Zihálva, víztől csatakosan ébredek reggel, ám nem teljesen értem a miértjét. Az ágyon felülve azt veszem észre, hogy az egész szobát hó és jég borítja, azonban én cseppet sem fázom. Az izzadságcseppek aprócska kristályokban csüngnek a hajamon vagy a bőrömre tapadva. Próbálok kicsit magamhoz térni ettől a soktól, mert még ilyen nem fordult elő velem, hogy az erőm kisugározzon a valóságba a tudtom nélkül. Rövid idő alatt mászok ki az ágyamból és indulok a fürdőbe, ahol egy forró zuhanyt véve melegszem át. A zuhanyt követően megmosom a hajam, majd kiszállok a víz alól és szárazra törlöm magam. Gyorsan megszárítom a hajam, kifésülöm és fürdőköpenybe bújva megyek vissza a szobámba. Még mindig visszhangzik a fülemben annak a nőnek a szeretetteljes hangja, amikor azt mondja: "Kérlek bocsáss meg nekünk. Sosem akartunk elveszíteni, de hidd el, ez volt a legjobb megoldás. Már nagyon várjuk azt a pillanatot, hogy újra láthassunk." A szekrényhez lépek és előszedek onnan egy kényelmes farmert, vastagabb pulóver és egy normálisabb fehérnemű szettet. Ezeket gyorsan magamra kapom, a hajamat loknikba rendezve egy kisebb fonattal megspékelve nézek végig magamon a tükörbe, majd papucsot húzok a lábamra és elindulok a lépcső felé.
A lépcsőn leérve a konyha felé veszem az utat, ahonnan Carolék halk beszélgetés hallatszik ki. A boltívhez settenkedek és megpróbálom kihallgatni őket, de nem értek egy szót sem. Egy teljesen idegen nyelven beszélnek, de nem is hasonlít egy ismert világbeli nyelvre sem. Olyan, mintha kissé dallamosan beszélgetnének, mégis értelmes szavakat mondanának. Megelégelve a suttogásukat, nesztelenül lépek a konyha területére. Nem vesznek észre egyenest, ahogy belépek, így zavartalanul folytatják a beszélgetésüket, amit egyből abbahagynak, amint egy "jó reggelt!" -vel üdvözlöm őket. Zavartan kapkodják a fejüket, ám mégis vidámságot csempészve hangjukba köszönnek vissza.
- Jó reggelt neked is! - Mondja James és az asztaltól felállva lép a pulthoz egy újabb adag kávéért.
- Felkeltettelek benneteket? - Kérdezem, miközben beleiszok a bögrémbe kitöltött kesernyés löttyömbe.
- Nem, dehogy már egy ideje fent vagyunk. Azonban ezt mi is kérdezhetnénk tőled. Általában sosem kelsz fel 10-11 óra előtt, most pedig még hajnali hat sincs te mégis itt ülsz velünk és kávézol. Csak nem történt valami baj? - Kérdezi Caroline aggodalommal a hangjában, melyet nem tudok hova tenni.
- Nem, habár leszámítva azt a tényt, hogy éjjel a szobámból jégpalotát gyártottam és mindeközben egyszer sem ébredtem fel semmi. Miért tudom megtenni, hogy az erőmet a tudtom nélkül kivetítsem a környezetre? Valami baj lenne velem?
- Nem, veled minden a legnagyobb rendben. Ugye nem vetted le a nyakékedet? - Kérdezi J.
- Nem, de mi köze ennek az erőmhöz?
- Semmi, semmi - mondják egyszerre és mindenfele néznek csak rám nem. Nem értem őket, komolyan. Én sosem titkoltam előlük semmit sem, de ők folyton ezt teszik velem. Lehet, hogy már nem szeretnek? - Kérdezem meg magamtól, habár nem mondom ki még félhangosan sem, mert nem akarom magamra haragítani őket.
