~ 11.rész ~

Sziasztok!

Szörnyen restellem, hogy megint ilyen sokára hozom a részt, de ígérem, amint lesz egy kis szusszanásnyi időm azonnal behozom a lemaradásomat. Remélem azért még vannak olyan olvasók, aki már várták a részt. Reményeim szerint nem okozok csalódást, de örülnék néhány visszajelzésnek is, ha nem baj. Már nem tudom, hogy jó vagy rossz-e a történet.
 Szóval jó olvasást és szórakozást az újabb epizódhoz!

 Mivel nem sok választást hagyott nekem Mr Ravenways, így elhatározom, hogy holnap mindenképpen beszélek Isaaccal. A fürdőbe megyek, ahol egy forró zuhanyt követően némileg felfrissülve gondolkodom a további lépéseimen a történteket illetően. Szárazra törlöm maga, majd felveszem a pizsamám, és elintézem az egyéb esti rutinjaim. Mikor ezzel végzek fáradtan lépek ki a szobámba, és mielőtt az ágyamba esnék az összes nyílászárót kétszer ellenőrzök, hogy biztosan be legyenek csukva. Miután az ablakok előtt a sötétítő függönyöket behúzom, az asztalomon lévő lámpát leoltom és végre valahára az ágyamba zuhanok. Egész  hamar el tudok aludni, ám nem a pihentető és felüdítő alvás fogad, hanem egy nyugtalanító és kétségeket ébresztő.
 Egy sötét helyen "ébredek", ahol roppant jeges, majd rettentő forró levegő telepszik rám. Levegőt is alig kapok,már az ájulás határait súrolom, mikor egyszer csak megszűnik az egész. Minden normalizálódik, s a sötétség is itt-ott eltűnik, hogy a helyét valamilyen derengő fény vegye át. Nagy nehezen álló helyzetbe tornászom magam és elindulok az egyik fényprizma felé. Míg lépkedek, halk, nyöszörgő, elgyötört segélykiáltások zaja üti meg a fülem, de nem törődöm ezekkel. Amint elérem a fényprizma peremét jóleső, kellemes és megújító bizsergés fut át a testemen. Olyan, mintha minden elveszett életerő visszaszállna belém, míg ezt élvezem valaki elsuhan nem messze tőlem. Hirtelen fordulok az észlelt árny után, de nem látok senkit, ami meglep, mert határozottan láttam valamit.
- Nyugalom, hiszen csak a képzeletem játszik velem - suttogom magam elé, hátha sikerül végre valahára megnyugtatnom ezerrel zakatoló szívemet. Annyira nem sikerül, mert a következő pillanatban valami közvetlenül a hátamat súrolva halad el mögöttem. Abba az irányba kapom a fejem, de megint csak a légüres teret látom, semmi mást.
- Csak nem keresel valamit, Szépségem? - Kérdezi egy hang a távoli sötétből. A hang érdes, hátborzongató, kegyetlen és rettegést ébresztő érzékelésű, ami mellé lassacskán két vörösen izzó szempár is párosul. - Hova lett a hangod? Vagy ennyire megijesztelek?
- Ki maga és mit keresek itt? Nem félek magától, hallja? - Kérdezek vissza és csak remélni tudom, hogy a kijelentésemet a belsőmben ébredő félelem nem határozta meg. Néhány lépést hátrálok, hogy jobban körbeöleljen a fény és még véletlenül se kelljen a közelében maradnom.
- Engem nem tudsz becsapni Alicia! Már akkor tudom mit érzel, amikor még te nem is tudsz róla tudatalatti szinten. De figyelmeztetlek, hogy nem sokáig tudod a látszatot fenntartani, amit magadról mutatsz a külvilág felé. Hamarosan kénytelen leszel szembenézni az ellenségei hadával és biztosan állítom, hogy el fogsz bukni - mondja magabiztosan, majd a szempár eltűnik, s a fény is fakulni kezd.
 Felébredek a lidérces álomból és azon kapom magam, hogy egy újabb rémálommal teli, nyomasztó éjszakán vagyok túl. Hulla fáradtan lefordulok az ágyról és a fürdőbe vonulok, hogy felébredjek némi hideg zuhanyt követően. A jeges cseppek kellemes bizsergéssel folynak le a bőrömön és minden meleg után sajgó sejtemet lehűti. A kabin levegőjét pára sűríti be és az agyam végre teljesen kikapcsol, pihen egy kicsit, majd újfent ezerrel kezd el pörögni, amint kilépek onnan. Gyorsan magam köré csavarom a törölközőm, és a nedves hajamat  kezdem kifésülni a falitükör előtt. Alig telik el pár perc, mikor a képzeletem fura játékot kezd el velem játszani. A tükörben ugyanis sorra jelennek meg a tükörképem mögött a csuklyás, fenyegetően sötét aurájú árnyak, azonban mikor megfordulok nem látok senkit magam mögött. Behunyom a szemem és néhány mély lélegzetet veszek, hogy kitisztítsam az elmém és lenyugtassam zakatoló szívemet. Nem félhetek ennyire a semmitől? Az itteni levegőtől teljesen elpuhányodok. Ez borzalmas. Szedjem össze magam, de villám gyorsan, mert nem lehetek ennyire gyenge. Én nem félek semmitől és senkitől legfőbbképp nem a saját álmaimtól. Ezzel az egy gondolattal lerázom magamról a kétségbeesés utolsó darabkáit is és kilépek a szobámba. A szekrényhez lépek, kikeresek egy kellemesen meleg és kényelmes pulóvert, egy nadrágot és egy garnitúra tiszta alsó ruházatot, majd gyorsan átöltözök.
 Miután ezzel végzek lesétálok a földszintre, hogy a nappaliba leüljek a nagy kanapéra, magamra tekerjek egy pokrócot és még így, félhomályban valami filmet nézzek. A távirányító szerencsémre az ülőgarnitúra hozzám közelebbi felém helyezkedik el, ami sokkal megkönnyíti a dolgom. Bekapcsolom a tévét, megnézem mi van éppen a készülékre lementve illetve, hogy van-e hozzá csatlakoztatva pendrive. Mivel csak lementett sorozatok vannak, így találomra választok egyet közülük. Lassan betölt, elindul, és az első kockák megjelenése után halk léptek zajára leszek figyelmes. Lehalkítom a TV-t és kikapcsolom, a pokrócot az orromig felhúzom, miközben jobban elfekszem a kanapén.
- Caro biztos vagy benne, hogy megint eltűnt? És mi van ha csak kiment a fürdőbe vagy legurult az ágyáról? - Hallom meg James suttogó hangját, mikor a közelbe érnek.
- Biztos. Megnéztem a szobájában, de nem találtam, aztán a fürdőbe is belestem, sőt még az udvarra is kinéztem. James attól tartok, hogy elszökött vagy, ami még rosszabb elrabolták. Abba bele se merek gondolni, hogy abban az esetben mit mondunk a szüleinek.
- Lin ne aggódj már annyit! Semmi baja nem eshet, míg nála van a nyaklánc - feleli J most már kissé dühösebben. A nyakamhoz kapok és megérzem a hópehely kellemesen hűs kövét. Hogy ez óvna meg engem? Hiszen semmi csak egy rendes lánc, egy normális medállal; vagy mégsem? - Nézd meg a konyhában én addig megnézem a nappaliban. Ha elment volna hazulról azt hallottuk volna, szóval: ne idegeskedj feleslegesen.
 Caroline válaszát már nem hallom ugyan, azonban néhány pillanat múlva minden villany felkapcsolódik és James lerántja rólam a takarót. Alvást színlelek, de tudom, hogy ezzel nem verhetem át, így óvatosan nyitogatni kezdem a szemeim. Két dühös szempár néz vissza rám, mikor a sok fénytől kitisztul a látásom és megpillantom a nevelőapám. Végignéz rajtam és érdeklődve felvonja a szemöldökét, majd egy egyszerű legyintéssel lerendez és kimegy a szobából. Pár pillanat múlva Carol jön be és tekintete könnyektől csillog, amit nem tudok hova tenni, mert nem raboltak el és még csak meg sem szöktem most.
- Úgy örülök, hogy itt vagy s egyben - mondja, mikor átöleli a nyakam és összekönnyezi a takarót. - Már azt hittem valami bajod esett.
- Ugyan már! Mégis mi bajom eshetne egy zárt lakásban, ahova senki sem tud bejönni? Főleg éjszaka; különben meg megébredtem és úgy gondoltam lejövök megnézni valami filmet. Bocsánat, hogy nem számolok be minden egyes lépésemről - mondom, s felállok a kanapéról és az emeletre indulok, hogy összeszedjem az aznapi iskolai cuccom. A táskába dobálok néhány füzetet, miután kiszedem belőle az előző napi könyvet és még pár nem fontos dolgot.
 Mikor ezzel végzek azt magamra kanyarítom, s a földszintre megyek, ahol az előszobában magamra veszem a kabátom és a csizmám. A telefonomon lévő órára pillantok és megállapítom, hogy Emily majdnem fél óra múlva indulna suliba. Nincs kedvem rá várni, így fogom magam és kilépek a hűvös, zimankós téli időjárásba és elindulok az iskola felé. Néhány munkába igyekvő embert leszámítva kihaltak az utcák és minden távoli zajokat elnyom a hófödte táj. Ráérősen ballagok a néma utcákon, és sorra veszek észre a látványba nem illő dolgokat, lényeket. Megtorpanok, mikor egy ismerős, szárnyas, és törékenynek tűnő lény lebeg el nem messze tőlem. Néhány pillanatig nézem, mire megfordul, majd mikor észrevesz elindul felém.
- Szia! Hogyhogy ilyen korán kint vagy a védvonaladon kívül? - Kérdezi, mintha természet ellenes lenne, hogy gyalog menjek valahova.
- Unatkoztam és gondoltam elindulok gyalog az iskolába - válaszolom magam elé meredve, miközben a fülembe teszem a fülhallgatót.
- Most nem akarsz velem beszélni? Tudod nagy bunkóság mások társaságában zenét hallgatni a te kis kütyüdön. Tudod mit; itt is hagylak.
- Várj már! Nem azért tettem a fülembe, mert nem vagyok kíváncsi a mondandódra, hanem azért, mert nem akarom, hogy az emberek skizofrénnek nézzenek. Tudod, hogy az mit jelent?
- Igen, azért nem vagyok idióta már megbocsájts. Sokat éltem már és tudatában vagyok az aktuális híreknek.
- Oké! Thalia lehetne egy kérdésem? - Bólint. - Te ismered Barrett Ravenwayst?
- Igen, legalábbis futólagosan. Érdekes ember; hasonlóan a többi itteni emberhez ő is titokzatos, de ő ezt nem is titkolja. Rengeteg régiséget gyűjt, úgynevezett "jótékonysági" rendezvényeket ad, de nem tudom minek neki ezek az ócskaságok. Miért kérdezed?
- Nem fontos, csak kíváncsi voltam - mondom és míg ő döbbenten mered maga elé, elhagyom magam mögött.
 Az üzletekkel teli utcákat róva minden olyan békésnek tűnik és kimondottan csendesnek. Az a néhány üzlet, amelyik korán nyit, már tárt karokkal várja a vendégeket. Szerencsémre most némi kitérővel ahhoz a kávézóhoz érek, ahova még Emily hozott el a legelső hétvégémen. Benézek a kirakaton, majd lenyomom a kilincset és belépek a meleg beltérbe. A teret friss kávé, és péksütemény illetve kakaó illata tölti meg. A pult mögött Carter áll és a telefonját nyomkodja. Nem vesz észre, pedig még a kis csengettyű is megszólal az ajtó felett, ami a vevők érkezésest és távozását jelzi. A pulthoz lépek és felülök az egyik székre, majd szuggerálni kezdem a srácot. Nem kell neki sok, és tekintetét végre elszakítja a telefonja képernyőjéről és rám néz.
- Szia....öhm...Alicia, igaz? Mit adhatok?
- Szia; egy kávé lesz és egy perec elvitelre. És igen a nevem Alicia - mondom és próbálok kedvesen mosolyogni, holott már attól feláll a hátamon a szőr, hogy beszélnem kell egy normális emberrel.
- Akkor egy perc és adom - mondja és megfordul, hogy előkészítse a kávét. - És hogy érzed magad a városban? Voltál már síelni vagy korizni a hegyekben?
- Nem, nem vagyok az a téli sportot kedvelő lány. Meg aztán nagyon ügyetlen tudok lenni és nem akarok másokat veszélybe sodorni a bénázásommal.
- Pedig én azt gondoltam, hogy valamilyen téli sportot űzöl. Mondjuk műkorcsolya, vagy síelés vagy esetleg snowboard vagy...vagy talán jégvitorlázás. Ha nem hát nem, de tényleg olyan kecsesnek és sportosnak nézel ki. Vagy valami más sportot űztél izé űzöl?
- Köszönöm, régen táncoltam, de mára ez már abbamaradt. Nincsen rá elég időm, meg sokat kell tanulni, így felhagytam vele - mondom, miközben a háta mögötti kávé automata csipogni kezd. Elveszi a kész poharas koffein adagot, egy tetőt helyez rá, amit leszúr egy szívószállal. A perecet leszedi egy kínálóként szolgáló állványról, majd a kávéval együtt elém helyezi. Megmondja az összeget, kifizetem és magamhoz véve a cuccaimat távozok az üzletből.
 Mostmár sokkalta többen járkálnak és sietnek munkába, mint legalább 15 perccel korábban. Diákok szászai vonulnak azonos irányba, és zajongnak. Autók húznak el mellettem, majd az egyik alig pár méterre tőlem hirtelen fékezve megáll. Az ajtó zárja kipattan és egy ideges Em ugrik ki a járműből és megindul felém. Látom az arcán, a vonásain és a őt körülvevő légkörben, hogy érzelmei teljesen elborítják az elméjét és nem a jobbik értelemben.