~ 8.rész ~

Sziasztok!

Nagyon sajnálom, hogy csak mostanra tudtam egy olvasható rész összehoznom, de mint az előző bejegyzésben is írtam nem volt használható netem.  Szóval remélem sikerül mindenkinek a kedvében járnom a soron következő résszel és nem haragudtatok meg rám túlságosan.

Puszi nektek és jó szórakozást :)

 Miközben reggelizek és az újságot lapozgatom próbálok valami információfélét gyűjteni a településről vagy magáról a környékről, de semmi. Maga a nagybetűs SEMMI. Olyan jelentéktelen dolgokról írnak, amik csak azt érdeklik, aki mélyebben benne van a dologban. Példának okáért a foci, amerikai és európai egyaránt vagy baseball, pompon csapatok sikerei. Ezek engem nemhogy nem kötnek le, de még csak nem is érdekelnek. A reggelimet időközben eltakarítom, így a lapot összehajtva az asztalra helyezem és a mosogatóhoz sétálok a mosatlan étkészletemmel. Elmosogatok, majd elpakolok magam után és elindulok a szobám felé. Útközben a nappaliban lévő kis asztalra ledobom a napilapot és sietős léptekkel megyek az emeletre.

 A szobámba érve az első dolgom az, hogy kinyitom az erkélyajtókat, hogy kiszellőzzön a helyiség. Közben megigazítom az ágyam, némileg rendet teszek és amint kellő hőmérsékletre hűl a "birodalmam"  minden nyílászárót becsukok. Miután ezzel végzek, leülök az ágyamra és előhalászom az éjjeliszekrényem fiókjából az MP lejátszómat. Sajnálatos módon, mikor be akarom kapcsolni egyszerűen nem működik. Lemerült és ez csak is az én hibám. Bosszúsan a szemközti falhoz vágom a kis készüléket, aminek semmi baja sem esik, majd a laptopomhoz trappolok. Elindítom és míg várom, hogy betöltsön a ruhásszekrényemhez lépkedek. Rutinos mozdulatokkal kezdek el kutakodni az aljában, hogy megtaláljam a festőállványom és hozzá tartozó vásznat. Azokat kiveszem és a szőnyegre helyezem, majd visszafordulok és az egyik dobozból elhalászom az akrilfestékeimet és a festőkellékeket.
 Időközben bekapcsolódott laptopon elindítom a zenelejátszó programot, hogy meglegyen a napom alap hangulata. Míg a zene első akkordjai felcsendülnek az ablak elé állítom az állványt és állítva ráhelyezem a keretes vásznat. Utána az ecseteket a tartóra teszem és a palettára kinyomok néhány pacányi festéket. Először nem jut semmi az eszembe, így lehunyom a szemem és csak beleélem magam a dallamba, ami nagyon rövid idő alatt magával ragad. Kezeim közben öntudatlanul mozognak az ecsettel együtt a vásznon és mire a 2. szám is véget ér kinyitom a szemem. Amit akkor látok arra elsőre nem találok szavakat. A legelső ecsetvonásokon azt látom, hogy bizonytalan voltam, majd egyre határozottabbak lettek a vonások. A kész képen az ablakból is tökéletesen látszó hófödte hegyvonulat elevenedik meg. A műalkotást leemelem az állványról és oldalra teszem száradni, majd előkotrom a táskámból a szénkészletem és egy kupac famentes A/3-as rajzlapot. Ugyanúgy magam elé helyezem és mit sem törődve az idő múlásával folytatom az alkotást.
 Délután  során még vagy egy tucat rajz, vázlat és festmény kerül ki a kezeim közül. Időközben ettem valamit ebéd gyanánt, de összességében nem nagyon hagytam el a szobámat. Mikor alkotok teljesen elmerülni a gondoltaim között, így sokszor észre sem veszem az idő múlását. Azonban ezek a pillanatok pillanatnyi tünemények, melyeket egy-egy kosza, és rémes rémképek szakítanak meg.
- Alicia, megjöttünk - hallom meg Caro vidám hangját, ami azonnal visszaránt a valóságba.
- Egy pillanat és lemegyek - kiáltok vissza és felkelek az ágyról, ahova alig fél órája ültem fel egy könyvvel a kezemben. A könyvet az ágyra rakva indulok ki a szobámból, és a lépcsőn leérve a családommal találom szemben magam. A kabátjukat veszik le mikor meglátnak, majd bevonulnak a konyhába, amit én nem kissé furcsállok. Utánuk megyek, ám az ajtóban megállok és érdeklődve figyelem az események további alakulását.
 A vacsora hozzávalót válogatják össze, előszedik a szükséges edényeket és nekilátnak elkészíteni azt. Míg nem figyelnek fel rám gyorsan a hűtőhöz lépek, kiveszem a kedvenc pudingom és az asztalhoz telepedek megenni. Mikor befejezem az üres dobozkát a kukába helyezem, és a kiskanalat elmosom. Egy ideig még figyelem őket, ahogy játszi könnyedséggel repkednek....."REPKEDNEK?" - Kérdezem magamtól égbe szaladó szemöldökkel. Csak rosszul láthatom, így egy kissé megrázom a fejem, hogy ezzel is kitisztítsam a látásom. Végül egy vállrándítással és némiképpen helyrezökkentett látással letudom, hogy csak fáradt vagyok, és beszállok a készülődésbe. A főzésben ugyan nem tudok sokat segíteni, így fogom magam s nekilátok megteríteni, majd pár perc elteltével az asztalra kerül a kész étel is. Miközben az ételt eszegetjük végighallgatom az aznapi "élmény"-beszámolójukat. Nem igazán érdekel, azonban mikor egy engem is érintő mondat is elhagyja Caroline száját azonnal jobb érdekelni kezd a dolog.
- ... És képzeld, Mr Ravenways meghívott mindannyiunkat a jövőheti jótékonysági rendezvényre. Hát nem csodálatos? Apáddal arra gondoltunk, hogy ez egy fantasztikus lehetőség a számodra is, hogy megmutasd a tehetséged - lelkendezik a nevelőanyám, ám nem hat meg. Arckifejezésem viszont fel sem tűnik egyiküknek sem, viszont James a szemét forgatja.
- Nem akarok bunkó lenni, de nem tarom ezt jó ötletnek. Felőlem menjetek nyugodtan, azonban én nem akarok és nem is fogok elmenni - közlöm egykedvűen, holott valahol a szívem legeslegmélyén jó lenne elmenni, de nem tehetem. Nem szeretnék sem nekik, sem pedig másoknak ártani vagy esetleg csalódást okozni.
-Lányom; valamit itt és most szögezzünk le. Ez nem vita tárgya, szóval nincs beleszólásod, hogy akarsz-e jönni vagy sem. Eljössz velünk és erről nem nyitok vitát - csattan fel J meglehetősen mérgesen, ami meglep.
- Akkor sem megyek, ha kényszerítetek. A szabad akaratom felett nem dönthettek, még akkor sem, ha ehhez lenne kedvetek. Különben meg ruhám sincs egy ilyesfajta eseményre, ami leginkább illendő lenne - mondom, és látom, hogy Carol már épp tiltakozni akarna, de megakadályozom. - Caro mielőtt belekezdenél kérlek ne. Nem vagyok hajlandó csak ezért elmenni ruhát vásárolni, hogy aztán végül kirakjam, mert nem fogom hordani. Különben is van egy csomó lemaradásom a többiekhez képes, így inkább azt pótolnám.
- Ez nem kifogás! A veled egykorú gyerekek a hétvégéjüket nem azzal töltik, hogy tanulnak, hanem eljárnak szórakozóhelyekre; vagy beszélgetnek a kávézóban vagy netalántán a pasijukkal vannak. Én nem azt mondom, hogy azonnal szedj össze valakit, de ez így nem mehet tovább - mondja James és a szemében valami érdekes sötét árnyék suhan át. Ugyan farkasszemet nézünk, mégis látom az arcán, hogy egy pillanatra meginog, majd megszakítja a "mentális" küzdelmünk és Carolinera néz. Tekintete segítségért könyörög, amire nem is kell olyan sokat várnia, mert a nevelő anyám megteszi.
- Alicia mi.... - kezdi, de indulatosan félbeszakítom.
- Tudjátok torkig vagyok azzal, hogy Alicia így..Alicia úgy. Elegem van abból, hogy úgy kezeltek, mint egy 3 éves kisgyereket. Képzeljétek már felnőttem és már nem egyszer mondtam, hogy jobban járnátok, ha visszavinnétek az árvaházba. Nagyon jól tudom, hogy ez sem nektek sem nekem nem volna könnyű, de legalább nem szenvednétek a tetteim következményei miatt. Csak gondoljatok a vér szerinti szüleimre, ők már a születésemet követően eldobtak maguktól, hogy megóvják magukat. Tudom, hogy ez most mindkettőtöknek fáj, de én ezt már nem bírom elviselni. Menjetek el nyugodt szívvel Mr Ravenways partijára, de rám ne számítsatok - mondom és lehajtom a fejem, hogy elrejtsem előlük az éppen legördülő könnycseppem. - Elment az étvágyam. Ha megbocsátotok - teszem még hozzá és felállok az asztaltól, majd távozok.
 Egyenesen a szobámba sietek, ahol az első kezem ügyébe akadó tárgyat a falhoz vágom. Az apró üvegcse, amint a falhoz ér darabokban hullik alá. Eltakarítani most semmi kedvem, hisz' ez emlékeztet arra, hogy okom van tartani saját magamtól. Miközben ezeken gondolkodom óvatosan átlépem a szilánkokat, hogy a szekrényből előszedjek egy tiszta pizsamát. Azonban mikor éppen a fürdőbe indulnék egy szőke lobonc néz be az ajtómon, így a hálóruhákat visszarakom a polcra és teljes testtel felé fordulok.
- Szia Emily, gyere be - mondom remélhetőleg kedvesem, de érzem, hogy jelen pillanatban a hátam közepére sem kívánom szegény lányt.
- Szia! A szüleid engedtek be és mondták, hogy a szobádban vagy. Remélem azért nem zavartalak meg semmiben. Csak a mai anyagot hoztam át és néhány információt az iskola falain belülről - mondja és közben átnyújt egy halom füzetet. Leteszem az asztalra, és előveszem a mobilom, hogy lefényképezzem a másolni valókat, majd tekintetem újra ráemelem.
- Hallgatlak és köszönöm.
- Igazából azért akartam elmondani, mert részben téged is érint a dolog. Szóval azt hallottam, hogy azért nem jöttél ma be a suliba, mert betojtál az osztályodtól. Az tény és való, hogy nem értem miért a 12.K-ba kerültél, holott velem egyidős vagy. Ők azt állították, hogy tegnap teljesen berezeltél tőlük, így inkább ma be sem mentél. Ez igaz Alice? - Kérdezi, és már tudom is mi az ilyen esetekben a megfelelő válasz.
- Én ugyan nem félek senkitől és semmitől. Azok az idióta, semmirekellő, kiábrándítóan alacsony intelligenciájú barmok azt hiszik, hogy ha az ember 40 fokos lázzal fekszik az ágyában, akkor biztosan beijedt az új osztálytársaktól. Ezek teljesen el vannak szállva maguktól, és nem is értem mire fel.
- Értem és ne haragudj meg ezért rám. Azért holnap már jössz suliba? - Teszi fel a következő értelmetlen kérdését.
- Sajnos igen, holott a kedvem hozzá egyenlő a nullával. Miért kérded?
- Mert arra gondoltam, hogy elviszlek holnap is, így te nem tévedsz el és nekem sem kell egyedül autókáznom ebben a borzalmas és változékony időben. Ha minden úgy megy, ahogy az ma reggel is, akkor 7:20-ra gyere ki a házatok elé és indulhatnánk. Ha valami mégis közbejönne, akkor telefonálok, rendben?
- Igen. Emily nem akarok tapintatlan vagy bunkó lenni, de jobb lenne ha most hazamennél - mondom és még hozzáteszem - pihenésre van szükséged. Látszik rajtad, hogy kialvatlan és feszült vagy, szóval kérlek.
- Rendben, de reggel találkozunk és együtt megyünk suliba.
- Hát persze - mondom és közben kikísérem a bejárati ajtón. Még megvárom, hogy átmenjen a szomszéd házhoz, majd visszamegyek a házba.
 Nevelő szüleim a nappaliban ülnek és a TV-t nézik, ami előtt már félig meddig elalszanak. Hiába a neheztelés a részemről, nem tudok úgy felmenni a szobámba aludni, hogy ne kívánjak mindkettejüknek "Jó éjszakát!". Ezután felmegyek a szobámba és mostmár nyugodtan el tudok menni fürdeni,a nélkül, hogy valaki rám tőrné az ajtót. Egy gyorsan forró és jeges zuhany után kiszállok a zuhanykabinból, a törölközőmet magam köré csavarva nézek szembe a tükörképemmel. Kissé komor, fáradt tekintetű "én" néz vissza rám, ám inkább csak a fejemet csóválom a látványtól. Megtörölközök, felveszem a pizsamám és visszasétálok a hálómba, majd bebújok a meleg takaró alá. Pillanatok alatt ránt magával az álomvilág és úgy tűnik sikerül végre egy nyugodt, álomtalan álomba zuhannom, azonban csalódnom kell.
 Egy üveges tartályszerű helyen vagyok, ahova nem jut be friss oxigén és ahonnan nem látom a kiutat. Telhetetlenségemben az üveget kezdem ütni, de semmi haszna, még csak ki sem mozdul a keretéből. Egy idő után kígyók, pókok és lávaszerű folyadék kezd el a tartályba szivárogni. Ahogy a forró folyadék eléri a lábam fájdalmasan felkiáltok, majd az egyik kígyó a lábaimon kezd felkúszni. Félelmemben mozdulni sem bírok, holott megtehetném, hogy megfagyasztom az átkozott csúszó-mászót. Azonban az nem támad, hanem egyre inkább szorosabban tekeredik körém, míg már levegőhöz is alig jutok. Ekkor életemben először azt kívánom, hogy minden ami a környezetemben van fagyjon szilánkosra. A hüllő csak nagy nehezen fagy át, amit erőmnek erejével zúzok apró darabokká.
 Fuldokolva ülök fel az ágyon és kapkodok levegő után, ami alig enyhíti égő légcsövemet. Az hajam izzadt bőrömre tapad, ám mégsem ez aggaszt. Ugyanúgy nyitva van az erkélyajtóm, mint tegnap este, azonban most még mindig a szobámban van a betolakodó. Nem látok semmit, mert a Holdat eltakarják a fekete fellegek, de a lámpát sem tudom felkapcsolni, mert az közvetlen az ajtó mellett van. Így inkább az ablak irányába fordulva szállok ki az ágyból azzal a feltett szándékkal, hogy bezárom, csapdába ejtve ezzel a támadóm.
- Ezzel nem érsz el semmit, Kedvesem - hallok meg közvetlen a fülem mellől egy rekedtes hangot. Még mielőtt megfordulhatnék, hogy szembenézzek vele, a derekam köré fonja az egyik karját. Szorítása erős és érezhető rajta, hogy jelenleg esze ágában sincs elengedni. - Érzem, ahogy reszketsz, mind testileg, mind lelkileg. Ez olyan szórakoztató! De az erős és kemény álcád mögött vajon mit rejtegetsz? - Teszi fel az illető a részéről jogosnak vélt kérdést, de nem válaszolok. Ekkor a másik kezével a nyakamhoz nyúl, majd az izzadságtól csatalakos hajamat félretolja onnan és egy hosszú, nyálas és fájdalmas csókot nyom rá. Ezután elenged, de mire megfordulok már sehol sincsen csak az érzés, ami undorral és rettegéssel tölt el.