A reggeli végeztével a mosatlan edényeimet a mosogatóba helyezem, elmosogatom őket, majd a szobámba vonulok vissza. A szobámba érve magamhoz veszem néhány holmim és az ágyamra telepedek, ahol olvasni és zenét hallgatni kezdek. Gondolataim ezerfelé száguldanak és egyiknek sem lelem sem az elejét, sem a végét. A történet nem igazán köt le, így az ablakoz sétálok és onnan hallgatom tovább a zenét és nézek kifele. A közeli hegyek hófödte lankáin apró többnyire fekete pontot veszek észre, ám kis gondolkodás után rá kell ébrednem, hogy azok emberek. Olyan hétköznapi, normális emberek, aki korán kelnek, örülnek a hónak és síelni igyekeznek a barátaikkal vagy családjukkal a hegy lankáira. Vicces, ahogy egy futó gondolattal vagy érintéssel újabb sűrű hóesésbe taszíthatnám a környéken élőket. Azonban nem teszem, mert nem érzem helyesnek. A közelemben lévő asztalról elveszem a laptopom és folytatom az olvasmányt, mely eddig nem kötött le. Mire újfent belemerülnék a történetbe egy dühödt felszólítás rángat magával a valóságba, ahonnan oly elkeseredetten próbálok megszökni.
- Alice! Már vagy ezerszer szóltam - mondja Caro, majd folytatja - látogatód jött, és szeretne végre indulni veled vásárolni. Nagyon kedves lánynak tűnik és apáddal örülnénk, ha végre vennéd a fáradságot és néha barátkoznál veled egykorú gyerekekkel.
- Én már megmondtam, hogy nem akarok "normális" barátokat. Én csak egyszerűen nem akarok olyan lenni, mint ők értsétek meg. Azonban kérésednek eleget téve megyek, csak kikapcsolom a laptopom - válaszolom és már állítom is le a szerkezetet. Hangnemem kicsit sem üti meg az udvarias vagy a nőies jelzőt, de nem igazán tud érdekelni.
Leérve a földszintre érdeklődve nézek végig a társaságon. Nevelő szüleim vidáman csevegnek egy talpig rózsaszínbe öltözött szőke hajú lánnyal, aki nekem háttal állt meg. Egy köhintéssel jeleztem, hogy megérkeztem, mire a szöszi felém fordult. Kis híján szívinfarktust kaptam, mikor Emilyt szemtől szemben megláttam, mert nem csak a ruhája volt pink, hanem volt az arcán legalább egy tonna vakolat is. Mosolya vakítóan fehér és a szemei csak úgy csillognak, mintha valami régen látott ismerőse lennék, ami nem igaz.
- Szóval mehetünk Alicia? - Kérdezi és az ajtó felé kezd hátrálni.
- Igen csak adj egy percet, míg felveszem a kabátom és a cipőm, illetve magamhoz kapom a táskám. Jó lesz?
- Aha, kint megvárlak - mondja fülig érő mosollyal az arcán és elgondolkozom nem fájnak-e az arcizmai ilyenkor.
- Rendben - válaszolom és ő abban a pillanatban ki is lép az ajtón.
A lehető leggyorsabban öltözök fel annak érdekében, nehogy véletlenül beszélnem kelljen velük. Sajnos ez nem igazán jön össze, mert amikor magamra veszem a kabátom és a csizmám és indulnék én is ki J és Caro terem előttem. Mindkettejük tekintete mást üzen számomra, ám a legjobban a megbánás, a védeni akarás és a félelem tükröződik bennük. Általában állni szoktam a tekintetük, de most még az összes akaraterőm sem elég ellenük, így lehajtva a fejem kerülöm ki őket. Azonban James elkapja a karom és maguk felé fordít.
- Tudjuk, hogy egy csodálatos személy vagy, de fogadd el ezt tőlünk - nyújt át nekem egy kisebb köteg pénzt. Értetlenül meredek rájuk, ám nem firtatom, hogy honnan szerezték, mert már megtanultam az évek során, hogy felesleges lenne megkérdezni.
- Köszönöm - felelem végül és végre kilépek azon az átkozott ajtón. A hideg egyből arcon csap, habár nem érzem kellemetlennek.
A tájat hatalmas hódombok borítják amerre a szem ellát, ahogy körbenézek, majd meglátom a türelmetlen Emily alakját. Szegény teremtés lelkes integetésbe kezd, mikor meglát, ám én csak félmosollyal az arcomon megyek felé. Ahogy mellé érek egyből valami sorozat felől kezd érdeklődni, miszerint láttam-e már, azonban el kel keserítenem, hogy nem. Ezen annyira felbuzdul, hogy azonnal ecsetelni kezdi a történetet, illetve, hogy válasszak csoportot a férfi főszereplők miatt. Időközben az autója felé tuszkol, ami egy kisebb fekete csajos autó, és kinyitja az anyósülés felőli ajtót, majd ő átmegy a vezetőfélölire. Beszállok és bekapcsolom magam, majd elindítja a járművet, ami mint egy macska, úgy dorombol a benzin hatására.
Miközben a kocsival szépen, nyugodtan haladunk az úti célunk felé tovább fecseg az éppen aktuális, trendi filmekről, sorozatokról, pasikról és a helyi pletykákat is megtudom. Mikor elhaladunk egy-egy fontosabb épület mellett mindig elmeséli, hogy mi az, mikor épült és mi található benne. Így tökéletesen képbe kerülök, hogy mit hol találok, ha úgy hozza a szükség. Megtudom, hogy a városnak van egy általános- és egy középiskolája, van könyvtára, kórháza - amit inkább neveznék nagy rendelőnek, mintsem kórháznak -, számos hivatal és szórakozási lehetőséget kínáló hely is a környéken. Végül egy internet kávézó előtt parkol le, majd kikapcsolja a biztonsági övét és kiszáll az autóból. Példáját nem követem, mert nem akarok sok ember közé menni, mert tudom, hogy reagálnának, ha véletlenül megfagyasztanám a helyiséget.
- Gyere már! - Szól rám erélyesen és kirángat a kocsiból. - Esküszöm, senki sem fog megenni, míg engem látsz. Különben meg muszáj bejönnöd velem, mert meg kell kóstolnod a világ legfinomabba csokis sütijét. Ennél nem találsz jobbat és nekem elhiheted, mert már szinte az egész világot bejártam és sehol sem találtam hozzá foghatót.
- Rendben, de ha hazudni mersz, esküszöm, hogy nem éled meg a holnapot. Erre akár mérget is vehetsz - mondom halál komolyan és nyugodtan, mire Em arcán egy árny fut át. Közben kikászálódok a járműből és a bejárat felé kezdünk ballagni.
Belépve a kávézóba majdnem rosszul lettem, hiszen kintről nem gondolná az ember, hogy ennyien beférnek ide. Emily ruganyosan és otthonosan mozgott az asztalok között, míg nekem egy kis nehézséget okozott, hogy nem vonjam magamra túlzottan a figyelmet. A pulthoz érve megkönnyebbültem, mert útközben nem lökött fel senki és nem tettem, hidegre én se senkit. Emily újabb idétlen hadonászásba kezdett, mire egy szőkés-barnás hajú srác jött oda hozzánk. Nem mondanám, hogy csúnya, mert kibaszottul helyes srác, de látszólag első megállapításra teljesen bele van zúgva a a mellettem álló szőkeségbe.
- Mit adhatok nektek Emily, drágaságom? Kávét, süti, szendvicset vagy mást kérnél? - Kérdezte a gyerek és a végére egy perverz mosolyt villantott Emilyre.
- Mégis hova képzeled magad, Carter? Nem vagyok a "drágaságod" és hagyj békén a perverz fantáziáddal. Amúgy nekem lesz egy szokásos capuccino és két szelet abból a különleges csokis sütiből, amit annyira szeret mindenki.
- Oké, megjegyeztem és már csinálom is. Ha már itt tartunk ki ez a kis fagylány veled? - Kérdezte, mire bennem teljesen meghűlt a vér. Talán a homlokomra van írva, hogy más vagyok? - Kérdezem magamtól és érzem, hogy mindenki lassan felénk néz. - Na nem kell ennyire elfehéredni, nem azt kérdeztem, hogy öltél-e már embert.
- Carter, elég legyen. Nem látod, hogy olyan, mint aki a hó alól jött ki? Hagyd őt békén - mondja Em védelmezően. Míg ezek ketten vitába szállnak a sápadtságomat illetően, addig szépen lassan betelik nálam az a bizonyos pohár.
- Elég legyen ebből! - Emelem meg egy kicsit a hangom. - Senki sem volt kíváncsi egyikőtök véleményre sem legfőképp én. Szóval jó lenne, ha befognátok és békén hagynátok.
- De....
