Vita lezárva.
- Jó legyen, de kérlek titeket, hogy se hülyének ne nézzetek és se félbe ne szakítsatok, amíg be nem fejezem a mondanivalómat.
- Rendben, mi hallgatunk, de nem érünk rá egész nap szóval akár kezdheted is - mondja Emily kissé flegmán, de nem törődök vele, hanem egyből belekezdek.
- Azt hiszem ez talán megmagyarázza azt ahogy viselkedem és amiért néha fura vagyok. Már a születésemtől kezdve vannak olyan dolgok amik miatt nem hasonlítok a többi gyerekre. Másnak lenne nem éppen kifizetődő egy olyan világban mint ez - mondom és az arcukról sütő értetlenség nem könnyíti meg a dolgomat, így gondolkoznom kell egy kicsit, hogy hogyan is folytattam. - Talán egyszerűbb, ha megmutatom, mire is gondolok pontosan - teszem hozzá és egy kis jég és hóörvényt idézek a tenyerembe. - Mondhatni ez egyike azon képességeimnek, amik kicsi korom óta megvannak. Képes vagyok befolyásolni, hogy mikor, hol mennyi hó essen, ami sokszor megkönnyíti az életemet. Emellett tudok gyógyítani, repülni és a tüzet is képes vagyok az uralmam alatt tartani. E tudásom akkor jött elő, mikor a Ravenways bál volt és emiatt voltam olyan bunkó, elviselhetetlen és kegyetlen, mikor meglátogattál Emily. Mivel megijedtem az újonnan felfedezett erőmtől, féltem, hogy árthatok neked vagy bárki másnak, így az egyetlen olyan dolgot tettem amiről tudtam, hogy biztonságba helyez mindenkit. Elzárkóztam, bántottam másokat lelkileg és eltávolodtam mindenkitől, mert féltem attól, hogy bezárattok valami kísérleti laboratóriumba. Szóval sajnálom, hogy úgy viselkedtem ahogy és szeretnék bocsánatot kérni - fejezem be a tömör, de lényegre törő mondandómat, amiből szándékosan kihagyok egy-két dolgot, amiről úgy vélem nem kell tudniuk.
- Hát ez...hát...el sem hinném, ha nem a két szememmel láttam volna amit. De miért nem mondtad el korábban? Akkor egy csomó ilyen kellemetlen szituációtól megvédtünk volna - mondja Em, amire Clair is rábólint.
- Mert nem tudtam hogy létezhetnek még olyan gyerekek, mint én. Tudod, ha évekig olyanok közt élsz, akik normális, halandó emberek, akkor nem feltételezed, hogy lehetnek mások is hasonló cipőben, mint te.
- Ez mondjuk jogos, de eddig miért nem vettük észre rajtad, hogy olyan vagy mint mi? - Bukik ki a kérdés Lairissa szájából.
- Mert az évek során mesterire fejlesztettem azt, hogy senki se lásson meg semmit sem, ami nem az ő dolga. Vagyis képes vagyok elrejteni mindenki elől a...hogy is mondjam...a belső igaz valómat. A havazást és az időjárás változást is én idéztem elő, mert így jobban és kényelmesebben érzem magam, mintha tavasz lenne. Az hogy tél van, csak jól jött, mert a hóesés és a hóviharok a tél sajátságos, magával járó tulajdonságai, amit mindenki elfogad és senki sem von kétségbe.
- Mondjuk ez igaz, de akkor miért nem edzettél velünk.....Jó igaz most mondtad, hogy nem tudtad, hogy mi is olyanok vagyunk mint te. De azt mondtad, hogy több képességed is van, ám nálunk mindenki csak egyet örököl a szüleitől vagy a vérvonalából. Ezek szerint te nem sima varázsló vagy, hanem ennél sokkal több, valaki olyan akit mi még hírből sem ismerünk. - A hallottak alapján nem tudom eldönteni, hogy Emilyék mit tudnak, mert eddig inkább csak Clairissa beszél, de Emilyn is látszik, hogy nagyon gondolkozik.
- Tudom, hogy nem lenne szabad ilyet kérnem, de ezt kérlek ne mondjátok el senkinek se, mert annak beláthatatlan következményi lehetnek. Talán az lenne a legjobb megoldás, ha esküt fogadnánk arról, amit ma elmondtam nektek - ajánlom fel és egy kicsit belepiszkálok a fejükbe, hogy ők is így vélekedjenek erről az egészről.
- Legyen egy testéri-baráti-véreskü - mondja Em, mire most én nézek rájuk értetlenül. - Ez azt jelenti, hogy valamilyen szinten összeköt majd minket ez a titok, de soha sem fogjuk tudni elmondani senkinek sem, mert az eskü kötelezni fog. Csak kéne hozzá egy tőr, amivel megvághatjuk magunkat - teszi hozzá, mire a hátam mögül előhúzom az enyémet.
- Nálam mindig van fegyver a biztonság kedvéért - mondom, miközben felé nyújtom a kissé díszes tőrt, amit még egy régiségkereskedőnél vettem nem sokkal a 14. születésnapom előtt.
- Ez aztán a fegyver! Tele van mágiával és védőigéket véstek a hegyére, meg a tok belsejébe is, szóval tényleg nem semmi kis tőr. Hol vetted?
