~ 26.rész ~

Sziasztok!
Meghoztam a sörön következő részt. Remélem elnyeri a tetszéseteket és nem haragudtok meg rám, ha még mindig nem tudom viszonylag rendszeresen hozni a részeket. Igyekezni fogok a következővel.
Jó szórakozást hozzá. :) ♥


Alicia szemszöge:

 Mikor Nathaniel hazahozott nem tudtam mit is kezdjek a hirtelen nyakamba szakadt szabadidővel. Igazából most jövök rá arra, hogy Caro és James mennyire az életem részeseivé váltak. Míg ők mellettem voltak, volt legalább egy csepp reményem a normális életre, de most nincsen. Az a valaki, aki elvitte őket még nem tudja, hogy kivel kezdett, de ha megtalálom könyörögni fog az életéért az már egyszer biztos.
 A délután hátralévő részében kimegyek a ház mögötti erdős területre, hogy gyakorolhassak egy kicsit. Magammal viszem a két nagyobb botot, amit hazafele jövet vásároltam. Amint elérem azt a távolságot, ahonnan már nem lehet belátni a sűrűre nőtt örökzöldek miatt, néhány hóból, jégből és tűzből figurákat emelek. Sikerül egészen ép és normálisnak kinézőre megalkotnom őket, így már csak némi idomított lépést kell beléjük helyezni. Ugrásra kész helyzetbe helyezkedem és már indulhat is a szimulált támadásos harc, ami eléggé kimerítő tud lenni. Alig telik el 3 óra a szabadban, mire rám esteledik így kénytelen vagyok abbahagyni az edzést. Eltüntetem minden nyomát annak, hogy valaha is itt jártam volna, az okozott károkat is helyrehozom, majd visszaindulok a ház felé. Hazaérve, a konyhába megyek, hogy magamhoz veszek némi energia dús élelmet és felmegyek a szobámba.
 Vacsora után egy gyors zuhannyal próbálom kiűzni a mai nap fáradalmait a testemből és a lelkemből, több-kevesebb sikerrel. Még mindig úgy érzem magam, mint akin átment az úthenger, amikor kiszállok a forró víz alól. Megszárítkozom és magam köré tekerek egy száraz törölközőt és visszamegyek a szobámba, majd magamra kapom a pizsamám. Fürge nesztelenül próbál a lábamhoz osonni, de nem jön össze neki, mert az utolsó pár lépésnél hasra vágódik.
- Hé nincs semmi baj, csöppség. - Mondom, miközben felveszem a karomba és az ágyamhoz lépkedek vele.
 De ez nem igazságos. Te mindig tudod, hogy mikor jövök, de én nem érzem meg soha sem.
- Annyi baj legyen. Különben meg addig, amíg biztonságban tudlak, addig nem kell tudnia senkinek, hogy velem mi van, mert tudok magamra vigyázni. Oké?
 Jó, rendben, de akkor is. Olyan igazságtalan ez így, ugye tudod. - Csak mosolyogni tudok a bosszúságán, de inkább legyek most ilyen, mint egy kegyetlen gyilkos, aki minden nélkül öldösi az embereket.
- Aludjunk inkább ha nem baj, mert a mai nap igazán fárasztó volt - teszem hozzá és leteszem a földre, hogy a saját kényelmes párnái között aludjon.
 Nem kell sok hozzá és már a tudatom sötét zugaiba csöppenek, ahol minden rémálmom rejtőzik. Minden félelmem ezekbe a zugokba gyűlik össze, hogy a legváratlanabb pillanatokban törjenek a felszínre. Most is éppen ez történik, mikor kikötözve találom magam egy alig megvilágított helyen. A karjaimat láncokkal kötötték ki a falhoz, míg magamra nézve nem sok jót látok. A testemet egy - nem egy helyen szakadt - nagy inggel fedték el, de a lyukaknál még így is többet mutat a kelleténél. Aztán pár pillanat múlva nem messze tőlem felvillanó fényre leszek figyelmes, ami alatt a nevelőszüleim eszméletlenül hevernek.
- Na hogy tetszik a látvány, szépségem? - Kérdezi egy hang mellettem, mire arra fordítom a fejem. Sajnos nem látok semmit és senkit, ami nagyon nem tetszik nekem. - Na mi van, elvitte a ciculi a nyelvedet, szépségem?
- Ki maga és mit akar tőlem?
- Nem szép dolog kérdéssel válaszolni a kérdésre. Látom nem tanítottak meg rá az őrangyalaid. Nagy kár, de sebaj, mert most megtanulod egy életre - feleli, majd az egyik kezével hozzám ér. Alapjában véve nem vagyok egy olyan lány, aki undorodik attól, hogy valaki is hozzáérjen, de ezt most nem bírom elviselni. Undorodva húzódnék el, de a láncok nem sokat engednek az ilyesfajta mozgásból és a bőrömet is sikerül felsértenem. Az érintése szinte égeti a fedetlen bőrömet és nem tudok ellene tenni semmit sem, mert még a szakadt rongyok sem védnek meg a kutató kezeitől. - Nézd csak meg a két őrződet! Látod, hogy mennyire örülnek annak, hogy mi ilyen jól elszórakozunk. De most rajtuk a sor! Grimmer, kérlek szórakoztass el minket a vendégeinkkel - mondja, mire egy gólemszerű lény lép ki a fénybe.
 Először Carolinehoz lépked súlyos lábain, majd egy egyszerű mozdulattal felsérti a mellkasát. Ezután James eszméletlen testét veszi célba, ám neki a nyaka alatt hagy egy mély sebet. Minden erőmre szükségem van, hogy ne kezdjek el őröltek módjára sikoltozni és hisztizni. Azonban a természet közbeszól, mikor megérzem a szám szélén a sós könnyeimet. Az az átkozott teremtény rám néz és elvigyorodik, majd újabb és újabb sérüléseket okot Caronak és J-nek. Nem tudom mennyi idő telik el, mikor a pasas abbahagyja a taperolásomat és a gólem és befejezi a nevelőim kínzását, majd magunkra hagynak minket. A véres látvány azonnal megteszi a hatását, mert hiába próbálom türtőztetni magam a bennem felgyülemlő energia kitör és mindent elpusztít a környezetemben.
 Könnyeimtől csatakos arccal riadok fel a szobámba. Mindenem remeg, mikor Fürge bemászik az ölembe és megpróbálja megnyugtatni felborzolt idegeimet. Simogatni kezdem, hogy megnyugodjon és hogy nekem is sikerüljön visszanyernem az uramat a képességeim felett.
- Meg fogják őket ölni. Nem tudom, hogy ki vagy miért rabolta el Carot és Jamest, de meg akarja ölni őket. Láttam, ahogy megkínozzák a nevelőimet és hogy hogyan hagyják őket magukra vérben tocsogó testtel, magatehetetlenül egy kietlen helyen - mesélem a rókámnak, miközben a bundájába temetem könnyáztatta arcomat.
 Ebben nem lehetsz biztos, Alicia. Lehet, hogy csak a rossz közérzet és a féltés okozta rémálomról van szó.
 - Tudom, hogy mit láttam és ezt nem lehet megmásítani. Caroline és James szenvednek és csak én tudok rajtuk segíteni. Arra ugyan még nem jöttem rá, hogy hogyan, de ez nem akadályoz meg semmiben sem.
 Lehet, hogy igazad van, de legyünk most nagyon óvatosak. Nem vagyunk egyedül, mert láttam valakit a árnyékban megbújva. Lehetséges, hogy ő is ártani akarna neked?
- Lehetetlen, az amit mondasz. Ha lenni itt bárki más rajtunk kívül, azt már érzékeltem volna és nagyon nagy annak a valószínűsége, hogy már nem élne. Ha nem vagyunk egyedül, akkor egy kis tűz és jég biztos elriassza a betolakodót. De nem érzek rajtunk kívül senkit, szóval lehet jobb lenne aludni. Fürge, ugye itt maradsz mellettem? - Kérdezem a kölyköt, mire biccent egyet, így már nyugodtabban dőlök vissza a párnák közé, míg a rókakölyök befészkeli magát a karjaim alá.
 Reggel rettenetes fej és végtagfájdalommal ébredek, amire nem sok magyarázatot találok, de nem is érdekel különösebben. Kimászok az ágyból és a fürdőbe trappolok, hogy rendbe szedjem magamat, és hogy teljesen magamhoz térjek a kómás állapotból. Mire végzek a kora reggeli teendőimmel teljesen felébredek, így mikor visszamegyek a hálómba már konkrét elképzelésem van a mai ruhaszettemről. Mivel nem szándékozom a mai napon semmilyen formában repülni, így egy szoknyás összeállítást választok. Gyorsan felveszem a ruhadarabokat, majd lemegyek a földszintre, ahonnan ismeretlen zajokra leszek figyelmes. A lépcső aljában megállok és fülelni kezdek. Minden egyes elejtett szóval egyre jobban összezavarodok és már nem tudom, hogy mit is gondoljak a helyzetről.
- Lehet, hogy nem így kellene szembesíteni a helyzettel a lányt. Nem tudhatjuk, hogy hogyan reagálna egy ilyen kaliberű hírre.
- Tudom, de már nem tehetünk semmit sem. Itt most nem az a legfontosabb, hogy mi lenne a helyes viselkedés, hanem az, hogy megvédjük őt. Ezt a feladatot kaptuk és teljesítjük is, mert én nem adom fel egykönnyen. Szerinted meddig alszik még? - Kérdezi meg az ismeretlen férfiak egyike, ám azt már nem veszi észre, hogy időközben beléptem a konyhába.
- Nem tudom. Ezt sosem mesélte sem Caroline, sem pedig James. Még azt sem tudjuk, hogy mondhattak el neki az évek során az életéről és a jövőjéről - mondja a másik, akinek már sokkal inkább ismerős a hangja. Nesztelenül lépkedek közelebb a konyha boltíves bejáratához, majd egyszerűen nekitámaszkodom a betolakodóktól legtávolabb eső bútordarabnak.
- Igen azt én is szeretném tudni - mondom fennhangon, mire az asztalnak támaszkodó gondolkodást színlelő pasas felém kapja a fejét. - Mit keresnek a házamban és mit akarnak tőlem?
- Nyugodj meg Alicia, nem akarunk ártani neked. Hisz ismersz engem, prücsök - mondja az, aki nekem háttal áll.
- Louis?...Te hogy kerülsz ide? - Kérdezem, mire sugárzó arccal felém fordul az említett és bólint. Kusza, kissé hosszú haja most is kócosan áll a fején, ami bohókás kinézetet kölcsönöz neki. A ruhája is hasonlóan "rendezett", de legalább kedves nagybácsi kinézete van, holott nem vagyunk rokonok. Az arcán lévő mosolya pedig mit sem változott a legutóbbi találkozásunk óta. Azt lehetetlennek tartom, hogy egy újabb költözésről legyen szó, de azért mégis megkérdezem - Szóval hogy kerülsz ide, Louis? Csak nem megint költözünk?
- Nem, dehogyis. Mi vagyunk az új védelmezőid, mivel Caroline és James eltűntek - válaszolja Louis és egy pillanatra a másik fazon felé int. - Ő itt Joshua, ő lesz a harcművészeti oktatód, mert muszáj lesz megtanulnod megvédeni magadat. Egyébként nagyon kedves srác, ha nem épp rossz napja van.
- Meg tudom magam védeni, ha szükséges, szóval nem kell segítség - felelem bosszúsan.
- Azt gondolom, de mi van akkor, ha nem használhatod az erődet. Hacsak nem akarod magad lebuktatni a halandók előtt - mondja Joshua, aki inkább egy kigyúrt rockerre hasonlít, mintsem egy kedves emberre.
- Mindegy, már nem érdekel hogy lebukom-e vagy sem. Ha esetleg ez megtörténne, csak kitörlöm az emberek emlékeit és a gond letudva.
- De ez nem megoldás, ezt te is nagyon jól tudod. Vagy erről nem mondott semmit a két őrződ? - Kérdezi Lou, de én csak nem legesen megrázom a fejemet. Nem értem, hogy pontosan miről beszél, mert nekem Caro és J csak a nevelőszüleim voltam nem pedig  az őrzőim. - Látom nem teljesen érted a mostani helyzetet, így szeretnénk ha ma itt maradnál a házban. Jobb lenne, ha nem kéne többet aggódnunk, mint amennyi alapból szükséges.
- Nekem te ne mond meg mit csináljak. Sőt, senki sem mondhatja meg, hogy mit, mikor csinálok vagy éppen kivel, mert ez az én életem és nem szólhat ebbe bele senki.
- Akkor csak kérünk, hogy maradj itt és várd meg velünk, hogy megérkezzen Sireena - mondja Joshua, s mintha megpróbálna villámhárítót játszani. Bólintok, de nem áll szándékomban, hogy itthon tespedjek egész nap. - Amúgy így akartál iskolába menni?
- Igen, miért? Nem szándékoztam sem sétálni, sem pedig repülni, szóval ez pont megfelel a mai napra. Különben meg úgysem fogok megfázni, még ha repülnék is, mert képes vagyok megvédeni magamat a hidegtől is.
- De...Felelőtlen vagy, és a szüleid szeretnék, hogy jó utódjuk legyél. Ezért küldtek minket is most ide, mert az elődeink nem végeztek jó munkát. Nem mondták még el neked, hogy te vagy a trón várományosa?
- Elég ebből az egészből! Nekem nincsenek szüleim, mert eldobtak maguktól. Nem vagyok semminek sem a várományosa, mert csak egy hétköznapi lány vagyok.
- Nem ez nem igaz. Te nemcsak, hogy nem vagy hétköznapinak mondható, de még távolról sem közönséges. A származásodat titkolhatod, de már nem sokáig, mert a családi tetoválásod el fog árulni téged.
- Miről beszéltek?
- A tetoválásról, ami a bal válladon van és ami egy koronás, szárnyas motívumot ábrázol. Látta már valaki?
- Nem, nem hinném, habár még én sem láttam. Mi történne, ha valaki látná a motívumot? De mindegy is, mert nekem most rohannom kell és így sajnos má csak a mosdóba tudok teleportálni - meg sem várva a reakciójukat teleportálom magam az egyik mosdófülkébe. Szerencsémre senki nincsen mostmár idebent, mert mire sikerült otthonról elszabadulnom már réges-régen becsengettek.
 Csendben és zavartalanul lépkedek a szekrényem felé, ahonnan kiveszem a következő órához szükséges könyveket, füzeteket és egyebeket. Megvárom, míg véget ér az óra, s közben elindulok a második emelet felé, ahol a következő órám lesz. Mikor kicsengetnek már a második emeleti folyosón ballagok, amire most rengeteg diák özönlik ki a termekből és klikkekbe verődve kezdenek beszélgetni. Egy csapat hormonálisan túltengő fiú mellett haladok, amikor az egyik utánam nyúl. Hátra ránt, ami miatt sikerül elejtenem az összes kezemben lévő dolgot. Ő és a haverjai marha viccesnek találják a helyzetet, de nem kimondottan érdekel, így lehajolok a cuccaimért. Újabb fülsértő röhögés, majd valamelyikőjük a szoknyám felé nyúl, ám ezt már nem engedem. Összpontosítok és elképzelem, ahogy nem kap levegőt, majd rángatózva a földre esik. A nevetést pillantok alatt hagyják abba és a tehetetlenül vergődő fiú köré gyűlnek, hogy megpróbáljanak neki segíteni. Én a maradék könyvemet is felveszem a földről és a vállam felett átnézve konstatálom, hogy őstehetség vagyok mások kínzását illetően. A riadt tekintete minden pénz megér, de legalább most már tisztában van azzal, hogy nem jön legközelebb a közelembe. Végül elfordítom a fejemet és elindulok mostmár zavartalanul a terem felé, de azt még hallom, ahogy a szerencsétlen hozzám beszél.
- Mit tettél velem, te boszorkány? - Kérdezi szinte suttogva, mire a barátai érdeklődve kérdezgetni kezdik.
 Nem válaszolok, sőt még csak vissza sem nézek, pedig megtehetném, hogy újra megkínozzam, de nem teszem. Ez még számomra is kérdés és most jobban szeretnék az új képességemmel foglalkozni, amivel majdnem megint megöltem valakit. Csendben leülök egy üres padba, és elgondolkozom azon, amit tettem, de a nyugalmam nem tart sokáig. Mielőtt még megjelenne a tanár, valaki megáll a padom mellett és megszólít, s fel sem kell néznem, hogy tudjam ki is volt az.
- Szevasz, szépségem! - Szólal meg Nathaniel és a megszólítástól a hideg futkos a hátamon. - Mit szólnál a mai naphoz?
- Mégis mire akarsz kilyukadni, Nathaniel?
- Az egyezségünkre - mondja és közelebb hajolva a fülembe súg. - Tudod a tegnapi incidensed, ami így nem kerül a diákok elé. Te eljössz velem bárhova és bármikor, amikor én szólok, cserébe én tartom a számat a dolgaidról. Szóval ráérsz ma délután.
- Bocsi, de nem. Sőt, ami azt illeti semmikor nem fogok ráérni veled találkozni.
-Óh, azt felejtsd el kis szívem. Megalkudtál velem, és én nem hagyom, hogy azt semmibe vedd, mert éppen szar napod van. Tehát eljössz velem ma egy randevúra és nem ellenkezel, különben megbánod.
- Csak blöffölsz. Meg különben is utáljuk egymást, de attól, hogy kötöttünk egy kibaszott egyezséget, attól még nincs jogod ahhoz, hogy parancsolgass nekem - mondom és felállok a székből, majd kirontok a teremből az immáron üres folyosóra.