Nem érdekel a további magyarázat, csak szeretnék már kint lenni a friss, hideg levegőn és tenni azt amiben a legjobb vagyok. Az ajtót átlépve egyenest a járda széle felé igyekszem, hogy le tudjak ülni, habár láttam néhány padot a kávézó mellett. Azonban nekem valami hidegre és magányosra van szükségem, hogy elfelejtsem a bent történteket. Érzem, ahogy az érzelmeim magukkal ragadnak és az első könnycseppek már le is gördülnek az arcomon, így gyorsan odakapok és letörlöm azokat. Nem szabad sírnod. Nem lehetsz ennyire gyenge - mondja a belső énem, mely arra tanít, hogy erős legyek és ne engedjek közel magamhoz senkit sem. A könnyeim ugyan elapadtak, azonban a hangulatomnak sikerült kiszabadulni az irányításom alól és a hó újfent hullani kezdett. Ahogy az első pelyhek elérték a kezem megálltak alig észrevehetően felett és lebegni kezdtek ott, és sűrűsödni. Ilyet még sosem sikerült csinálnom, de most nagyon jólesett, hogy fejlődök az ilyenek terén. Álmélkodásomból egy a vállamhoz érő kéz rángat vissza, mire azonnal felpattanok és támadásra készen fordulok meg. Velem szemben azonban Em áll kicsit meglepetten és féltő tekintettel méreget, majd a kezembe nyom egy papírzacskót.
- Ezt bent felejtetted, mikor kirohantál. Azt hitte rosszul lettél, azért lettél egyik pillanatról a másikra falfehér és hogy emiatt rohantál el. Valami baj van Alicia?
- Igen. Azt mondtad nem lesz semmi gond, ha bemegyek és nézd meg mi lett a vége....Az emberek furának tartanak, sőt inkább szörnyetegnek. Tudom, hogy te ezt nem érted meg, mert sosem voltál sehol új lány, de hidd el az nagyon szar érzés.
- Én igenis átérzem a helyzeted fontosságát és egyáltalán nem vagy fura. Igaz nagyon zárkózott vagy és sokszor túlontúl bunkó, de megértelek. Ha a helyedben lennék én is valószínüleg így viselném a változást.3
Nem válaszolok semmit, csak egy aprót bólintok és megkerülve őt lépek az autójához annak reményében, hogy végre továbbindulunk. Kinyitja az gépjárműt és mindketten beszállunk, majd hamarosan elindulunk és a következő úti célpontunk egy plázaszerű hely lesz, amit az egekig magasztal. Szerinte ott lehet kapni a legjobb és legkényelmesebb ruhákat, illetve a legjobb távol-keleti kajákat. Amikor megérkezünk az első ami egyből szemet szúr, hogy fedetlen a legtöbb helyen, és egy kapuszerűség választja el a járda többi részétől. A bejárat felett egy betűkből kirakott felirat hirdeti a hely nevét: GROOVE.
Innentől nincs megállás, mert minden egyes üzletbe és butikba berángat magával és hatalmas kupac ruhával a kezében megy a próbafülkék irányába. Én rendszerint csak nézem és segítek dönteni a ruhadarabok közül melyik áll neki jobban, ám hamar megunja és engem is beküld egy tucat ruhával a kezembe az egyik fülkébe. Nekem nem tart olyan sokáig, mert ami túlságosan kivágott vagy merész azokat fel sem veszem, így hamarabb megleszek vele, mint Em. Már a kasszák felé indulok, mikor meglátok két kényelmesnek kinéző bokacsizmát, amik szerencsémre a felpróbálást követően illenek a lábamra, majd a kasszánál kiválasztok néhány kiegészítőt és fizetek. A pénztáros legalább 3 különböző színű és méretű tasakba teszi őket, majd a kért összeget a kezébe adom és ellépek onnan. Miután Emilynek is sikerül dönteni egy újabb adag szatyorral a kezében távozunk az üzletből. Mivel mindketten éhesen lettünk a vásárlás alatt, így a pláza éttermi részéhez megyünk, ahol a legkülönfélébb konyhák remekeit tudjuk megkóstolni. Én egy japán tésztás ételt rendelek, míg Em egy hatalmas adag hamburgert. A pultosoknál fizetünk, majd tanácsukra helyet foglalunk egy "szimpatikus" asztalnál és várjuk, hogy kihozzák a rendeléseinket.