- Egy antikvárius sózta rám nem sokkal a 14. szülinapom előtt, mikor megálltunk a nevelőszüleimmel az egyik városban ebédelni.
- No problemo - mondom s már előttünk is vannak a kért gyertyák. Mindhárom hófehér és ég, ami jelen esetben a legfontosabb. - Akkor kezdhetjük is, mielőtt beforrna a sebem.
- "Én vérem, te véred, ti véretek, most már a mi vérünk, s legyen ez egy olyan eskü, mellyel titkain megtartására esküszünk. Ennek megszegését sosem tesszük, mert a vér a véredből akadályozni fog benne. Vér a véremből, vér a véredből, vér a vérünkből; esküszöm!" - Mondjuk mindhárman egyszerre, mire a gyertyalángok egyszerre csatnak fel és fonódnak össze eggyé a levegő, majd nem sokkal ezután kialszanak.
- A kötés létrejött, szóval erről már nem tudunk beszélni másoknak, sőt még idegenek előtt sem. Még ha meg is próbálnánk nem tudnánk, mert ez alól nincs kibúvó - szólal meg Clair elengedve a kezünket. - Hozom az elsősegélydobozt és bekötjük a sebeket.
- Nem szükséges, mert annak nyoma maradna, meg aztán nekem már be is gyógyult a seb. Ha gondoljátok, akkor megteszem ezt nektek is és akkor senkinek sem fog feltűnni ez a kis akciónk - mondom, mikor Emily is feláll, hogy hozzon egy kis fertőtlenítőt.
- Tényleg képes vagy erre? - Kérdezi Emily, mintha teljesen hülye lenne. Bólintok, mire letelepszik mellém Clairt is magával húzva. - Legyen, de fájni fog?
- Nem, olyan lesz, mintha valami meleg dolgot tennél rá, ami nem megéget, hanem lehűti a sebet. Vagyis asszem ilyen érzés lehet - teszem hozzá és már meg is ragadom a tenyerüket. Összpontosítok, majd kisugárzom magamból a gyógyító energiát, amit egy lakáson belüli hóesés kísér. A lányok meglepetten sóhajtanak fel, mikor a hó a kezükre hullik és fénylő, jóleső melegség árad szét a sebeknél. Pár pillanat elég is hozzá, hogy a vágások örökre eltűnjenek a bőrükből és még nyoma se maradjon.
Még beszélgetünk egy kicsit, míg végül beavatnak abba, hogy hamarosan Emily születésnapját ünneplik majd és éppen a bulit szervezik. Ez az esemény, úgy nagyjából 1,5 hét múlva lesz esedékes, így a siker és az időhiány miatt én is beszállok a szervezők közé. Megígérem nekik, hogy a születésnapra a hó eltűnik és minden kizöldell, hogy a szabadban tarthassák a rendezvényt, ahova az iskola diákjainak a felét már meghívták é már csak néhány ember hiányzik. A szervezés közben észre sem veszem, hogy elrepült az idő, nekem pedig gyakorlatoznom kéne Joshuával és Seannel. Mielőtt még észrevennék, hogy eltűnök elköszönök és távozok, hogy még a "vihar" kitörése előtt érjek át a túloldalra. A házunk bejáratának küszöbét átlépve három barátságtalan szempár fogad.
- Te meg mégis merre kóboroltál? - Esik egyből nekem Sean, majd mikor észreveszi, hogy mit mondott elnéz a fejem felett. - Akarom mondani, hol járt Felséged, hogy nem tudott minket tájékoztatni.
- Emily Talbotnál voltam, hogy rendezzek egy régi számlát - válaszolom szemrebbenés nélkül.
- Alicia, tudom, hogy tudsz magadra vigyázni, de nem örülünk annak, hogy minden szó nélkül elhagytad a házat. Remélem azzal tisztában vagy, hogy az otthonodat védő pajzs meggyengül, ha nem vagy a biztonságában? Mi lett volna, ha valaki áttöri a védőfalakat és rád támad, mikor belépsz ide? - Kérdezi Louis aggódva, amit aranyosnak és meghatónak találok, mert az egész nyamvadt bagázsból ő áll hozzám a legközelebb. Olyan ő nekem, mint egy hóbortos nagybácsi, aki varázserővel rendelkezik és még a széltől is óvna. Azonban most legszívesebben az ölelésébe burkolózva számolnék be neki a történtekről, de nem akarom, hogy mások is hallják, így intek neki, hogy fent mindent megmagyarázok.
- Fáradt vagyok és nincs ahhoz semmi kedvem, hogy kioktassanak a biztonságomról. Képes vagyok megvédeni magamat és ha ehhez az kell, hogy megöljek valaki, állok elébe. Nem félek senkitől és semmitől sem. - Mondom és a tátott szájjal álló őrzőket az előszobában hagyva felcaplatok a szobámba, ahol Fürge az ágyamon heverve bambul kifelé az erkélyajtón. Odamegyek hozzá és megsimogatom a füle mögötti érzékeny területet, hogy kiszakítsam a merengésből. Csillogó tekintettel néz rám és nem kell ahhoz atomfizikusnak lennem, hogy érezzem hiányoztam neki és féltett. Olyan erős késztetést érzek arra, hogy mindent elmondjak neki mégis megvárom, míg Lou is csatlakozik hozzánk, mert azért kétszer nincs kedvem elmondani ugyanazt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése