Epilógus

Sziasztok!

Arra gondoltam, hogy mivel talán nem éppen jó lett a történet vége, írok egy kis epilógus-félét. Minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy mindenki elégedett legyen vele, de garantálni már semmit nem tudok 3:) . 

Jó szórakozást kívánok hozzá!

 Az elmúlt két év, amit a visszatérésem óta a kastély falai között töltöttem, teljesen megváltoztatott engem. Sokkal elfogadóbb, kifinomultabb és talán türelmesebb, kedvesebb is lettem, mint mikor megérkeztem. Azonban azon még most sem tudok elsülni, hogy bált rendeznek a 20. születésnapom alkalmából amit nagyjából 2 hónapja jelentettek be, s amire meghívják ide a barátaimat. Isaac, Emily, Clairissa és még néhányan a szűkebb "baráti" körömből, holnap érkeznek a palotába. Ám mégis aggaszt a legjobban, hogy Nathan is velük jön, ami valljuk be, talán nem éppen szerencsés dolog. Nem kifejezetten baráti viszonyban váltunk el két évvel ezelőtt sem és valahogy nem is szándékozom újra látni őt. Szerintem ez teljesen érthető, de Elisa és Christian szerint nem, mivel az álláspontjuk szerint: "nem haragudhatok rá az örökkévalóság végéig". Mégis ezen gondolkozom, mert ugyan ki szeretne egy árulónak vagy egy hazugnak megbocsátani?! Nem ez az első próbálkozásuk ilyen irányba, mert amikor visszatértem, akkor is meghívták őt is és még néhány barátomat ide, de ez most teljesen más. Most éppenséggel eltelt már 2 év, és az érzéseim mit sem változtak.

 Most is éppen a könyvtárban bujkálok a tanács és az uralkodó pár elől, mert sehogy sem tudunk közös nevezőre vergődni. Mindenki azt kívánja tőlem, hogy legyek boldog, és közben keressek magam mellé egy helyes és kedves férfit. Csak éppen azt nem értik meg, hogy nekem a boldogsághoz nincs szükségem egyetlen egy férfira sem. Kitűnően elvagyok egy vastag könyv, forró ital, és Sean valamint Mysa társaságában. A könyv nem beszél hozzám, mikor nincs kedvem senkihez sem, az ital megnyugtat és a barátaim is csak akkor zargatnak, ha nincsen jobb dolguk. Mysa azonban még a legrosszabb pillanataimat is mosollyal és derűvel képes beragyogni, akárcsak az ő anyja az enyém napjait.

- Alicia, ugye nem megint Lord Masflic elől bujkálsz? - Hallom meg magam mögött Mysa csilingelő hangját, amikor a fülemhez hajol. Hirtelen fordulok felé, így sikeresen összekoccan a fejünk, mire mindketten nevetve és fejet fogva rogyunk le a szőnyegre.

- Ami azt illeti nem csak előle - felelem, amint sikerül abbahagynunk a nevetést. - Holnap érkeznek a barátaim, akiket már 2 éve nem láttam, szóval inkább mondjuk azt, hogy szabadságra mentem.

- Értem...azt hiszem. Sosem mesélsz nekem azokról az időkről, amit a palotán kívül töltöttél.

- Mert nem éppen kellemes emlékeim vannak azokból az időkből. De áruld már el nekem, hogy mi van közted és Caleb között? - Kérdezem, hogy tereljem magamról a beszélgetést. Habár nagyjából fél évvel idősebb nálam, sokkal érettebbnek látszik nálam vagy akár a koránál.

- Hát igazából csak barátok vagyunk vagy valami olyasmi. Tudod Caleb kedves, figyelmes és illedelmes emellett nagyon is jóravaló férfinak tűnik...

- De?

- De nem hiszem, hogy készen állok erre!

- Mégis mire? Komolyan mondom csak én nem tudok semmiről sem ebben az átkozott kastélyban?

- Igazából.....Caleb megkérte a kezemet. A szüleim tudnak róla és ők engedélyezték a leánykérést, de szerintem én ehhez még nem vagyok elég felnőtt. Tudod most, hogy visszatértél közénk a dolgok megváltoztak. Mivel az udvarhölgyed vagy mid vagyok így szükségem van a te engedélyedre is.

- Ezt nem értem. Jó tény és való, hogy még csak 2 éve és pár hónapja vagyok hivatalosan is hercegnő, de én nem látom a két dolog közt az összefüggést.

- Nem illő, hogy előbb menjek férjhez, mint te - szakad ki belőle nagy nehezen a válasz. Szóval innen fúj a szél! - Gondolkodom el egy pillanatra, mikor minden értelmet nyert.

- Engem nem zavar, sőt örülnék neki ha most mennél férjhez. Tudom ez most kegyetlenül fog hangozni, de akkor végre mindenki leszállna rólam. Félreértés ne essék, mert én is vágyom valakire, aki viszontszeret, de nem akarok férjhez menni. Sem most, sem pedig a közeljövőben.

- Akkor nem bánod?

- Bánja a fene, mert én nem!

~ * ~ * ~ * ~ * ~ * ~

 A Mysával folytatott beszélgetés annyira feldob, hogy miután távozik nem sokkal később én is elhagyom a szobát. Azonban alig, hogy kiteszem a lábam a könyvtárból két jól megtermett férfi ragad karon és a trónterem irányába cipel. Már előre sejtem, hogy a tanácsadók és a uralkodói udvar valamint a szüleim már bent várnak rám. Amint a trónterem elé érünk, letesznek, kinyitják a kétszárnyú vastag faajtókat, majd betessékelnek oda. A helyiségben azonban nem csak a fent említettek vannak, hanem valami számomra ismeretlen okból a barátaim is. Isaac, Emily, Clairissa, Thalia, Thomas, Eric és mellette Nathaniel áll nekem háttal.
- Örülünk, hogy végre csatlakozik hozzánk, Felség! - Szólal meg Lord Sorrain, miközben mélyen meghajol ezzel jelezvén mindenkinek, hogy megérkeztem.
- Felség! - Hajol meg minden egyes jelenlévő személy, ahogy elhaladok mellettük. Amikor a szüleim tónusához érek, ők felállnak és egy egy öleléssel köszöntenek, majd én is szembefordulok a "tömeggel". A ruhám, a forgás közben körülöttem végigsöpri a talajt, majd megáll egy pillanat alatt, amint sikerül végre az előttem álló tömegre összpontosítanom. Szólásra nyitnám a számat, azonban mikor belenézek Nathan és a többiek szemébe képtelennek érzem rá magam, így helyettem a szüleim szólalnak meg.
- Örülünk, hogy végre mindannyian ilyen szépen összegyűltünk. Kiváltképp örömünkre szolgál, hogy megismerhetjük leányunk barátait - kezdi Chris, vagyis az apám. - Remélem mindannyiunk számára tartalmas lesz az itt töltött időtök, fiatalok. Most pedig akkor tiéd a szó, Alicia!
- Hát...izé...Én is örülök, hogy itt vagytok, nem lenne kedvetek inkább kint beszélgetni? Valahogy nincs ahhoz kedvem, hogy mindenféle akadékoskodó tanácsnokok figyeljék minden egyes lépésemet - mondom és már indulok is kifelé a teremből. A barátaim meghajolnak még, majd követve engem elhagyják a termet. Az ajtón kilépve Sean, Midas és Loras csatlakozik hozzánk, így a testőreimmel körülvéve sétálunk a folyosókon.
- Örülök, hogy újra láthatlak benneteket. Sokat változtatok az elmúlt másfél-két évben - kezek neki, amint kiérünk a kastélyparkba.
- De te sem panaszkodhatsz Alicia! Gyönyörű lettél, habár mikor megismertünk se voltál éppen kellemetlen jelenség - mondja vidáman Isaac. Ő láthatón sokat változott. Kicsivel hosszabb a haja, másképp öltözködik és a tekintetében ott bujkál a boldogság mellett egy kis szomorúság is.
- Igaza van Isaacnak. Sokat változtál te is és mi is. Te igazi uralkodó lettél és hatalmas erő birtokosa vagy, de még így is megmaradt az a visszahúzódó és őszinte éned - mondja Emily, amit Rissa csak egy bólintással nyugtáz.
- Nem hiszem, de azért ti sem mondhattok semmi rosszat. Emilynek jól áll ez a hosszú haj és a boldogságtól kicsattanó vidámság, de Rissa is elsajátította a türelem és az előzékenység magasröptű művészetét. Eric pedig micsoda nagyfiú lett! Szinte meg sem ismertem, mikor megláttam a trónteremben.
- Hát igen, mindannyian sokat változtunk - szólal meg Nathaniel. - Beszélhetnénk Alicia? Mármint négyszemközt, ha lehetne!
- Akkor mi most megyünk és szétnézünk a havas kertetekben - mondja Emily és maga után húzza a többieket, így kettesben maradok Nathannel. Mindketten csendben konstatáljuk a kialakult helyzetet, majd tovább indulunk a hófödte kastélyparkban. Sean és Loras jócskán lemaradva mögöttünk jön, így csak az illúzió marad.
- Mit szerettél volna mondani Nathaniel? - Kérdezem meg, ezzel megtörve a kínos csendet miközben szembefordulok vele.
- Igazából szerettem volna bocsánatot kérni tőled. Tudom, hogy megbántottalak annak idején, de hidd el, hogy nem akartam. Mikor megtudtam, hogy Vik téged keres azon voltam, hogy hogyan tudnálak távol tartani titeket egymástól.
- Mégse sikerült és képes lettél volna csak a saját magad jólétéből feláldozni másokat.
- Ez nem igaz!
- Már hogy ne lenne az?! Miattad majdnem elvesztettem Carolinet és Jamest, kísérletezni akartatok rajtam az apáddal és ami a legrosszabb az egészben, hogy én még vakon követtelek volna!
- Sosem mondtam azt, hogy bízz bennem! De ha nem vetted volna észre segíteni próbáltam, miután magadhoz tértél.
- Ja igen, de ki juttatott engem eszméletlen állapotba? Te! Az égiek verjenek meg téged Nathaniel. Áruld el nekem, volt bármi is igaz abból amit valaha nekem mondtál?
- Alicia... - kezdi, de nem tudja folytatni. Elfordulok tőle és megpróbálom magam mögött hagyni, de ő ezt nem hagyja. A karomnál fogva ránt vissza maga elé, majd a testéhez szorít. - Én igazából mindent komolyan gondoltam, amit 2 évvel ezelőtt mondtam neked. Szerettelek és még a mai napig is szeretlek...
- Talán régen ezt érezted, de minden megváltozott. Mindketten bölcsebbek és idősebbek lettünk, az érzések az idő múlásával megváltoznak. De biztos vagyok benne, hogy te is csak egy árnyéklenyomatát érzed annak, amit valaha éreztél.
- Tévedsz Alicia! Mióta csak ismerlek érzek irántad valamit. Ezek közül a szerelem a legerősebb és tudom nagyon jól vagy legalább is nagyon remélem, hogy te is ugyanígy érzel irántam.
- És mit változtatna ez bármin is, ha igazad lenne? Nem ugyan abban a körben mozgunk, ezt te is nagyon jól tudod. Te nemes vagy, de én vagyok a koronahercegnő, akinek mindenkire és mindenre figyelnie kell, de ez úgy nem menne, hogy tudom, hogy te is mellettem vagy. Ha szeretnéd megbocsátok neked, de ennél többet ne várj tőlem.
- De Alicia...
- Kérlek most hagyj magamra! Bizonyára visszatalálsz a kastélyba - felelem, s már távolabb is lépek tőle. Minden erőmre szükségem van ahhoz, hogy tartsam magam az elvemhez és az elhatározásomhoz, miszerint még ha meg is bocsátok neki, akkor sem engedem közel magamhoz. Még egyszer nem követem el ezt a hibát! - Fogadkozom magamban, miközben egyre messzebb érek az épülettől, mígnem elérem a kert közepét. Természetesen még itt sem vagyok magam, hiszen Sean mögöttem van valahol és a téli kertet is gondozza néhány komille(1).
- Minden rendben van veled, Hercegnő? - Kérdezi egy ismerős hang a hátam mögül. Megfordulok, s mikor megpillantom Louis bizonytalan arcát, azonnal a karjai hullom. A könnyek maguktól törnek utat ezzel eláztatva a gyógyító bársony kabátját. - Hé, nem szabad így felfognod! Nézd a jobbik oldalát a dolgoknak!
- Mégis milyen jobb oldala van ennek? Ő még mindig szeret, én is szeretem azt hiszem, de nem tartozunk egymáshoz. - Mondom két szipogás között, mikor felnézek rá. Könnyes pilláimon keresztül csak homályosan látom az arcát, de azért az kivehető, hogy mosolyog.
- Már miért ne illenétek egymáshoz a Cross gyerekkel? Tudom annak idején mi tiltottunk tőle, de azóta mindketten megváltoztatok. Felnőttetek és még mindig szeretitek egymást, akkor mi tart vissza benneteket?
- Úgy érzem, hogy.... Talán mindkettőnknek jobb lenne...
- Úgy látom tudod a választ a kérdésedre. Csak hallgass a szívedre, drága Hercegnőm és akkor megtalálod a boldogságot. - Válaszolja, s elenged, majd meghajol és távozik. Bízzak a szívemben?! Talán jobban járok ha most inkább csak abban nem bízom - gondolkodom el a hallottakon, de közben visszaindulok a palotába.
 Mysa az első, akibe belebotlom, amint átlépem a tömör ajtó küszöbét. Arca majd' kicsattan a boldogságtól, ami nem nagyon lep meg. Azalatt az idő alatt, amit eddig e falak között töltöttem ő lett a legjobb barátom, bizalmasom és udvarhölgyem egy személyben. Azonban a mostani érzéseimet nem szeretném vele megosztani, mert nem akarom beárnyékolni a boldogságát. Mosolyt varázsolva az arcomra köszönök neki, mikor elújságolja a nagy hírt, amit már egyszer elmondott. Ugyan ezzel a mosollyal köszönök el tőle, mikor úgy érzem, hogy ennyi vidám dologtól sírhatnékom támad. Legnagyobb szerencsémre azonban már mással nem futok össze a szobámba vezető folyosón, s mikor végre elérem azt megkönnyebbült sóhaj hagyja el a számat. Egy gyors zuhanyt követően az on lévő takaró magányába burkolózom, amikor egy nedves orrocska a lábamhoz ér. Fürge puha bundája és apró teste mászik elő a vastag takaró alól. Megsimogatom, majd szorosan magamhoz ölelem és úgy alszom el.
 Másnap reggel arra ébredek, hogy valaki pakolászik a szobában, amit nem nagyon tolerálok ilyen korai órán. Azonban mikor kinyitom a szemem Mysát pillantom meg tetőtől-talpig díszruhába öltözve, amint valami báli ruhát vesz elő a szekrényemből. Fölrakja a próbababára, ami a fésülködő asztal és a öltözködőparaván között található, majd cipő után kezd kutakodni.
- Mire ez a nagy felhajtás Mysa? - Kérdezem, mikor felülök az ágyon.
- Hát látom elfelejtetted! Ma van a születésnapod, Felség vagyis Alicia! Az égiek éltessenek téged a mai napon!
- Minek kell ilyen korán lomatolnod a szobámban?
- Igazából már jócskán benne járunk a délutánban Alicia. Azért is jöttem, hogy végre felébresszelek és el tudj készülni úgy nagyjából 2 óra alatt.
- De miért nem keltett fel senki sem korábban?
- Mint mondtam születésnapja van Felségednek, így a szülei is elnézőbbek. De igazán ideje lenne készülni.
- Legyen, de azt már most megmondom, hogy bár inkább holnap lennénk már - teszem hozzá, miközben kimászok a dunyha alól és a fürdőhelyiség felé megyek.

 Gyorsan felfrissítem magam, majd egy hosszabb fürdőt veszek, s végül megmosom a hajam. Mikor ezzel megvagyok kiszállok a víz alól, megtörölközöm és a fürdőköntöst valamint a fehérneműmet magamra kapva megyek vissza a hálóba. Mysa mellet már ott vár Mirna, aki a hajamat szokta megcsinálni valamint Jamison, aki minden egyéb másra felügyel. Mirna azonnal a fésülködő asztal előtti puffra parancsol, majd a még kissé nedves hajamat kezdi kifésülni. Ahogy telik az idő Mirna szép lassan elkészül a frizurámmal, majd Jamison elkészíti a természetes sminkemet. Amint ő is végez a kicicomázásommal mindketten segítenek Mysának rám adni a ruhámat. Távoznak, majd Mysa az ágyon heverő diadémos dobozokhoz lép, amiből kiemeli a diadémot, majd a fejemre illeszti. A cipőmet is rám adja, majd távolabb lépve néz végig rajtam, aminek a végén elmosolyodik.
- Gyönyörű lettél Alicia vagyis Felség vagyis mindegy de érted - neveti el a végét.
- Köszönöm a segítséget, de tényleg. Talán ideje lenne nekünk is lemenni - javaslom, mire bólint egyet, s elhagyjuk a szobát.
A folyosókon viszonylag gyorsan haladva igyekszünk a bálterem felé, ahonnan már kihallatszik a muzsika. Megszaporázzuk a lépteinket és oldalról beosonunk a terembe, ahol feltűnésmentesen megpróbálunk a helyünkre állni. Gyors bocsánatkérő pillantásokat sugallok a környezetem felé, majd mosolyt erőltetve az arcomra fogadom a vendégeket.
- Késtetek - jegyzi meg halkan Elisa, vagyis az anyám.
- Tudom, bocsánat csak kissé nehezen indult a mai napom - motyogom magam elé.
- Mindegy is, az a lényeg, hogy végre megérkeztél!
- Felség szabad lesz egy táncra? - Kérdezi Nathaniel, aki időközben elénk járult.
- Természetesen - felelem és már nyújtom is a kezemet, hogy a karjára téve elsétáljunk a tömegbe. Új zene csendül fel, s táncolni kezdünk, majd pár másodperc múlva a többi táncolni kívánó pár is csatlakozik hozzánk.
- Ha szabad megjegyeznem csodásan nézel ki Alicia - súgja a fülembe, amitől kiráz a hideg.
- Köszönöm, de te sem panaszkodhatsz. Minden tekintet rád szegeződik, még a végén féltékeny leszek - súgom neki, mire elmosolyodik.
- Tudom, hogy még haragszol rám, de remélem azért idővel sikerül megbocsátanod nekem a múltbeli tetteimet és a jövőbelieket is.
- Már mondtam, hogy megbocsátok, de mit értesz azon, hogy a jövőbelieket is? - Kérdezem, mire elengedi a kezem, a zene elhal, mialatt ő elém térdel. A zsebéből előhúz egy kis doboz, majd kinyitja és elém tartva megkérdezi:
- Alicia Black Hercegnő, hozzám jössz feleségül? - Kérdezi, ami miatt minden szempár ránk szegeződik.
- Talán nem mi vagyunk a világmindenség legjobban összeillő párja, de igen. Igent mondom Nathaniel! - Felelem, mire minden jelenlévő tapsolni és gratulálni kezd, mikor felhúzza a gyűrűt az ujjamra, majd megcsókol. Azt biztosra tudom, hogy még sok akadály vár rám illetve ránk, de abban is biztos vagyok, hogy a legnagyobb boldogságban fogom őket elhárítani.


(1) komille: A kerti tündér és a kerti manó keresztezésére hasonlító lény. Kisgyerek magasságú és nagyon sokáig él

Vége