A rendeléseinket mindössze 10 perc alatt kihozzák és megköszönve nekilátunk elfogyasztani azokat. Evés közben a velem szemben ülő lánynak be nem áll a szája, ami nem kicsit zavaró. Néhány perc elteltével minden előzmény nélkül hallgat el és némi ijedtséggel a tekintetében mered a hátam mögé. Érzem, hogy valami nem jó közeledik és ez a hőmérsékleten is hamar meglátszik. Míg a tető alatti hőmérséklet rohamosan csökkenni kezd, a havazás újra rákezd és a levegőben ott lappang a feszültség és a harc közelgő szele.
Leérve a földszintre érdeklődve nézek végig a társaságon. Nevelő szüleim vidáman csevegnek egy talpig rózsaszínbe öltözött szőke hajú lánnyal, aki nekem háttal állt meg. Egy köhintéssel jeleztem, hogy megérkeztem, mire a szöszi felém fordult. Kis híján szívinfarktust kaptam, mikor Emilyt szemtől szemben megláttam, mert nem csak a ruhája volt pink, hanem volt az arcán legalább egy tonna vakolat is. Mosolya vakítóan fehér és a szemei csak úgy csillognak, mintha valami régen látott ismerőse lennék, ami nem igaz.
- Szóval mehetünk Alicia? - Kérdezi és az ajtó felé kezd hátrálni.
- Igen csak adj egy percet, míg felveszem a kabátom és a cipőm, illetve magamhoz kapom a táskám. Jó lesz?
- Aha, kint megvárlak - mondja fülig érő mosollyal az arcán és elgondolkozom nem fájnak-e az arcizmai ilyenkor.
- Rendben - válaszolom és ő abban a pillanatban ki is lép az ajtón.
A lehető leggyorsabban öltözök fel annak érdekében, nehogy véletlenül beszélnem kelljen velük. Sajnos ez nem igazán jön össze, mert amikor magamra veszem a kabátom és a csizmám és indulnék én is ki J és Caro terem előttem. Mindkettejük tekintete mást üzen számomra, ám a legjobban a megbánás, a védeni akarás és a félelem tükröződik bennük. Általában állni szoktam a tekintetük, de most még az összes akaraterőm sem elég ellenük, így lehajtva a fejem kerülöm ki őket. Azonban James elkapja a karom és maguk felé fordít.
- Tudjuk, hogy egy csodálatos személy vagy, de fogadd el ezt tőlünk - nyújt át nekem egy kisebb köteg pénzt. Értetlenül meredek rájuk, ám nem firtatom, hogy honnan szerezték, mert már megtanultam az évek során, hogy felesleges lenne megkérdezni.
- Köszönöm - felelem végül és végre kilépek azon az átkozott ajtón. A hideg egyből arcon csap, habár nem érzem kellemetlennek.
A tájat hatalmas hódombok borítják amerre a szem ellát, ahogy körbenézek, majd meglátom a türelmetlen Emily alakját. Szegény teremtés lelkes integetésbe kezd, mikor meglát, ám én csak félmosollyal az arcomon megyek felé. Ahogy mellé érek egyből valami sorozat felől kezd érdeklődni, miszerint láttam-e már, azonban el kel keserítenem, hogy nem. Ezen annyira felbuzdul, hogy azonnal ecsetelni kezdi a történetet, illetve, hogy válasszak csoportot a férfi főszereplők miatt. Időközben az autója felé tuszkol, ami egy kisebb fekete csajos autó, és kinyitja az anyósülés felőli ajtót, majd ő átmegy a vezetőfélölire. Beszállok és bekapcsolom magam, majd elindítja a járművet, ami mint egy macska, úgy dorombol a benzin hatására.
