~ 24.rész ~

 Sziasztok!

 Meghoztam a következő részt. Sajnálom, hogy ilyen sokára, de már javában zajlik az érettségiszezon, így inkább arra koncentrálok. Azért remélem elnyeri a tetszéseteket és hagytok magatok után némi nyomot.

Minden visszajelzésnek nagyon örülök, legyen az épp jó vagy rossz.

Jó szórakozást kívánok hozzá! :)

Elenged és elhátrál tőlem egy pár lépést, míg én égő szemekkel nézem őt a szekrényhez nyomódva. - Ez meg mi volt?
- Én...Én...Én...Sajnálom, ezért is nem akartam, hogy a közelemben legyél. Tényleg sajnálom - mondom és amilyen gyorsan csak tudok eltűnök a közeléből. 

 A lehető legtávolabb akarok tőle kerülni, mert nem akarom tovább vágni magam alatt a fát. Az első üres terembe bemegyek és leülök az ablakpárkányra. Most minden olyan békésnek látszik kint, ám ezt a kellemes érzést a bennem felgyülemlett páni félelem teljesen elnyomja. Az ablakon kinézve teljesen elmerülök a gondolataimban, majd egyszer csak elsötétedik előttem minden.
 Sötétség. Ez az egy dolog, amit látok magam előtt már egy ideje és nem tudom, mikor lesz vége. Azonban ez csak nem akart eljönni. Még pár pillanatig nem látok semmit, majd mindent elborító fényesség árad szét a látómezőmben és azon túli étert. A fény lassan kezd visszahúzódni a normális határok mögé, és nem sokára meglátok egy sziklaszirtet, amin egy üvegajtó van. Úgy érzem mintha a hely maga felé hívogatna és ez ellen nem tudok és nem is akarok tenni.  Felkapaszkodom a szirti ajtóhoz és kinyitom azt, majd teszek egy lépést annak érdekében, hogy átlépjem a küszöbét. Ám mielőtt a lábam a túloldali szirtdarabot elérni erős rántást érzek a derekam környékén.

Nathaniel szemszöge:
 A folyosóra kiérve már csak annyit látok, hogy Isaac a karját szorongatva az orvosi felé indul, miközben Alicia az ellenkező irányba. Bármennyire is érdekel, hogy mi történt közöttük, most mégis az foglakoztat jobban, hogy kiderítsem mi baja a lánynak. Utána sietek, de egyszerűen nem találom sehol, így megpróbálok a fejébe nézni megtudván ezáltal, hogy hol van. Azonban nem találom sehol sem és ez eléggé frusztráló gond, mert ha ő az, akit keresek akkor minden perc számít.
 Időközben kicsengetnek és a diákok nagyon hamar ellepik a folyosókat, ami nem meglepő. A következő óra alatt kel összepakolniuk, hogy az ezt követő szünetben elindulhassanak.  A tömeg valahogy sehogy sem akar oszolni s ebből kezd már elegem lenni. Majdnem minden második emberlány elém áll, hogy megpróbálja elcsavarni a fejem még ha csak egy röpke időre is. Azonban én vagy átnézek rajtuk, vagy félretolom őket az utamból. Mire újra megszólal a csengő már majdnem az egész épületet végigjárom, de a lányt sehol sincs.
 Épp néhány üres terem mellett haladok el, mikor mélyről jövő és kegyetlenkedő vihogásra leszek figyelmes. Nesztelenül közelítem meg a félig nyitott teremajtót, ahol meglátom Carment amint éppen szirén erejét használja Alicia ellen. A fal mellett eloldalazva lépek egyre közelebb Carmen átszellemült lényéhez, hogy visszarántsam a valóságba.
- Karmelita mit csinálsz vele? - Kérdezem, mikor megérintem a vállát és magam felé fordítom.
- Megölöm ezt a kis ribancot, mert megölte Alexandert.
- Mégis mikor és ami a fontosabb mivel? Carmen nézz csak rá! Úgy néz ki, mint aki képes lenne megölni bárkit is?
- Te lehet, hogy vak vagy, de én nem. Azt látom, hogy a szemeiben gyilkos vágy csillog és képes lenne mindenkit megölni. Különben meg Alexnek igaza volt vele kapcsolatban.
- Mit mondott neked az az idióta seggfej? Halljam, ki vele Karmelita!
- Azt mondta, hogy a lány vére orvosság a kóromra. Hogy az majd minden bajomon segít és segít elnyomni a képességemet hogy ne okozzak nagyobb káoszt, mint ami szükséges.
- Te pedig hittél neki, mert egy ostoba kis kéjenc szirén vagy aki nem képes uralkodni az ösztönein. Vedd le az újoncról a bájolást és tűnj el innen. Ha pedig az, akinek te gondoltad akkor gondom lesz rá - mondom és egy kísérteties félmosolyt villantok az irányába. Meghunyászkodik, majd valamit morog az orra alatt, mire Alice tesz két lépést a párkányon. - Ó a franc essen belétek átkozott szirének - teszem  gyorsan hozzá, mialatt átszelem a termet és még pont időben sikerül elkapnom Alicia derekát, mielőtt kiesne az ablakon. Esetlenül zuhanunk hátra és csak a szerencsémen múlik, hogy még időben sikerül egy ruganyos membránt kifeszítenem a közelemben lévő asztalok közé. Kissé ájultan pihen a karjaimban, így van egy kis időm, hogy újra talpra kecmeregjek vele, mielőtt magához térne. Azonban ő mint derült égből villámcsapás minden számításomat keresztülhúzza.
- Mi a franc történt velem? Mi a jó büdös francért tapogatsz Nathaniel? - Kérdezi Alicia, nem kevés undorral a hangjában. Megpróbálja magát eltolni tőlem, nagyon kevés sikerrel és mégis újra és újra megteszi.
- Hé nyugodj meg! Nem foglak bántani...legalábbis itt és most még nem - suttogom a fülébe, mire minden mozdulata egy pillanatra megdermed. Dühödt arckifejezéssel néz fel rám, ami az én arcomra egy elégedett félmosolyt csal.
- Azonnal eressz el, te bunkó seggfej vagy nagyon megbánod - fenyegetőzik, amin csak nevetni tudok, de azért elengedem. Azonnal elhátrál a terem bejárata felé, majd egy utolsó megvető pillantással itt hagy. Ám mielőtt elfordult volna a szemei, mintha lángot kaptak volna és nem átvitt értelemben.
 A következő két órára már be sem megyek, helyette a a könyvtár tiltott részlegében töltöm az időmet, hogy utánajárjak néhány dolognak. Legelőször is utánanézek Alicia előző iskoláinak, cselekedeteinek és remélem, hogy találok valami bizonyítékot a feltételezéseimre. Közel 80 perc elteltével feladom, mert egyszerűen nem szerepel semmilyen nyilvántartásban, nem lehet sehol sem a nyomára bukkanni. Összeszedem a táskámat és elhagyom a könyvtártermet, majd a szekrényemhez megyek, mikor kicsengetnek. A sok izgatott diák lelkesedése teljesen elnyomják az épeszű gondolataimat, így az első utamba kerülő lányt félrehívom. Az energiáit egy meglehetősen gyors menetben sikerül leszívnom, de nem annyira, hogy nem tudjon lábra állni. és hazamenni. Nem szívesen vinném haza, mert most egy sokkal fontosabb dolgot kell elintéznem.
- Haver jössz már? - Kérdezi Dantalion a szekrényemnél állva.
- Nem, ma nem megye a hegyre - felelem, mire felvonja a szemöldökét.
- Hogyhogy? Csak nem berezeltél, hogy megverlek a jövő hétvégi versenyen?
- Nem, csupán dolgom van és muszáj elintéznem mihamarabb. Nem akarom, hogy Viktoria hülyesége miatt ne tudjak részt venni a versenyen.
- Ja megértem én sem szeretnék annak a banyának keresztbe tenni, de attól még jössz majd a versenyre?
- Aha, ki nem hagynám, még ha el is törne a lábam. Nem hagyom, hogy holmi kispályás ellenfél legyőzzön - mondom és vállba bokszolom. Vigyorogva veszi a lapot, majd távozik a  főbejárat felé így magamra maradok az üres folyosón.
 Összeszedem a cuccomat és elindulok én is a kijárat felé, mikor egy fülbemászó dallamra leszek figyelmes. A ritmusa annyira magával ragadó, hogy észre sem veszem mikor megállok az egyik üresen álló próbaterem előtt. A kissé nyitott ajtón és annak ablakán keresztül egy nem szokványos kép fogad. Aliciát látom meg eszméletlenül mozogni a zene ritmusára, ám a környezete valahogy jobban leköt, mint a mozgása. Körülötte apró csillogó szemcsék szállnak, mint mindezt ő irányítaná és úgy hogy nem is figyel oda a dologra. Azonban van egy dolog, amit nem értek ezzel kapcsolatban. Csukott szemmel mozog, az arcán érzelmek sokasága fut át s mégis egy pillanatra sem lankad a varázslat iránti figyelme. Mire a zene véget ér  könnyezni kezd és tudom, hogy most nem lenne túl tapintatos zaklatnom a kérdéseimmel. Hangtalanul lépek közelebb hozzá, majd a következő fordulatánál elveszti az egyensúlyát és a mellkasomnak csapódik. Átölelem. Minden szó nélkül megpróbálom megvigasztalni őt, de mindhiába. Apró és kecses kezeit a mellkasomra teszi és megpróbálja magát eltaszítani tőlem, de - mint a múltkor - most sem sem jár sikerrel. Amikor feladja olyat tesz, amire sohasem számítottam volna, főleg nem tőle. Átölel és az arcát a mellkasomba temetve keservesen felzokog.
- Mond csak el nekem, mi a baj, hercegnő? - Szólalok meg, mire könnyáztatta tekintettel felnéz rám és azonnal elenged. Ijedten lép hátrál néhány lépést, majd elkezdi el a szemeit törölgetni, mintha ezzel változtatni tudna a kialakult helyzeten.
- Nem vagyok hercegnő, meg aztán nincs semmi bajom - mondja felszegett állal. - De még ha lenne is akkor sem neked mondanám el.
- Pedig kénytelen leszel, vagy kitálalok arról, hogy a suli új kemény csaja milyen hobbinak örvend - fenyegetem meg, de az arcára kiülő hitetlenség teljesen elveszi az eszem. Azonban állni kell a sarat, különben veszíthetek és én sosem veszitek. - Ajánlok egy alkut neked. Szépen elmondod nekem, hogy mi volt az a kis szórakozás a hóval, én pedig tartom a számat.
- Nem tudom miről beszélsz, de tartani fogod a szádat, mert nem akarod, hogy az igazgató megtudja ezt az egészet. Nem hinném, hogy jól mutatna a jelentkezési lapodon az a bekezdés, hogy zaklattál egy diákot. Ugye igazam van?
- Akkor változtassunk az alkun. Beleegyezek abba, hogy nem szólok erről senkinek, de te cserébe eljössz vele randizni, amikor kérem és te cserébe beavatsz a titkaidba minden zokszó nélkül - adok egy újabb ajánlatot és csak remélni merem, hogy ezt elfogadja.
- Mit akarsz ezzel elérni Nathaniel? Azonban ha igent mondok leszáll rólam és elengedsz végre?
- Amennyiben igent mondasz, akkor igen. Különösebb célom nincs ezzel, csak jó volna jobban megismerni téged. Hát ez akkora bűn lenne?
- Nem, de nálad nem lehet tudni, hogy mik a hátsó szándékaid. De legyen; áll az alku - feleli, mire lazítok a szorításon, hogy ha kedve támad ki tudja magát szabadítani a kezeim közül. Meg is teszi, pont úgy, ahogy számítottam, majd a szemembe néz. - Menj el innen! Nem akarlak látni se most, se máskor.
- Most parancsokat akarsz osztani, Alicia? Legyen hát, ahogy szeretnéd, de egyet jól jegyezz meg: Fogsz még könyörögni nekem - vágok vissza és már a következő lépésemen agyalok, mikor újra felcsendül a zene. Elindulok kifele, ám alig teszek meg néhány lépést, mikor szitkozódásra leszek figyelmes, így visszanézek a vállam felett. Alicia a korlátba kapaszkodva kapkodja a levegőt, s a hangokból ítélve próbál úrrá lenni a pánikrohamán, nem sok sikerrel. Pár perc elteltével belenéz a falat burkoló tükörbe és hátrálni kezd, majd néhány lépés után tekintete dekoncentrálttá válik és zuhanni kezd a talaj felé. Fél pillanat alatt termek mögötte és sikerül elkapnom, mielőtt elvágódna, így azonban felfigyelek egy apró karcolásra a vállán. ...