~ 16.rész ~

Sziasztok!

 Rettenetesen sajnálom, hogy ilyen sokáig nem volt rész. Mint látjátok nem tűntem el a blog világából, mert minden nap, ha volt is egy kis időm a részen dolgoztam. Azonban érettségi előtt állva most számomra egy kicsit fontosabb a tanulás és a felkészülés, mint a blogolás. Nem kell kétségbeesni, nem hagyom abba az írást, csupán hasonlóan sok idő kell majd egy-egy fejezet megírásához.

 Remélem megértitek és örömmel olvassátok a most soron következő epizódot. Köszönöm az előző részhez kapott kommenteket, nagyon jól estek a bíztató és kedves szavak.

Jó olvasást és szórakozást kívánok hozzá :)

 Minden olyan békés, nyugalmat sugárzó és könnyű. A külvilág már nem bánthat, ha már egyszer meghalok, amivel mindenki életét megkönnyítem. Csak a kis rókát sajnálom, mert megígértem neki, hogy vigyázni fogok rá, de nem tudom megtartani az ígértem. A hó, mely elrejt mind és mindenki elől meleget sugároz ahelyett, hogy megfagyasztana. Nem tudom meddig lebegek ebben az öntudatlan és fekete masszában, mikor tompa neszekre, hangokra leszek figyelmes.

- ...megtaláltam! Kérem jöjjenek és segítsetek!

- ...te jó ég, teljesen átfagyott. Azonnal hívni kéne egy orvost.

- ...eszedbe ne jusson! Nem kell ide orvos, csak haza kell vinnünk és betakarni.

- ...de Mr. Custos.....Meg kell vizsgálni egy orvosnak, nem-e szenvedett belső sérüléseket.

- ...mint mondtam mi vigyázunk rá, és ha mégis szükséges lenne, majd hívunk orvost.

 Aztán minden hang megszűnik és helyét ismét a teljes némaság veszi át. Sokkal jobban érzem magam, ám a meleget már nem érzem. Hirtelen tűnik el minden, ami eddig megvéd az élettől és itt tart egy homályos és sötét hálóban. Kínzó fájdalom hasít belém, mikor magamhoz térek a saját ágyamban és feltornászom magam ülő helyzetbe. Mindenem fáj, ami nem kellemes, így mikor felállok az ágyból szinte azonnal hasra vágódom. Hatalmas sikollyal és csattanással érek földet, mire lábak dobogását hallom az ajtón túlról, majd kisvártatva meg is tudom kik rohannak segítségemre. A nevelőszüleim rontanak be a szobámba és aggódva néznek szét, majd meglátnak a parkettán kiterülve. Azonnal mellém sietnek és óvatosan felszednek a földről, majd visszaraknak az ágyba. Mindketten elég megviseltnek és kimerültnek néznek ki, mégis lelkük jobban aggódik miattam, mint saját magukért.
- Olyan jó, hogy végre felébredtél - néz rám fáradt tekintettel Caroline. - Már azt hittünk meghaltál és akkor mi...
- Legközelebb inkább ne akarj meghalni, jó? Carollal mindketten szörnyen izgultunk érted - mondja James és meglepő módon magához ölel. Néhány percnyi sokk után készségesen ölelem vissza fogadott apámat, mire megérezem, ahogy könnyei áztatni kezdik a ruhámat.
- Nem lett semmi bajom, maximum szereztem talán néhány apróbb horzsolást vagy karcolást. Ti tudtátok, hogy Barrettnek 2 fia van? Az egyik tegnap este - hangom kissé kérdő, mire bólintanak; - szóval tegnap este megpróbált megölni. Mégis mit tettem ellene, vagy bárki más ellen, hogy kedvét lelje abban, ha eltehet láb alól?
- Kicsim, mi...A szüleid...Szóval...nem tudom, hogy is mondjam. Megvannak a maguk ellenségei, ezért is nem akarták, hogy mellettük nőjél fel. A védelmed érdekében bízták ránk a nevelésed, de ezt szerintem már egyszer átbeszéltük - mondja Caro és mindenhova néz csak a szemembe nem.
- Miért érzem még mindig azt, hogy valamit nagyon elhallgattok előlem? Nem lenne mindhármunk élete sokkal könnyebb, ha őszinték lennénk egymással.? Mindegy, nem is érdekel igazából - teszem még hozzá, mielőtt még keserű íz maradna a számba a mondandóm után. Bólintanak, de nem szólnak semmit sem, csak megölelnek, elbúcsúznak, majd távoznak a szobámból.
 Újra egyedül vagyok, ám víztől csatakosan kissé nehezen tudok visszaaludni, így a meleg takarót ledobva magamról indulok a fürdőmbe. Leveszem magamról az izzadságtól csatakos hálóruhámat, majd beállok a zuhanyba és megnyitom a csapot. Figyelmetlenségem miatt kis híján szívinfarktust kapok, mert a kellemesen meleg víz helyett hideg zuhany éri a bőrömet.A jeges érzésre fogaim koccannak, egész testemben didergek, majd a levegő körülöttem forrósodni kezd, míg végül el nem párolog rólam az összes nedvesség. Végül újra megnyitom a csapot, ám most gondosan ügyelve arra, hogy a megfelelő hőmérsékletű legyen a víz. Hamar végzek, majd szárazra törölve magam, fürdőköpenyben visszabattyogok a szobámba és egy tiszta pizsamát veszek magamra.
 A laptopomat magamhoz véve ülök vissza az ágyamra és indítom el, miközben némi világosságot csinálok a szobámba. Jégkristályokat növesztek a plafonból és a falakból, majd megpróbálok beléjük csempészni egy kis tüzet, hogy világítsanak. Először nem sikerül, mert a tűz és a jég valamiért nem kompenzálnak egymással, így nagyon hamar meleg, vizes tócsákkal lepem el az egész helyiséget. Gyorsan összeszívom őket és újból megpróbálom a "tűzzel világító jégcsap" elméletemet kivitelezni. Mire a laptopom betölt már a tizedik vagy nem is tusom hanyadik kísérleten vagyok túl, míg végül sikerül megvalósítanom. A felgyülemlett adrenalin annyi löketet ad, hogy kedvem támad kutakodni egy kicsit. A böngészőm azonban nem akar bejönni, a zenét, amit időközben elindítok nem játssza le, egyszóval meghal a gépem. Bosszankodva kapcsolom ki, és dobom az ágy végébe, majd  fel s alá kezdek járkálni a szobában.
 Órák hosszat koptatom a parkettámat és a szőnyegemet, mire elfáradok. Idegesen huppanok le az éjjeliszekrény melletti fotelbe, ahonnan mindent más szemszögből látok. Észreveszem, hogy az szekrényre egy kétszer félbehajtott papír van, amit biztosan tudom, hogy nem én tettem oda. Óvatosan veszem el onnan és hajtogatom szét, hogy a tartalmára fényt derítsek. Azonban csalódnom kell, mert semmi érdekest nem látok benne csupán néhány hieroglifához hasonlító jelet. Aztán egyik pillanatról a másikra  lángot kap a lap és a szavak, melyek eddig az üzenetet hordozták most valósággá válnak. Egy arctalan, hatalmas és lángokkal körbeölelt szörny lép ki a szavak alkotta kör mögül és egyenesen felém tart. Nem kell sok ahhoz, hogy magam köré egy védőgyűrűt vonjak és az erkélyajtómhoz hátráljak.
- Miért akarsz elfutni, Hercegnő? Csak szeretnélek magammal vinni a jövődbe - mondja vontatott, mély és krákogós hangon.
- Nem tudom, hogy mi vagy, de azonnal tűnj el innen - mondom magabiztosságot színlelve, ám hangom elárulja valódi érzéseimet.
- Neked velem kell jönnöd. Itt senki sem akar látni, még csak ismerni sem akarnak csak elviselnek és azt várják, hogy meghalj. Az szeretnék, hogy eltűnjél innen és ők visszatérhessenek a maguk világába - feleli és ököllel ütlegelni kezdi a pajzsom első védvonalát.
- Én ide tartozom, még ha nem is vagyok teljesen olyan, mint a többi gyerek - mondom miközben a lény teljesen áttöri a pajzsomat és szüntelenül közeledik felé. - Nem megyek sehova és nem is kényszeríthetsz rá erre!
- Megtehetem, mert a félelmed nagyobb erőt ad nekem ahhoz, hogy szembeszálljak veled. Szóval kevés vagy ellenem ennyi félelemmel táplálva, Hercegnő - teszi hozzá a megragadja a karomat, mire azonnal égető érzés fut végig a testemen.
 Szó bennragad, hang fennakad, s minden zaj megszűnik körülöttem, és csakis a lény semmit sem kifejező arcát látom magam előtt. Aztán a látómezőm szegleteit sötét pontok kezdik ellepni, miközben a fájdalom egyre jobban erősödik, míg végül a hangomat bénító átok semmivé foszlik. Hangos sikítás tör elő a torkomból, mire a szörny másik keze hatalmas csattanással érkezik a számra. Azonban ez nem tántorít el attól, hogy felébredjen a bennem szunnyadó erő, s felszínre törjön. A tűzzel borított teremtmény azonnal összerándult a fájdalomtól, ahogy a bőrömön átszivárgott az erőm egy része. Minden idegszálammal azon vagyok, hogy a lehető legtávolabb kerüljek ettől a borzadálytól. Már az erkélyemet is legalább 2 méter távolságból pillantom meg mikor ráeszmélek, hogy újfent lebegek. Az érzés mámorító, de nem tart túlzottan sokáig, mert a lángoló szörnyeteg egyenesen felém vetődik. Ám végül sosem ér el hozzám, mert egy tőlem független erőtől darabjaira hullik, ahogy a zöldes indák széthasítják a lelkét. Hüledezve nézek hol a lény hűlt helyére, hol abba az irányba, ahonnan a növények jöttek, majd elhagy minden erőm, s a földre zuhanok.
- Alicia, jól vagy? - Érkezik egy igazán ismerős, mégis zavart hang a közelemből. Homályosan látok és ez nagyban befolyásol abban, hogy elsőre sikerüljön beazonosítanom az illetőt, aki hamar mellém ér és leguggol hozzám. - Alicia! Alicia, hallod minden rendben?
- Igen, azt hiszem - felelem és fejemet felé fordítom, azonban bár ne tettem volna. Tekintetében mindenféle érzés cikázott, csak bizalom vagy elképedés nem. Ezzel, mintha arcul csapott volna. - Isaac meg tudom magyarázni, csak kérlek hallgass meg.
- Erre akár mérget is vehetsz, mert ezzel tartozol Alicia. Mégis, hogy gondoltad ezt? Én legyek az irányodba őszinte, de te képtelen vagy bárkinek is igazat mondani. Még a barátaidnak is hazudozol? Most pedig menj vissza a szobádba, öltözz át és gyere vissza, mert sok mindent kell elmagyaráznod, de nekem is van mit elmondanom - teszi még hozzá, majd felsegít a földről. Minden mindegy alapon elrugaszkodom a talajtól és  felröppenek az ég fel, majd kisvártatva az erkélyemre érkezek. Még visszapillantok Isaacra a vállam fölött, és bemegyek a szobámba, hogy magamra vegyek valami meleg ruhát aztán visszamenjek hozzá.
 Gyorsan magamra kapok egy meleg pulóvert, nadrágot és a szükséges fehérneműt, végül előhalászok a szekrényem mélyéről egy télikabátot, és egy pár csizmát. Közben ügyelek arra, hogy a szobába lévő lángoló jégcsapokat eltüntessem, még mielőtt valaki megsérülne. Egy sálat még lekapok az egyik széktámláról, majd a tárva-nyitva lévő törött erkélyajtóhoz lépek. Egy apró mozdulattal helyére varázsolom az üvegszilánkokat, s végre kilépek a még félig romos hálómból. Nem kis meglepetést okoz Isaac azzal, hogy még mindig ott vár, ahonnan felküldött, így késsé esetlenül lebegek vissza.
- Azt hittem már rég elmentél, és a városban ordibálod a nevem, plusz mellé, hogy egy szörnyeteg vagyok - jegyzem meg epésen, de nem várok rá különösebben választ.
- Nem lett volna értelme, mert itt nem minden az aminek látszik, de mindegy is. Induljuk el mondjuk az erdő felé miközben nyugodtan tudunk beszélgetni, úgy hogy nem zavarnak meg minket.
- Kérlek áruld el, miért nem futottál el, mikor rájöttél, hogy nem vagyok normális? Sőt még valamilyen szinten emberi vonatkozás sem? - Teszem fel az első és számomra legfontosabb kérdéseket, amikre kíváncsian várom a válaszait. Időközben elérjük a ház mögötti erdőt, s töretlenül haladunk előre a hóval borított tájon.
- Igazából semmi meglepő nem volt az egész dologba. Jó mondjuk az igen, hogy te is egy vagy közülünk, de alapjában véve nem vagy egyedül. Én például a növényeket tudom irányítani, de vannak köztünk alakváltók, gyógyítók, keresők és olyanok, akiket elnyelt a Sötétség. Mi akik még képesek vagyunk magunk irányítani az erőnket szerencsések vagyunk, de vannak olyanok is, akiket a hatalomvágy teljesen magába szippantott.
- Például, mint Alexandert a testvéred?
- Igen...Honnan tudsz Alexről? - kérdezi, s mivel eddig kissé előttem haladt nekiütközöm a hátának.
- Kis híján megpróbált megölni, de már kezdem megszokni, hogy idegenek mindenféle indok nélkül a halálomat akarják. Szóval nem olyan érdekes.
- Igenis az, ez nem vall Alexre. Jó tény, hogy mostanában sokat változott és nem is az előnyére, de ő akkor sem tenne ilyesmit. Azonban szakadjunk el a családomtól és térjünk át rád. Te mihez értesz, mármint milyen képességekkel áldottak meg az Égiek? Tudod én a növényeket tudom irányítani, te pedig...
- Semmi különlegeset, csak a gyógyítást, meg a lebegést - mondom megvonva a vállam. - Meg a hó és jég illetve a tűz fölötti uralmat; szóval tényleg semmi extrát.
- Méghogy semmi extra? Alicia ez semmiképpen nem mondható semmiségnek. A legtöbbünknek az is elég problémát okoz az, hogy azt az egy dolgot képes legyen uralni, amit kap. Ezzel szemben neked számtalan képességed van és gondolom mindet pontosan és precízen tudod is irányítani - teszi fel vagy inkább jelenti ki összefoglalva a hallottakat, mire bólintok.
- Habár az újonnan jött erőt még csiszolnom kell, mert még nem uralom teljes mértékben - teszem még hozzá, miközben megállunk egy fenyőfa tövében.
- És melyik lenne az?
- A tűz lenne az, de már rajta vagyok az ügyön - mondom, ám látom az arcán, hogy nem győztem meg úgy isten igazából. Azonban nem zargatja tovább a "képességeink" témát, s valami kellemesebbet hoz fel a további csevejhez. Mondhatnám, hogy megkönnyebbülök, mert végre van egy olyan barátom, aki nem ítél el azért ami vagyok, hanem megért. Ennek ellenére mégis kellemetlenül érzem magam, olyan érzések kavarognak bennem, hogy félek lassacskán áttörhetik a magam köré vont láthatatlan maszkom és védőfalat.