Miközben a kocsival szépen, nyugodtan haladunk az úti célunk felé tovább fecseg az éppen aktuális, trendi filmekről, sorozatokról, pasikról és a helyi pletykákat is megtudom. Mikor elhaladunk egy-egy fontosabb épület mellett mindig elmeséli, hogy mi az, mikor épült és mi található benne. Így tökéletesen képbe kerülök, hogy mit hol találok, ha úgy hozza a szükség. Megtudom, hogy a városnak van egy általános- és egy középiskolája, van könyvtára, kórháza - amit inkább neveznék nagy rendelőnek, mintsem kórháznak -, számos hivatal és szórakozási lehetőséget kínáló hely is a környéken. Végül egy internet kávézó előtt parkol le, majd kikapcsolja a biztonsági övét és kiszáll az autóból. Példáját nem követem, mert nem akarok sok ember közé menni, mert tudom, hogy reagálnának, ha véletlenül megfagyasztanám a helyiséget.
- Gyere már! - Szól rám erélyesen és kirángat a kocsiból. - Esküszöm, senki sem fog megenni, míg engem látsz. Különben meg muszáj bejönnöd velem, mert meg kell kóstolnod a világ legfinomabba csokis sütijét. Ennél nem találsz jobbat és nekem elhiheted, mert már szinte az egész világot bejártam és sehol sem találtam hozzá foghatót.
- Rendben, de ha hazudni mersz, esküszöm, hogy nem éled meg a holnapot. Erre akár mérget is vehetsz - mondom halál komolyan és nyugodtan, mire Em arcán egy árny fut át. Közben kikászálódok a járműből és a bejárat felé kezdünk ballagni.
Belépve a kávézóba majdnem rosszul lettem, hiszen kintről nem gondolná az ember, hogy ennyien beférnek ide. Emily ruganyosan és otthonosan mozgott az asztalok között, míg nekem egy kis nehézséget okozott, hogy nem vonjam magamra túlzottan a figyelmet. A pulthoz érve megkönnyebbültem, mert útközben nem lökött fel senki és nem tettem, hidegre én se senkit. Emily újabb idétlen hadonászásba kezdett, mire egy szőkés-barnás hajú srác jött oda hozzánk. Nem mondanám, hogy csúnya, mert kibaszottul helyes srác, de látszólag első megállapításra teljesen bele van zúgva a a mellettem álló szőkeségbe.
- Mit adhatok nektek Emily, drágaságom? Kávét, süti, szendvicset vagy mást kérnél? - Kérdezte a gyerek és a végére egy perverz mosolyt villantott Emilyre.
- Mégis hova képzeled magad, Carter? Nem vagyok a "drágaságod" és hagyj békén a perverz fantáziáddal. Amúgy nekem lesz egy szokásos capuccino és két szelet abból a különleges csokis sütiből, amit annyira szeret mindenki.
- Oké, megjegyeztem és már csinálom is. Ha már itt tartunk ki ez a kis fagylány veled? - Kérdezte, mire bennem teljesen meghűlt a vér. Talán a homlokomra van írva, hogy más vagyok? - Kérdezem magamtól és érzem, hogy mindenki lassan felénk néz. - Na nem kell ennyire elfehéredni, nem azt kérdeztem, hogy öltél-e már embert.
- Carter, elég legyen. Nem látod, hogy olyan, mint aki a hó alól jött ki? Hagyd őt békén - mondja Em védelmezően. Míg ezek ketten vitába szállnak a sápadtságomat illetően, addig szépen lassan betelik nálam az a bizonyos pohár.
- Elég legyen ebből! - Emelem meg egy kicsit a hangom. - Senki sem volt kíváncsi egyikőtök véleményre sem legfőképp én. Szóval jó lenne, ha befognátok és békén hagynátok.
- De....
Nem érdekel a további magyarázat, csak szeretnék már kint lenni a friss, hideg levegőn és tenni azt amiben a legjobb vagyok. Az ajtót átlépve egyenest a járda széle felé igyekszem, hogy le tudjak ülni, habár láttam néhány padot a kávézó mellett. Azonban nekem valami hidegre és magányosra van szükségem, hogy elfelejtsem a bent történteket. Érzem, ahogy az érzelmeim magukkal ragadnak és az első könnycseppek már le is gördülnek az arcomon, így gyorsan odakapok és letörlöm azokat. Nem szabad sírnod. Nem lehetsz ennyire gyenge - mondja a belső énem, mely arra tanít, hogy erős legyek és ne engedjek közel magamhoz senkit sem. A könnyeim ugyan elapadtak, azonban a hangulatomnak sikerült kiszabadulni az irányításom alól és a hó újfent hullani kezdett. