~ 13.rész ~

Sziasztok!

Nagyon sajnálom, hogy csak ilyen sokára tudtam megírni a részt, de mint már nem egyszer írtam kissé besűrűsödtek a napjaim. Remélem nem haragudtatok meg rám ezekért és örömmel olvassátok, majd a következő részt :)  Köszönöm, hogy még vannak olyanok, akik szerint érdemes folytatni és támogatnak a többiekkel együtt. 

Jó olvasás és szórakozást hozzá

Ui.: Ti vagytok a legjobbak  ♥

  Mikor kiérünk az üzletből nem győzöm neki bizonygatni, hogy had fizessem vissza a ruha és a kiegészítők árát, de nem engedi. Egyszerűen leráz azzal, hogy Az apjától kapta rá a pénzt, arra az estere, ha inkább vele mennék ruhát nézni. Inkább ráhagyom, ha már ennyire makacsok vagyunk mindketten és egyikünk sem enged. 

- Alicia, mi lenne ha hazadobnálak? Amúgy is arra lakom, szóval nem lenne kerülő - mondja, miközben a pláza kijárata felé igyekszünk.

- Nem szeretnék a terhedre lenni, de tényleg. Igazán haza tudok gyalogolni - mondom és már fordulok is neki háttal.
- Igazából nem kérdésnek szántam, de mindegy. Hazaviszlek, mert hallottam arról, hogy hajlamos vagy eltévedni a városban. Meg aztán nem engedem, hogy ilyen havas időben egyedül sétálj egy ilyen gyönyörű ruhával a kezedben. Mi van akkor, ha megtámad egy...medve vagy egy....mókus?! - Mondja, mire a szememet forgatom.
- Legyen, de soha többet nem engedek neked semmiben - felelem és visszafordulok Isaachez. Ő mosolyogva bólint és az autójához terel.
 Apró bosszúságot okoz az, hogy emlékezzek arra, hogy autóval jöttünk-e vagy sem, de nem megy. Minden emlékem arra utal, hogy az iskolától gyalog jöttünk ide és nem autóval, de akkor hogy kerül az ide. Isaac boldogan sétál mellettem, így nincs kedvem elrontani a kedvét. Mióta ide költöztünk azt veszem észre, hogy teljesen kezdek érzékennyé válni és ezt nem akarom. Jobb nekem, ha senki sem látja a lelkem - gondolom magamban, miközben beszállok a gépjárműbe.
 Útközben a szótlansága burkolózom és ha Isaac feltesz egy kérdést csak bólogatok vagy  nem is válaszolok. Mikor leparkol a házunk előtt megköszönöm a mai fáradtságait, majd kiszállok az autóból és sietve indulok a ház felé. Belépve meglepve tapasztalom, hogy James és Caroline már itthon vannak és a nappaliban beszélgetnek. Gyorsan leveszem a kabátom, és mielőtt felmennék az emeletre beköszönök neki, majd felindulok a lépcsőn a szobám felé. Lepakolom a táskámat és a butikos szatyrokat az ágyamra, majd bevonulok a fürdőbe. Átöltözök egy sokkal kényelmesebb otthoni ruhába, megigazítom a szélfútta hajam, majd visszamegyek a hálómba. Az új ruhát egy párnázott, selyemmel borított vállfára teszem és ráhúzok egy ruhazsákot és a cipővel együtt a szekrénybe helyezem.
 A délután hátralévő részét pihenéssel, tanulással és gyakorlással töltöm. Mivel a minap felfedeztem, hogy képes vagyok pusztán a gondolataimmal lebegtetni tárgyakat, így most ennek az elsajátítására törekszem. Ezzel még egy dolgot írhatok ahhoz a listámhoz, mely szerint nem vagyok olyan, mint a többi normális emberi gyermek. Néha azonban elfáradok, így a hóidézés már kitapasztalt technikáját hívom segítségül abból a célból, hogy egy kicsit ellazuljak.

