~ 25.rész ~

Sziasztok!
Remélem sokan vártátok ezt a fejezetet, amit most itt olvashattok majd. Remélem elnyeri a tetszéseteket és hagytok magatok után valami nyomot.
Jó olvasás hozzá, és ti vagytok a legjobbak.
Ui.: Annyira örülök, hogy már +13000 megtekintés volt a blogon :) Nagyon sokat jelent. A rajz az saját, szóval kérlek titeket, hogy nem tüntessétek fel máshol csak forrással ha esetleg viszitek.


 Fél pillanat alatt termek mögötte és sikerül elkapnom, mielőtt elvágódna, így azonban felfigyelek egy apró karcolásra a vállán. Úgy helyezkedek vele, hogy meg tudjam egy kicsit fordítani, hogy jobb rálátásom legyen a bal vállára. Nem kissé lepődök meg mikor meglátom a vállán lévő tetoválást, ami jobbára nem is néz ki annak. Nem tudom megállapítani, hogy ez inkább egy címer vagy csak egy hóbortos minta, de mindenképpen lefotózom, hogy otthon utána tudjak nézni a dolognak. Eltéve a mobilom talpra állok és megindulok az ajtó felé, ám a karomban lévő lány mocorogni kezd. Megállok és érdeklődve figyelem az arcát, hátha sikerül leolvasnom róla valamit.

- Hol vagyok? - Kérdezi, mire döbbenet ül ki az arcomra.

- Nem emlékszel rá? A suli egyik próbatermében vagy, ahol táncoltál. Aztán elájultál, ami miatt én most elviszlek az apám rendelőjébe.

- Nem.

- Nem?

- Nem, nem megyek orvoshoz. Vigyél inkább haza, mert minden szükséges orvosságom otthon van.
- Ezt nem teheted meg, mivel az iskolában lettél rosszul, így köteles vagyok értesíteni a szüleidet és orvoshoz vinni. Ha ellenkezel, annak nem lesz jó következménye - mondom neki, mire megrázza a fejét. Kifordul a karjaimból és a táskájához megy. Elnézve a mozgását, nem most veszti el először az egyensúlyát, de legalább meg tudna állni, ha arról lenne szó. Visszasétál mellém, majd megszólal:
- Indulhatunk, de akkor is haza kell vinned. Nem kérem, hogy vállalj felelősséget értem, de tudom mit teszek.
- Rendben, de...
- Nincs semmi de. Teszed amit mondok és mindketten elfelejtjük holnapra azt, ami ma történt. Értetted? - Kérdezi, amit nem tudok hova tenni, mert ez nem történhet meg. Nem felejtem el a mai nap eseményeit, max titokban tartom ameddig tehetem.
- Legyen - válaszolom és segítek neki a cipekedésben.
 Kiérve az épületből a kocsimhoz megyünk, ahol elveszi tőlem a táskáját és várakozóan rám néz. Fél pillanat alatt leesik, hogy arra vár, hogy kinyissam az ajtót, majd miután ez megtörténik beszáll. Megcsóválom a fejem, s én is beülök a kormány mögé, majd beindítom a motort. A kicsikém, mint az álom úgy dorombol a kezem alatt, miközben haladunk a hólepte utcán. Mielőtt ráfordulhatnék Emilyék utcájára Alicia megragadja a karomat. Megkéri, hogy álljak meg a barkácsüzletnél és a diszkontnál, hogy megvehesse a szükséges dolgait. Nem igazán akarom az időt húzni ilyen szarságokkal, de ahhoz, hogy elnyerhessem a bizalmát muszáj megtennem. Elkanyarodtunk hát az említett üzletek felé, ahol Alicia egy rakás dolgot vásárolt, többek közt jó pár vastag botot, élelmiszert és valami kötszerszerű dolgot.
 Amint leparkolok a házuk előtt, kinyitja az ajtót, amin kellemesen hűvös levegő áramlik be ezzel lehűtve a kocsi fullasztó meleg levegőjét. Megköszöni, de rám parancsol, hogy erről soha senkinek nem beszélhetek, majd kiszáll a járműből. Az utastérből kiszedi a cuccait, majd megindul a ház felé, aminek így, ilyen távolból is fura kisugárzása van. Az egész olyan, mintha hőhullámokat bocsátana ki, de ez látszólag a lánynak fel sem tűnik, vagy csak nem akar róla tudomást venni. Amint átlépi a küszöböt és becsukja maga mögött az ajtót elhajtok és meg sem állok a birtok kapujáig.
 A hatalmas kovácsoltvas kapu előtt egy fél pillanatra megállok, amíg a távirányítóval kinyitom azt, majd behajtok a területre. Az egész meglehet egy kissé nagy 2 ember számára, de nem nekem és az apámnak nem, hisz' mi nem vagyunk teljesen embernek mondhatóak. A kétemeletes ház előtt parkolok le, majd kiszállok és az ajtóban várakozó Conradnak dobom a kulcsot, hogy a járgányom a több-férőhelyes garázsba pakolja be. Bemegyek a házba, ahol egy nem várt látvány fogad, ami nagyon meglep. Apám áll a lépcsőn és éppen egy szajhát próbál csendesebbé tenni a szájával. Nem is nézek inkább rájuk, hanem elmegyek mellettük, ami fel sem tűnik neki, de nem bánom. Az emeletre felérve jobbra fordulok és a folyosó végén lévő ajtó felé veszem az irányom. Beérve a szobámba egyből a gépemhez lépek és elveszem az asztalról, miközben bekapcsolom, majd az ágyamra teszem. Míg tölt a technika csodája, addig van időm átvenni a pólómat, mert annak már szaga van.
 Azonban mikor a fejemen készülök keresztülhúzni az agyagot egy ismeretlen illatra leszek figyelmes, amihez hasonlót még csak nem is éreztem. Kellemesen, édes barack és eper illat volt a felsőm azon részének, ahol Aliciát tartottam. Még mielőtt bármit is fantáziálhatnék róla róla a lehető legtávolabb hajítottam a pólót magamtól és felveszek egy másikat. Visszasétálok az ágyhoz és letelepedem rá, majd az ölembe húzom a laptopom, amire időközben rákötöttem a mobilom. Amint megjelentik a mobil mappája kikeresem a képet, amit Alicia válláról készítettem és beillesztem a böngészőbe. Rákattintok a keresésre, de nem történik semmi sem. Addig-addig próbálkozok, amíg már a gépem kikapcsolja a programot és feladja a dolgot.
- Mit csinálsz fiam? - Hallom meg apám kérdését az ajtóm felől.
- Neked nem éppen azzal a szajhával kéne most lenned? Láttam mennyire lefoglalt téged a vére és lelke, szóval nem az a lényeg, hogy ÉN mit csinálok, hanem az, hogy te mit keresel itt?
- Értem, és jogos is, de meguntam a kicsikét. Jó volt, de nem tartott sokáig, szóval elengedtem és most itt vagyok. Tehát mit csinálsz, fiam? Nem kéne neked edzésen lenned?
- Gondoltam utánanézek még valaminek, amit az iskolában lévő tiltott részlegi hálózaton nem találtam. Ennyi, meg aztán nem nagyon van időm elmenni az edzésekre, ha szeretném befejezni a feladatomat, mire Viktori idejön.
- Aha, segítsek? - Kérdezi, de már mellettem is áll és a tetoválásról készült képet vizsgálja. - Honnan van ez a kép?
- Csak úgy találtam...
- Ja, gondolom, és még véletlenül sincs hazugság szaga az egésznek. Ez egy váll Nathaniel és te is tudod, hogy igazam van. Az ég szerelmére, miért épp egy orvost akarsz átverni?
- Jó rendben, legyen. Egy lánynak a vállán láttam ezt a tetoválást és érdekelt, hogy mit jelent a szimbólum. Tényleg nem olyan lényeges, hogy fontosnak tartsd, apám.
- De, igenis az, főleg ha az uralkodóház címerét tanulmányozza. Szóval kin volt ez a minta?
- Egy lányon, de nem hinném, hogy az uralkodóházhoz bármilyen köze is lenne. Nincs benne semmi hozzánk hasonló.
- De akkor is légy vele nagyon óvatos. Sosem tudhatod, hogy mit hoz a holnap.
- Oké - felelem, mire kimegy a szobámból s ezzel egyedül hagy a gondolataimmal. Ha hitelt adok az apám szavainak, akkor nagy rá az esély, hogy megtaláltam azt, akit Vik keres.
 De én nem akarom, hogy így legyen és ehhez minden lehetséges bizonyítékra szükségem van. Ehhez azonban szükséges lenne, hogy leszálljon az éjszaka és használhassam a képességemet. Lemegyek a földszintre és a könyvtárba sétálok, hogy a régi, megkopott és szétmálló könyvek közt folytassam a kutatást. Az egyik asztalt kiválasztva lepakolom a fél tucat kezemben tartott könyvet és én is leülök az egyik közelben elhelyezkedő kényelmes fotelbe. Az mellettem lévő kupacból csak akkor nézek fel, mikor a szobában lévő antik óra el nem üti az éjfélt. Becsukom az éppen kezemben lévő porosodó könyvet, felállok és az ablakoz lépek. Nem először állok hasonló helyzetben, de a mostani az első olyan alkalom, amikor kutatási célzattal fogom magam hozzá teleportálni.
 Alig pár perce manifesztáltam magam a ház elé, de még mindig nem jöttem arra rá hogy hogyan jutok  be a házba. Rájöttem arra ugyan, hogy egy pajzs veszi körül az egészet lakást, de mint minden ilyennek ennek is biztosan van egy gyengébb pontja. Körbejárom az épületet, és nem kell sok, hogy találjak és "kiskaput", amin könnyedén be tudok jutni. A földszintről egy lépcsősor vezet az emeltre, ahol Alicia hálószobája van, így oda megyek a lehető legkevesebb zajt csapva. Az ajtaja előtt azonban megtorpanok és tétovázok, ami nagy hiba főleg, ha a célomat veszem figyelembe. Pár másodpercnyi ideges álldogálás után lenyomom a kilincset és belépek a szobájába. Az ablakon beszűrődő keskeny holdsarló fénye pont az ágyára süt, ezzel földöntúli fénybe mártva az arcát. Gyönyörű, de veszélyes és ezt jobb, ha az eszembe is vésem, mert nem akarok hibákat elkövetni vele kapcsolatba. Tekintetemet végigfuttatom a szobán és egy teljesen sötét sarokba húzódva figyelek tovább. Azonban azt nem veszem észre, hogy egy állatkölyök is alszik itt, akinek igazán kifinomultak az érzékelő receptorai. Fújtatni kezd rám amikor ráébred, hogy már nem csak ketten vannak a helyiségben, de nem támad rám. Vár.
 2 perc...6...7...10 és még újabb 5 perc is eltelik, mire abbahagyja az idegesítő fújtatást és az ellenkező irányba fordul. A lány felett néhány árnylény kezd alakot ölteni, majd azok vészesen közel kezdenek hajolni a majdnem békésen alvó testhez. Nem kell sok és Alicia hamar - habár csak látásból következtetve - kínok közt kezd vonaglani az ágyán. Minden egyes ilyen pillanattal később, hogy ilyen helyzetben látom, elönt az indulat és tenni akarok valamit, de nem tehetek semmit. Pár perc elteltével egy erős energiahullám söpör végig a hálón, mire a lények semmivé foszlanak, miközben Ő könnyes szemmel és arccal felül az ágyon. A rókakölyök felé fordult és azonnal az ölébe ugrott, amint sikerült felmászni a lány mellé.

- Meg fogják őket ölni. Nem tudom, hogy ki vagy miért rabolta el Carot és Jamest, de meg akarja ölni őket. Láttam, ahogy megkínozzák a nevelőimet és hogy hogyan hagyják őket magukra vérben tocsogó testtel, magatehetetlenül egy kietlen helyen - mondja az állatnak, miközben a kis teremtés bundájába temeti könnyáztatta arcát, de ez az egész helyzet nekem nagyon nem stimmel. - Tudom, hogy mit láttam és ezt nem lehet megmásítani. Caroline és James szenvednek és csak én tudok rajtuk segíteni. Arra ugyan még nem jöttem rá, hogy hogyan, de ez nem akadályoz meg semmiben sem....Lehetetlen, az amit mondasz. Ha lenni itt bárki más rajtunk kívül, azt már érzékeltem volna és nagyon nagy annak a valószínűsége, hogy már nem élne. - Feleli a ki nem mondott szavakra. Ha ez igaz, és ő most tényleg telepatikusan kommunikált a kölyökrókával, akkor alátámasztja az elméleteimet. - Ha nem vagyunk egyedül, akkor egy kis tűz és jég biztos elriassza a betolakodót. De nem érzek rajtunk kívül senkit, szóval lehet jobb lenne aludni. Fürge, ugye itt maradsz mellettem? - Kérdezi a kölyköt, majd az biccent, mire Alicia visszadől a párnák közé és a róka pedig befészkeli magát a karjai alá.
 Nekem sem kell többet látnom ahhoz, hogy rájöjjek arra, hogy hazudik másoknak. Már csak azt kell kiderítenem, hogy miért. Ezekkel a gondolatokkal osonok vissza a földszintre, miután megvárom míg mindketten elalszanak. Azonban leérve már nem látom a rést és nem kis aggodalommal tölt el. Ha nem jutok ki innen minél előbb, lebukok és akkor el is felejthetem a tervemet. Így inkább egy aprócska lyukat ütök a pajzs oldalába, hogy azon tudjak kimenni.
 Amint újra a ház elé érek még visszanézek, majd hazateleportálom magam a szobámba. Egy gyors zuhany a fürdőmben és az elmém kitisztul, hogy a lehető legtisztábban végiggondolhassam a ma látottakat. Az hogy hazudik másoknak, az egy dolog, de hogy nekem hazudjon, az sérti a büszkeségem. Elhatározom, hogy holnap valahogy ráveszem, hogy eljöjjön velem valahova, ahol előbb-utóbb használni kelljen a képességét és akkor majd lecsapok rá. De addig is muszáj lesz kipihennem magamat, mert ŐT "meghódítani" nem lesz sétagalopp és ezt nem lehet ronthatom el, mert már csak 2 hetem van hátra.