~ 23.rész ~

Sziasztok!
Remélem elnyeri a tetszéseteket a rész és hagytok magatok után némi jelet.

 Tekintetemmel nézek csak oldalra, hogy megtudjam ki is az az elvetemült barom, aki most szándékozik nekem keresztbe tenni. Legnagyobb meglepetésemre Nathaniel fogja a szekrényajtót és próbál csábosan nézni rám. Megrázom a fejem, mielőtt még valami nagyon "kedveset" mondanék neki, azonban bánatomra megszólal.
- Beszélhetnénk? - Teszi fel a kérdést, mire bennem még az ütő is megáll.
- Nem, nem érek rá sem most sem máskor - felelem és újfent megpróbálkozom becsukni a szekrényemet, azonban most is csúfos vereséget szenvedek ezzel a cselekedetemmel.
- Nem te döntöd el, hogy beszélünk-e vagy sem - mondja, mire egy kisebb dühroham kezdi elönteni az agyamat.
- De nem is te! Lehet, hogy itt te vagy a nagyfiú, de le merem fogadni, hogy alapjáraton csak egy kis nyámnyila fiúcska vagy. Szóval tegyél meg mindkettőnk számára egy szívességet. Kopj le rólam és húzz vissza a csicskáidhoz és hagyj engem békén.
- Csak bocsánatot akarok kérni tőled, de még ezt sem hagyod, hogy elmondjam. Esküszöm, hogy te vagy a legkibírhatatlanabb emberi lény, akit valaha a hátán hordott a Föld.
- Oh még te beszélsz? Te, aki olyan arrogánsan nagynak képzeli magát, mint még senki akivel életem során találkoztam. Meg aztán miért kérsz bocsánatot? Nem tartozunk ilyesfajta formalitásokkal egymásnak, főleg akkor nem, ha nincs is miért ilyet tenni.
- De van. A jó múltkor, mikor találkoztunk az utcán szörnyen gorombán viselkedtem veled. Ezért szeretnék tőled bocsánatot kérni, s remélem meg is bocsátasz nekem.
- Ezt nem hiszem el. A nagy Nathaniel Cross a bocsánatomért esedezik. Talán szülinapom van? Ja, nem. Tisztázzunk valamit, mielőtt még olyan vágnék a fejedhez, ami mindkettőnk számára kínos lenne. Te egy kicseszett, arrogáns seggfej vagy és ezen egy bocsánatkéréssel nem tudsz változtatni. Már a legelején csak gyűlölettel tudtál rám nézni vagy netalántán hozzám szólni. Ne vedd a szívedre, hogy az érzés kölcsönös és hidd el nekem nem fogok soha a büdös életben megbocsátani neked - mondom, miközben mélyen a szemébe nézek. - Most pedig ha nem különösebben zavar órára szeretnék menni - teszem még hozzá és már meg sem próbálom becsukni az ajtót. Szeretném otthagyni, megsemmisülve a szégyentől és ellépni mellette, de nem hagyja. Megragadja a hozzá közelebb lévő karomat és visszaránt maga elé, miközben a saját teste és a szekrények közé szorít.
- De kibaszottul zavar, mert még nem fejeztünk be a beszélgetést. Miért nem nézel rám, ha hozzád beszélek? - Kérdezi, s közben a fejemet maga felé fordítja, hogy a szemembe tudjon nézni.
- Én viszont igen és ha nem engedsz el most azonnal azt nagyon, de nagyon meg fog bánni - mondom, mire védekezően maga elé emeli a kezét. Gúnyos mosollyal az arcán kezd tőlem elhátrálni, miközben a diákok megnyílnak mögötte.
 Bosszúsan fordulok meg és indulok a terem felé, ahol az első órám lesz. A diákok szüntelen kíváncsi tekintetei elől sajnálatos módon nincs menekvés. Mindenki az előbb elhangzottakat emésztgeti, holott nincs bennük semmi érdekes. A ki nem mondott gondolatok szinte hasogatják a fejemet, s mire a teremhez érek alig várom, hogy letehessem magam egy üres székre. Előszedem az egyik füzetet és hozzá néhány ceruzát, majd a fülesemet összekötöm a lejátszóval és bedugom a füleim. Ez teljesen kikapcsolja az össze létező gondolati és egyéb csatornámat és végre pihenhetek egy kicsit. A kezemben lévő ceruza kecses vonásokkal halad a lapon és valami meghatározhatatlan erő irányítja a kezemet.
 A kép, mely lassacskán kezd kirajzolódni a nevelőimet ábrázolja valami sötét helyen. A szememmel látom, de az eszem nem tudja befogadni a képen lévő látványt. A kikötött testek látványa, a feltehetőleg vértől csatakos arcuk és ruhájuk egyszerre túl sok érzéket érintenek. Összecsapom a füzetet, becsúsztatom a táskámba és cseppet sem érdekelve, hogy már megy az óra kiviharzok a zsúfolt helyiségből. Amint kiérek a folyosóra egyből a mosdók felé kezdek rohanni, s csak remélni tudom, hogy még időben elérem azt, mielőtt kiadnám magamból a reggelimet. Legnagyobb szerencsémre minden egyes tanuló órán van, így nem kell keresztülfurakodnom az egyes embercsoportokon. A WC-be érve egy üres fülkét keresek, hogy oda belépve a csészének adjam a gyomrom tartalmát. Mire végzek kicsengetnek és kicsit sem csábít a gondolat, hogy esetleg megláthat bárki ilyen állapotban. Gyorsan hazateleportálom magam, megmosdom és átöltözök valami kevésbé rossz szagú ruhába. Még mielőtt visszateleportálnék az iskolába kitisztítom az elmémet, hogy némi erőt merítsek magamnak ahhoz, hogy folytassam a mai napot.
 Az iskola folyosóit róva minden egyes nyomorúságos emberivadék feltűnően vagy megpróbálva leplezi az érdeklődését követi a lépteimet. Nekik valószínüleg nem tanították meg, hogy ha valakit bámulunk az diszkréten kell és nem észrevehetően. Mióta visszajöttem nem egyszer kellett már utat módosítanom, mert még véletlenül sem akartam Isaaccal találkozni s a látványa kicsit sem könnyít a lelkiismeretemen. ám arcán tisztán tükröződik, hogy haragszik rám csak ne tudom, az új emléke miatt vagy a testvérével történtek miatt, mert nem sikerült teljesen átírni azt.  Így mire beérek a művészeti előadóba talán úgy nézhetek ki, mint egy űzött vad. A teremben már bent lévő néhány alsóbb éves egy szikrányi félelemmel pislognak felém, amit egy gonosz és elrettentő mosollyal reagálok le. Nagy sokára becsöngetnek, s a tanár is hamar megérkezik, majd kiosztja a mai feladatokat. Élmények. Egy szó, mely a mostani helyzeteben nagyon nem kellemes érzéseket vált ki belőlem.
- Elnézést a késésért Mrs Korasyn! - Hallok meg egy nagyon is ismerős és irritáló hangot az ajtó felől. Fel sem kell pillantanom ahhoz, hogy rájöjjek ki is áll ott.
- Semmi gond Nathaniel kedves. Foglal csak helyet valahol, talán az új lány mellett még van egy szabad hely. A mai óra témája az élmény kifejezés és erről várom az óra végén beadni a munkákat.
- Köszönöm tanár nő! - Válaszolja, majd elindul a mellettem lévő szabad hely felé és letelepszik oda. Kinyitja a mappát s felteszi az állványra és felém fordul. - Mit is kell csinálni? Sajnos nem figyeltem eléggé, mikor a tanár mondta.
- Élmény.
- Tessék?
- Élmény, ezt kell megalkotni egy kép formájában - felelem és folytatom a rajzolást, habár még el sem kezdtem a munkát.
- De mégis mire gondolt? Az, hogy ábrázoljuk valamelyik élményünket az azért eléggé tág fogalom. Te mit csinálsz, vagyis melyik élményedet rajzolod meg?
- Semmi olyat, amit szeretnék megosztani egy hozzád hasonló bunkó, senkiházi faszkalappal. Szóval, ha nincs jobb dolgod, márpedig van, hagyj engem békén - mondom és a vászonnal együtt elfordulok tőle úgy, hogy még véletlenül se kelljen ránéznem.

 Egy ecsetet veszek a kezembe és megigézem azt, hogy ne kelljen állandóan a festékhez nyúlnom, majd nekilátok a munkámnak. Behunyom a szemem és átadom magam az alkotás élményének tudván, hogy akár le is leplezhetem magam. Azonban ez most egy cseppet sem érdekel, mert egy érzés pillanatok alatt ragad magával. Mikor kinyitom a szemem egy majdnem kész kép látványa fogad és egy aprócska vonal, amit egy ecsetvonással egészítek ki. Egy-egy ferde pillantás a képre, apróbb javítások és mondhatni készen is vagyok. Hátradőltem a széken, hogy kinyújtóztassam az elgémberedett végtagjaimat, mikor valami hozzáért a lábamhoz. Összerezzenek, de nem mutatom ki jobban, hogy mennyire meglepődtem vagy hogy mennyire zavar az előbbi érintés.
- Látom kész vagy, megnézhetem? - Lépett a hátam mögé Nathaniel és a vállamra tette a kezét és enyhén megszorítja azokat.
- Ha azt mondom nem, akkor nem nézel oda? - Felelek egy újabb kérdéssel, miközben lesöpröm magamról a kezeit. Ám nem veszi a lapot, mert visszatesz oda ahonnan lelöktem őket.
- Igazad van, ostoba kérdés volt. Tudod nagyon tehetséges vagy és szinte alig látni a rétegek közötti átfedéseket. Az egész olyan, mintha én is ott lennék veled és ugyanazt élném át, mint te.
- Az teljességgel ki van zárva. Ez csak egy kép, ami egy balesetet ábrázol. Se több, se kevesebb.
- Ugyan már ezt te sem gondolhatod komolyan. Olyan, mintha élne a képed, szinte látom ahogy mozog az egész - erősködik tovább s érzem, hogy kezd felmenni bennem a pumpa. A bőröm alatti apró sejtekben kezdem érezni az erőm áramlásait. - Miért remegsz Alicia? Csak nem fázol? - Kérdezi s meleg lehelete a fülemnél teljesen meglep. Nem gondoltam volna, hogy ilyen közel került hozzám, de a gondolatot, mely a kellemes érzést preferálja azonnal elhessegetem.
 Nem válaszolok csupán kibújok a kezei közül és felállok a székről, majd leveszem a művemet az állványról és a tanári asztal felé indulok. Leadom s meg sem várva a tanárnő véleményét visszamegyek a  helyemre, magamhoz veszem a táskámat és angolosan távozok. Alig hogy elhagyom a termet léptek zaja hallatszik fel mögöttem, de nem foglalkozom vele és ez hiba. A következő pillanatban már csak arra eszmélek, hogy Isaac az egyik szerkényajtónak szorít. A kezeimet a fejem mellé szorítja, míg a testével majdnem beleprésel a fémek közötti résekbe. Tekintetében vad, mindent elborító düh, sértettség és meglepő módon szenvedély cikázik keresztül.
- Mit tettél velem Alicia? Miért kellett kitörölnöd az emlékeimet és megölnöd a testvéremet? - Kérdezi miközben a homlokát az enyémnek dönti. Eléggé furcsa helyzet ez így nekem, de legalább a karjaimat elengedi.
- Nem tudom miről beszélsz Isaac.
- Dehogynem - mondja és halkabbra veszi a mondandóját. - Tegnap reggel meglátogattalak, majd kimentünk az erdőbe gyakorolni. mikor visszamentünk a házatokhoz te bementél engem meg kiütött a bátyám. Aztán összecsaptam vele, de alulmaradtam, majd te megölted és egy jégszobrot csináltál belőle. Meggyógyítottál majd elájultál és végül mikor felkeltél kitörölted az emlékeimet a tegnapi napról.
- Mint látom nem végeztem túl jó munkát - motyogom magam elé, ám nem elég halkan.
- Miért tetted?
- Azért mert nem bírtam elviselni azt a megvetést a szemeidben, amivel rám néztél. Mégis mit kellett volna tennem, mond! Hagyni, hogy te is eltávolodj tőlem vagy egy életre meggyűlölj, miközben csak téged védtelek. Az egésznek meg sem lett volna szabad történnie, de.... - de nem hagyja befejezni, mert ajkait az enyémekre nyomja. A döbbenettől minden azonnali reakciós tettem lelassul és kikapcsol az agyam, ám ez nem tart örökké. Alig néhány perc elteltével, amíg ő próbálkozik valami válaszreakciót kicsikarni belőlem a véremben felgyorsul egy energiahullám. A legnagyobb baj ezzel csupán annyi, hogy amint hozzáérek Isaac fedetlen karjához komoly égési sérülést okozok neki. Elenged és elhátrál tőlem egy pár lépést, míg én égő szemekkel nézem őt a szekrényhez nyomódva. - Ez meg mi volt?
- Én...Én...Én...Sajnálom, ezért is nem akartam, hogy a közelemben legyél. Tényleg sajnálom - mondom és amilyen gyorsan csak tudok eltűnök a közeléből.