~ 34. rész ~

Sziasztok!
Remélem már mindenki nagyon várja, hogy mi lesz Alicia és Nathaniel sorsa, de azért nem árulok el semmit fontosat. Azonban szeretném felhívni minden kedves olvasóm figyelmét, hogy hamarosan végére érünk a Diabolic Beauty című blogomnak. Ám az írással nem hagyok fel teljesen, mert már megvan a következő történet alapja.
A részről tényleg csak annyit, hogy szerelemben, érzelmekben nem lesz hiány.
Jó szórakozást kívánok hozzá!

Alicia szemszöge:
 Zavaros álmok kerítenek hatalmukba, amint lehunyom a szemem és megpróbálok elaludni. Mindent vér borít, Caroline és James pedig élettelenül hever a földön. A háttérben valaki őrült módjára felnevet, amikor zokogva esek össze a nevelőszüleim élettelen teste mellett. Aztán a következő pillanatban az én csuklóm körül zárul a béklyó, s pár pillanat leforgása alatt kifeszítve találom magam valami sötét helyen. Látni ugyan semmit sem látok, de hallom, ahogy valaki zilálva veszi a levegőt, majd egy kezet is megérzem magamon. Először az arcomat simogatja, majd kezei lecsúsznak a testem többi részére, míg végül az ismeretlen személy nekem nyomja a saját testét.

- Az enyém vagy - suttogja a fülembe, amitől a hideg is kiráz, de nem a jó értelemben. - Jobban teszed, ha nem ellenkezem és hagyod magad, hogy birtokba vegyelek.

- Azt elfelejtheted - felelem és teleportálom magam.

- Előlem nem menekülhetsz, drágaságom! Én a részeddé válok minden egyes velem töltött percedben - mondja, s egy vérrel borított kéz nyúl felém.

 Sikítva térek magamhoz, ám az álom okozta fájdalom, rettegés és ijedség még az ébrenlétbe is követ. Ám az sem nyugtat meg teljesen, hogy három állig felfegyverkezett férfi tör be a szobámba, míg Fürge az ölembe húzódva fújtat a levegőre. Joshua, Louis és Sean felmérik a veszélyt, majd mellém sietnek, hogy megnézzék, bajom esett-e vagy sem.

- Mi történt? - Kérdezi Sean aggodalommal a hangjában.

- Én...azt hiszem....valaki megpróbált megölni - nyögöm ki nagy nehezen, mert úgy érzem, hogy egy hatalmas gombóc nőtt a torkomban.

- Tudod, hogy hogyan jutott be? - Faggat tovább Josh, miközben Lou leül mellém az ágyra és simogatni kezdi a kézfejemet.

- Minden rendben lesz, kicsi lány - mondogatja, mintegy mantrát, hátha akkor elhiszem amit mond.

- Nem tudom, én egyszerűen nem is értem, hogy tudott egyáltalán bejutni ide. A ház körüli energiapajzs ugyan hozzám van kötve, de elég erős ahhoz, hogy az érzelmeim ne okozzanak réseket rajta.

- Akkor csak egy erős érzelmi köteléken keresztül juthatott be ide. Meséld el nekünk mit láttál álmodban - javasolja Louis, mire mindenki helyeslően bólogatni kezd.

 Elmondom, hogy mit álmodtam, és mit éreztem, mikor az a valami vagy inkább valaki beszélt hozzám. Ők csendben hallgatnak végig, s még csak egy kérdést sem tesznek fel mialatt beszélek, majd amikor a végére érek elhallgatok. Várom, hogy mit szólnak az egészhez, vagy hogy hogyan akarják megoldani, de semmi reakciót nem tudok leolvasni az arcukról. Hallgatnak, amivel csak egyre jobb okot adnak arra, hogy aggódjak egy esetleges rossz végkimenetel miatt. Gondolataimba merülve észre sem veszem, hogy a három férfi idegesen toporog mellettem és beszélnek hozzám, amit nem hallok.

- Figyelsz te ránk egyáltalán? - Kérdezi Josh, s a feje kezd paradicsomszínt ölteni az indulattól.

- Azt hiszem elkalandoztak a gondolataim - felelem és remélem nem bosszantom fel még jobban.

- Azt vettük észre, de akkor a te kedvedért elmondom még egyszer. Arról beszéltünk, hogy talán ideje lenne hazavinnünk téged Lunaferbe, hogy nagyobb biztonságban legyél. Ha szükséges, két napon belül indulhatunk is és onnantól kezdve nem kell tartanod semmitől sem. És....

- Nem megyek sehova - közlöm, s hangom magabiztosan cseng. - Legalábbis addig nem, amíg ki nem szabadítottuk Carolt és Jamest, illetve le nem zajlott Emily bulija. Megígértem, hogy segítek neki, és nem szegem meg ezt az ígéretemet. Szóval ha mindenképpen haza akartok vinni a szüleimnek, akkor várnotok kell még másfél hetet.

- De mi van, ha valami baj történik, amíg itt maradunk? Mi lesz a népeddel, ha neked bajod esik? És mi lesz a szüleiddel, az örökségeddel?

- Az nem az én gondom, hanem a tiétek - akadok ki, szerintem teljesen jogosan. - Nem én kértem ezt az életet, nem én löktem el magamtól a szüleimet. Én csak normális életet akartam élni, de úgy látom az túl nagy kérés - mondom, majd kipattanok az ágyból, magamra varázslok egy meleg ruha-összeállítást és az erkélyen át távozok. Mivel még javában tart az éjszaka, így az erdőben barangolok, ahol senki sem láthat, vagy ahol senki sem keresne. Lépteim alatt ropog a frissen hullott hó, amit az érzelmeim irányítanak, s hol jobban, hol kevésbé hullik alá az égből. Arcomon könnyek csorognak le, amiket gyorsan letörlök onnan, majd tovább sietek a sötétben. A körülöttem lévő fák homályosak, a hideg egyáltalán nem bántja a bőrömet, egyedül lófrálok, s mégis olyan mintha valaki minden lépésemet követné.

- Nem kéne ilyen későn egyedül mászkálnod - hallok meg egy idegen hangot a hátam mögül. Ijedten fordulok meg, de senkit nem látok a közelben, így a biztonság kedvéért megidézek egy tőrt. - Nem foglak bántani, szóval felesleges volt azt elővarázsolnod.

- Mégis, ki a csuda vagy te? - Kérdezem a messzeségbe, mire valaki felnevet a távolból.

- Hát nem ismersz meg, Alicia? - Jön a válasz, és kilép az árnyékból Nathaniel. - Csak arra vagyok kíváncsi, hogy miért mászkálsz az éjszaka kellős közepén egyedül az erdőben? - Közelebb sétál, majd pár lépésre tőlem megáll.
- Ahhoz neked semmi közöd - felelem morcosan és az ellenkező irányba indulok, hogy minél távolabb legyek tőle.
- Miért félsz tőlem, Alicia? Nem foglak bántani, esküszöm - mondja és pillanatok alatt előttem terem. Megragadja a karomat, szorosan magához von, majd átöleli a derekamat. - Csak szeretnék bocsánatot kérni a kávézós dolog miatt. Nem gondolom azt, hogy elkényeztetett, hisztis picsa vagy, mert tudom, hogy nem a szüleid neveltek fel. Te egy csodálatos, varázslatos és elbűvölő lány vagy és örülnék neki, ha azt mondhatnám, hogy az enyém vagyis az én barátnőm vagy.
- Nem félek tőled Nathan, de nem is bízom meg benned. De árul el nekem, miért teszed ezt velem? Egyszer kedves és aranyos vagy, majd egyik pillanatról a másikra egy igazi seggfejjé válsz.
- Nem tudom, nekem csak ilyen a természetem, de ez az irántad érzett érzésemen nem változtat. Szeretlek Alicia, már az első pillanattól fogva érdekelsz engem, csak nem mertem még magamnak sem felvállalni. - Mondja, amitől úgy érzem magam, mint valami címeres szerelmes idióta. Nekem viszont észnél kell lennem és nem mondhatok semmit sem az érzéseimről.
- Sajnálom, de nekem most már mennem kellene haza - felelem inkább és megpróbálom ellökni magamtól, de nem sikerül. Ehelyett azonban ajkait az enyémekre tapasztja, s mindent belead a csókba. Gyengéden becézgeti az ajkaimat, majd nyelvével végigsimít az alsó ajkamon, bejutásért esedezve. Habozva bár, de megadom neki, amivel csak még jobban elmélyíti a csókot. Levegőhiány miatt válunk el egymástól, s én szédelegve lépek hátrálok tőle pár lépést, hogy tisztázni tudjam magamban a gondolataimat. Érzések, gondolatok ezrei cikáznak keresztül az agyamon, ám mindegyik egyre jobban arra hajaz, hogy fussak, meneküljek a közeléből, mert nem vagyok biztonságban.
- Tényleg nagyon sajnálom, Nathaniel, de nekem mennem kell - suttogom és már keresztül is vágok a hídon, hogy végre teljesen egyedül lehessek.
 Kora reggel vagy talán késő hajnalban érek csak vissza a házhoz s tudom, hogy nem megyek ma iskolába, azonban minden számításomat keresztülhúzzák a mentoraim. Mivel nem vagyok hajlandó hanyatt-homlok a vér szerinti szüleimhez hazamenni, így kötelező iskolába járnom, míg a helyzet vagy a döntése, meg nem változik. Pazar, azt mondhatom. Már csak ez hiányzott az életemből - gondolom magamban, miközben átöltözök, hogy majd a suli mögé teleportálhassam magam. Szerencsémre a reggelivel nem kell bajlódnom, így amint elkészülök már indulhatok is. Alig pár pillanattal később, már az iskola üres folyosóin járkálok és élvezem a falakból sugárzó meleget, magányt és tudást. Ám ez az idill sem tart ám örökké, mert fél óra múlva diákok kezdik megtölteni a folyosókat és a termeket. Legnagyobb meglepetésemre, az egyik sarkon befordulva Nathanbe ütközöm, aki mosolyogva tart meg a karomnál fogva. Amint visszanyerem az egyensúlyomat, magához húz, és megcsókol mindenki szeme láttára.
- Mostmár az egész iskola tudja, hogy az enyém vagy - leheli a fülembe, mikor elválnak ajkaink egymástól.
- Ezt nem teheted velem - sziszegem és pofon szeretném vágni, de elkapja a kezemet, mielőtt az az arcán csattanna.
- Azzal, hogy nyilvánosan is megcsókoltalak, elértem, hogy nem bánthatsz engem, szerelmem - mondja, mire értetlen arcom láttán nevetni kezd. - Ha megütsz, azzal csak magadnak ártasz.
- Te arrogáns seggfej - válaszolom és mit sem törődve a körénk gyűlt halandókkal és varázserővel bíró személyekkel, ágyékon rúgom, majd pedig teleportálom magam. Azonban nem elég messzire sikerül, mert még hallom, ahogy a diákok összesúgnak a jeleneten, Nathaniel öblös kacaját és a barátai dicsérő szavait. Ráadásul még Isaac és Sean orra elé is sikerül lépnem, amikor távozni szeretnék az iskolából, így már tényleg nincs menekvés.
- Mégis mit képzeltél, Alicia? - Kérdezi egyből Isaac, amint sikerül Seannel együtt egy üres terembe berángatniuk. - Azt hittem ennél több eszed van.
- Hogy gondolta ezt, Felség? Egy Cross csak veszélyt hozhat a fejére és még bízni sem bízhat a fajtájába  - csap le rám Sean haragja.
- Ezek szerint ti is láttátok az előbb történteket. Hát ez elképesztő, hogy a francba lehetek ilyen istenverte átkozott egy hercegnő?
- Felség? Hercegnő? - Kérdezi Isaac, s köztem és Sean között kapkodja a tekintetét.
- Igen Isaac, az vagyok. Mielőtt még azt mondanád, hogy hazudtam neked, elmondom, hogy ezt én is csak ne rég tudtam meg. De talán jobb lesz, ha ezt majd Seannel tisztázzátok, mert ebben ő és a másik két testőröm a ludas. - Felelem és érzem, ahogy elönt a düh, mire a közelemben lévő tárgyak mozogni kezdenek. - Én tényleg sajnálom, ha azt hiszed becsaptalak. Azt viszont őszintén mondhatom, hogy köztem és Nathaniel között nincs semmi, csupán ő ezt szeretné elhitetni mindenkivel.
- Igaz, ez jellemző rá - reagál rá Isaac heves bólogatások közepette. - Akkor meg miért nézett rád úgy, mint a legértékesebb kincsre? Oh, a francba!
- Mi az? - Kérdezzük egyszerre Seannel.
- Te vagy Viktori célpontja - mondja, mintha ezzel mindent megmagyarázna. - Vagyis úgy értem, hogy van egy Viktori nevű démonnő, aki azt a feladatot adta Nathannek, hogy keressen meg téged és vigyen el hozzá. Azt csak sejteni merem, hogy miért, de nagyon kérlek soha többé ne maradj vele kettesben, ha élni szeretnél.
- Legyen, de Emilyék is tudnak erről?
- Szinte az fél iskola tudja, hogy Nath egy lányt keres és kezd kifutni az időből. De Emily mindig is meg akarta védeni a kiszemelt lányt. Lojális a barátaihoz és az uralkodóházhoz, de nem fedi fel magát Vik előtt. Mond, hányan tudják, hogy ki vagy?
- Veled együtt 7-en tudják, de az iskolából csak te, Emily, Clair, és Nathan. Legalábbis én csak nektek árultam el vagy buktam le.
- Értem, de azért legyél óvatos - válaszolja, majd kilép a helyiségből. Sean tekintete szinte vérben forog a dühtől, és már előre sejtem, hogy amint hazaérünk komoly fejmosásra számíthatok.
- Mint azt az éjszaka is mondtam ez az én életem, s ha szembe akarok szállni a halállal, megteszem - zárom le a témát, majd elhagyjuk mi is a termet.
 Az elkövetkező napokban - nagyjából másfél hét alatt - nagyon keveset mozdulok ki a lakásból, hiszen Louis és Josh megtudva, hogy mit tettem úgy döntöttek bezárnak. Ténylegesen bezártak a házba, ugyanis el sem hagyhatom az épületet anélkül, hogy össze ne törném magamat. Így mivel Emily születésnapjáig már csak kevés idő maradt, a lányok jöttek át hozzám, hogy be tudjuk fejezni az előkészületeket. Pár nappal a buli előtt úgy döntök, hogy felolvasztom a házuk tájékán lévő havat, így kint tudják tartani azt. A fák és a fű zöldellni kezd, a madarak csicseregnek és minden tökéletes egészen addig, amíg Emily sikítozva át nem rohan hozzám.
- Emily, mi lenne ha elmondanád, hogy mi a baj? Hátha tudok segíteni - mondom, miközben leültetem az ágyra.
- Az van, hogy azt mondták,... a bulit törölni kell. Én nem akarom, de a szüleim... - motyogja két szipogás között.
- Akkor majd mi megtartjuk, ha már ők nem akarják. Mivel a meghívók már úgyis kimentek, az emberek tudnak róla és elég kellemetlen lenne visszamondani. Szóval megtartjuk és nem foglalkozunk a szüleiddel, ennyi az egész, különben meg csak egyszer vagy 18 az életben.
- De mit fognak szólni a szüleim....Tudod én eddig mindig szót fogadtam és sosem kérdőjeleztem meg a döntéseiket.
- Na akkor pont itt az ideje, de ne hidd, hogy egyedül hagylak. Majd én mindent elintézek, így akkor nem nálatok lesz a buli, hanem mondjuk a város széli kávézóban. Szerintem az remek hely lenne, és van olyan ismerősünk, aki jóban van az ottaniakkal.
- Ki?
- Nathaniel Cross!

Nathaniel szemszöge:
 Viktori biztosan az előszobában várja, hogy hazaérjek, s beszámoljak neki a kutatási fejleményekről. Azonban ez nem nagyon akarózik, mivel Alicia egyre fontosabbá válik nekem és nem akarom veszélyeztetni, de sajnos nem tehetek mást.
- Nathaniel, drágám mi hír van a mi kis hercegnőnkről? - Kérdezi Vik a lépcső alján ülve, amint belépek a házba.
- Semmi, olyan, mintha a föld nyelte volna el és sehol sem akadok a nyomára.
- Hát akkor melegen ajánlom, hogy csipked magad, mert nem a türelmemről vagyok híres.
- Tudom, de Emily a hétvégén rendezi a buliját, ahol szerintem neki is meg kell jelennie és így esélyem nyílik elhozni neked - mondom és érzem, hogy egyre nagyobb gombóc nő a torkomba. Csak remélni merem, hogy a tétovázásomat és a bizonytalanságom sikerül remekül palástolnom.
- Remek, akkor előkészülök a fogadására - feleli és visszamegy az emeletre. A konyha felé veszem az irányt, ahol apámat és Ninát. Kedélyesen beszélgetnek, de amint meglátnak elhallgatnak, így csendben folytatják a dolgukat. Nem veszem a fáradságot arra, hogy köszönjek, inkább kiveszek egy almát az asztalon lévő kosárból és felmegyek a szobámba. Azonban még ott sem lehetek egyedül, mert Eric az ágyamon heverészve valami gagyi mesét néz. - Szia, kis haver! Mizus?
- Láttam Viktori nénit és megijedtem tőle, így ide bújtam el. Olyan gonosznak néz ki.
- Megértelek öcskös, de te is tudod, hogy nem bujkálhatsz az idők végezetéig előle. Egyszer mindenkinek szembe kell néznie a félelmeivel.
- Te is szembenéztél már a tieddel?
- Még nem, de hamarosan kénytelen leszek - válaszolom és lehuppanok mellé az ágyra. Csak legyen elég erőm szembemenni a legsötétebb és legkegyetlenebb démonokkal. - Gondolom, miközben beleharapok az almámba.

Alicia szemszöge:
 A hétvége hamar eljött, így most Emilyék háza előtt várom, hogy valaki végre ajtót nyisson nekem. Az elmúlt napokban sikerült meggyőznöm a szülőket, hogy milyen fontos is Emilynek ez a buli és az hogy hol tartja. A fáradozásom meghozta a gyümölcsét, mikor a szőkeség kicsattanó jókedvvel rontott be hozzánk és újságolta el, hogy mégis megtarthatja a partit a házukban. Így aztán szombat reggel már csak annyi dolgom volt, hogy átcuccoljak néhány holmimmal és Clairissával és Emilyvel közösen felkészüljünk a vendégek fogadására. A készülődés elején felköszöntöttük Emet, átadtuk az ajándékaikat, majd a délelőtt folyamán megcsináltuk egymás haját és sminkjét. A ruhákkal nem sok gondunk volt, mivel megegyeztünk, hogy világos és sötét színek legyenek, ehhez tartva magunkat választottunk ruhát. A vendégek nagyjából 4 órára lettek hívva, így még volt egy kis időnk átbeszélni a fontosabb dolgokat, aminek a vége természetesen sértődés lett.