~*~*~*~

 Két hét telik el úgy, hogy napi szinten kapcsolatban állok Isaaccal a rendezvény szervezése miatt. Sok jó ötletet vettünk elő vagy tettünk félre, hogy igazán szép, impozáns és a hangulathoz illetve témához illő legyen minden. Gyakran voltam suli után a Ravenways birtokon, ami meg kell hagyni hatalmas. Most is éppen oda tartunk Isaaccal, hogy az utolsó simításokat elvégezzük. A díszítés csak holnap lesz, de a nagyobb méretű és nehezebb elemeket már ma beállítjuk a helyükre. Segítségünkre van azon emberek gárdája, aki holnap felszolgálók, ajtónállók és egyéb segítők lesznek, de ma mindenki pakolásra van beosztva. Legalább 3 órája csináljuk és már kezdek nagyon kimerülni, főleg, ha valamit nem elég egyszer elmondanom ahhoz, hogy megértsék az emberek.
- Mason, kérem azt az állványt tegye egy kissé balra és feljebb 2 centivel. Nem a másik balra, vagyis nekem balra és nem neked - mondom, már vagy ezredszerre, hogy azt a nyamvadt díszállványt végre sikerüljön a helyére tenni.
- Kisasszony, most már jó lesz? - Kérdezi szegény férfi. Sajnálom egy kicsit, de ezt nem mutatom ki, közben intek neki, hogy ott már jó. Azonban ez korántsem igaz, legalább 20 centire van az általam kijelölt helytől, de már nem érdekel.
- Nocsak, nocsak....Feladtad? - Kérdezi Isaac, aki most felém közeledik, majd mikor elém ér megölel.
- Nem adtam fel - motyogom a mellkasába. - Igazából csak túl fáradt vagyok ahhoz, hogy megkeserítsem mások délutánját. Ez van.
- Micsoda nemes gesztus ez tőled. Habár el kell, hogy szomorítsalak, holnap csak rosszabb lesz. Már láttam, ahogy ezt az egészet az apám végigcsinálja és onnan pontosan tudom, hogy a parti napján sokkal rosszabb minden. Akkor mennek oda az emberhez a szakácsok, az inasok és egyéb segítők, hogy az vagy az jó-e úgy ahogy megcsinálták vagy sem.
- Elhiszem, de én már belefáradtam. Nem lenne gond, ha most inkább hazamennék? Jó lenne legalább egy kicsivel többet aludni, mint az elmúlt két hétben.
- Nincs harag ezért, hozd a kabátod és már indulhatunk is - feleli és elindul a bejárati ajtó felé.
- Köszönöm - kiáltom még utána, majd a kabátomért lépek az egyik oldalra helyezett székhez. Magamra veszem azt és elindulok a kijárat felé, aminek a túloldalán egy autó vár.
 Sietve szedem a lábam, miközben lefelé haladok a lépcsőkön, hogy elérjem az autót. Mikor kinyitom a sofőr melletti ajtót Isaac mosolygós arcával találom szembe magam. Nem szól hozzám, hanem inkább az utat kémleli és néha rám néz, véleményem szerint abból az okból kifolyólag, hogy nem aludtam-e már el. Azonban vannak olyan pillanatok az életben, mikor jobb örülne bárki annak, hogyha néhány röpke másodpercre egyedül maradhatna. Nem kell sokat várnom erre a pillanatra, mert alig 20 perces autóúttal a házunk elé érünk. Még egyszer megköszönöm, hogy hazahozott, majd kikapcsolom az övemet és kiszállok a gépjárműből. Még megvárom, míg elhajt, majd sietve indulok a ház felé, aminek a küszöbét átlépve nagyot sóhajtva jegyzem meg magamban, hogy ezt a napot is túléltem.

~*~*~*~

 Kora reggel ébredek, s tudom, hogy a mai nap szörnyen hosszú lesz. Átfordulok a másik oldalamra, és egy kicsit megemelem a fejem, majd meglátom, hogy az órám mellett egy félbehajtott papír van. Nem veszek róla tudomás és visszafekszem aludni, azonban alig fél másodperc elteltével megszólal a vekkerem. Morogva nyúlok érte, hogy lenyomjam, de az érintésem alatt megfagy. Idegesen pattanok ki az ágyamból és indulok a fürdő felé, hogy időben rendbe szedjem magam. Levetem a pizsamám, beállok a zuhany alá és megnyitom a meleg vizes csapot. A forró víz apró tűként szurkálja a testemet, ami miatt hamar átmelegedek, így kiszállhatok a kabinból. Gyorsan szárazra törlöm magam, visszamegyek a szobámba, ahol magamra kapok egy kényelmes, meleg és elegáns holmit. Az estére vett ruhámat kiemelem a szekrényből, majd a hozzá tartozó csizmát, és az egyéb kiegészítőket egy táskába teszem és elindulok lefelé a lépcsőn.
 Reggelivel nem is törődve kapom magamra a kabátom, a csizmámat és a sapka-sál szettemet, hogy minél előbb kint legyek a házból. Amint becsukom magam mögött a bejárati ajtót Isaac ismerős autója parkol le a ház előtt. A ruhazsákot magasba tartva sietek oda, hogy a lehető leghamarabb befejezzük a még hátra lévő díszítéseket. Az út csendben telik egy ideig, aztán a hasam hangos korgással jelzi, hogy tápanyagra van szüksége.
- Látom, megint nem reggeliztél - jegyzi meg Isaac mosollyal az arcán.
- Hát a szakácsnőtök szendvicsinek még a gyomrom sem tud ellenállni - nevetek fel, de gyorsan hozzáteszem - Igazad van. Nem reggeliztem, mert siettem és nem akartam késni főleg a mai csúcs előtt. Már nagyon várom, hogy elmúljon a mai nap és túl legyünk ezen az egészen.
- Ettől függetlenül enned kell valamit, mert senki sem akarja, hogy elájuljál.
- Nem fogok, de  a kedvedért eszek egy pár falatot, ha odaérünk hozzátok - mondom fáradtan.
 Ígéretemet megtartva egy egész szendvicset megeszek, amint a házuk konyhájába érünk. Azonban míg oda eljutok elveszi tőlem a cuccomat és közli, hogy felviszi egy vendégszobába, ahol délután nyugodtan el tudok majd készülni. Hálásan bólintok, miközben a konyhába sietek. Amint beteszem oda a lábam emberek ezrei fordulnak felém vidáman, majd nyomnak az orrom alá különböző kanalakat. Mindre igennel felelek, miszerint finomak és jók lesznek a rendezvényre, majd átsétálok a helyiség túloldalára. Mischa, aki furcsa módon férfi neve ellenére női személynek, egyéniségnek és kinézetnek örvend. Csalóka vidámsággal néz rám, mikor mellé lépek és a kezembe nyom egy szendvicset, amit éhesen és gyorsan el is majszolok.
- Mi a baj, Mischa? - Kérdezem, amint lenyelem az utolsó falatot is.
- Semmi bajom, bogárkám. Minden a lehető legnagyobb rendben van....Tudod mit nem. Elmondom neked, hogy mi nyomja a lelkemet csak gyere ki a folyosóra - mondja és kirángat az említett helyre. Óvatosan körülnéz, majd belekezd. - Az a baj, hogy Mr Ravenways azt mondta tegnap, miután te elmentél, hogy jobban kellene vigyáznunk a szánkra. Nem bízik benned, szerintem azért, mert nem vele mentél el ruhát vásárolni, hanem Isaaccal.
- És ezek miatt senki sem lett különösebben kedvesebb, se pedig bunkóbb vagy valamit rosszul látok? Meglehet, hogy a munkaadójuk nem éppen kedvel, de nem is neki kell velem beszélni. Szóval jobban jár, ha nem zargatja önöket és engem sem zavar többé - felelem, majd hátat fordítottam neki és elindulok a berendezett nagyterem felé.
 Minden a lehet legjobban halad és ahogy látom Isaac is kezd belejönni a munkába. Az elején még nem akarta irányítani az alkalmazottjaikat, de be kellett látnia, hogy csak így tud ő is érvényesülni mellettem. Jó vezető válik majd belőle, ha az apja nyomdokaiba fog egyszer lépni. Mosolyogva nézem, ahogy éppen az egyik srácot oktatta ki valamilyen igazán kényes kérdésben. Vicces látványt nyújtanak annyi szent. Melléjük sétálok és épp sikerül elkapnom az utolsó szavakat.
- ....nem szabad semmit sem elsietni vele - mondja Isaac.
- Miden rendben? - Kérdezem, mire ijedten fordul felém.
- Igen...Miből gondolod, hogy valami ne lenne rendben? Csak kissé ideges vagyok, és nem akarom, hogy az apám csalódjon bennem. Nem akarok elsietni semmit, meg aztán van egy meglepetésem mindenki számára - mondja, majd azért a biztonság kedvéért hozzá tesz még egy mondatot, mert nagyon felkeltette az érdeklődésem, ami neki is feltűnhetett. - Neked sem szeretném elmondani, szóval akár fel is mehetsz készülni az esti partira.
- Aha, biztos....Megyek, ha nem kell már segíteni, de ha valami van azonnal szóljál, oké?
- Igen, meg aztán kettőnk közül neked kell jobban kinézned. Te leszel az esemény legszebb lánya és házigazdája is egyben. Az emeleten a folyosó végén lévő ajtó vezet a szobádba, ahol át tudsz öltözni és tudsz is egy kicsit pihenni.
- Jó legyen, de nem vagyok az a lányos lány, ezt te is nagyon jól tudod - mondom és elindulok az említett irány felé. Utálom, ha megmondják nekem mit tegyek vagy mit nem, de most kivételesen nincsen kedvem vitába szállni senkivel.
 Felmegyek az emeletre és az említett folyosó végén megtalálom a számomra kijelölt szobát. Ami azért valljuk be nem egy rettenetesen nehéz dolog, mert minden ajtóra ki van rakva, hogy ott éppen kinek kéne tartózkodnia. Mikor belépek a nekem szabaddá tett szobába, azonnal elfog a kétségbeesés és a klausztrofóbia. Olyan érzésem támad, mintha valaki figyelné minden egyes mozdulatomat, de megpróbálok nem erre figyelni. Az ágyra, ami a szoba közepén áll, ki van terítve a ruhám, amit fel kell vennem az esti "bálra". Gyorsan megkeresem a fürdőhelyiséget, majd bevetem magam oda, hogy egy nyugtató fürdőt vegyek és végre ellazuljak egy kicsit.
 Miután végzek egy puha és kéznél lévő törölközőbe megtörölközök, utána egy szárazba burkolózok, majd visszamegyek a szobába. Előhalászok az egyik táskából egy tiszta fehérneműszettet és egy meleg testszínű harisnyát, majd ezeket is és a krém - fehér ruhát is magamra öltöm. Szerencsére oldalt cipzáros, így nem kell senkit megkérnem, hogy segítsen felvenni; hozzá felveszem még a fehér bokacsizmám és a ruha összhangjába bele nem rundtó csipkés bolerót. A tükörhöz lépek, hogy megcsináljam a hajam és egy kis natúr sminket vigyek fel a bőrömre, illetve, hogy feltegyem az egyéb kiegészítőket. Mikor késznek nyilvánítom magam és az órát is megnézem, hogy pontosan 10 perc legyen a vendégek érkezéséig, elindulok a földszint felé.
 Amint megteszem az utolsó néhány lépcsőfokot a személyzet és a többi házigazda tekintete is rám szegeződik. Oka ugyan számomra érthetetlen, mert szerintem szép vagy csinos semmiképpen nem vagyok, maximum az alkalomnak megfelelően öltözött. Csendben lépkedek Isaac és Mr. Ravenways felé, hogy végre megtudjam mit is gondolnak pontosan. Hamár megvan a gondolatolvasás képessége nem szeretem használni, mert nem tartom jó dolognak. Lassan, de biztosan eléjük érek, akikben mintha megfagyott volna az élet, úgy meredtek maguk elé.
- Örülök, hogy csatlakozik hozzánk, Ms Custos - szólal meg egy kis idő múltán Mr Ravenways. - Remélem nem sértődik meg azon, hogyha az mondom, hogy korát és jellemét maghazudtolóan néz most ki. Oh és míg nem felejtem el, kérem szólítson Barrettnek.
- Egyet kell értenem apámmal, miszerint káprázatosan nézel ki. Csodásan áll a ruha, amit választottunk és igazán kiemeli a jellemzőidet - teszi hozzá Isaac
- Köszönöm, mindkettőtöknek. Merem remélni, nem leszek nagyon feltűnő a sok ember között - felelem, majd az ajtó felé fordulok. - Már jönnek a vendégek.
- Igen és ezt mind nektek köszönhetjük gyerekek - kontrázik rá Barrett, majd az érkező vendégsereg felé indul, hogy köszöntse őket.
 Nekünk már csak annyi feladatunk marad, hogy kellemes látványt nyújtsunk és aranyosan mosolyogjunk azokra, aki egy fél pillantásra is méltatnak. Mivel a legtöbb vendég lassan, ráérősen szállingózik a rendezvényre, így van egy kis időm lelkileg összeszedni magam és lenyugodnom, mielőtt az egész látogatóságot örökre jégbe zárom. Azonban hamarosan megjelenik Emily a szüleivel, és utánuk nem sokkal az én nevelő-szüleim is befutnak. Kedveskedve intéznek pár szót Barretthez, majd tekintetük és lelkük egy nagyobb része is keresni kezd.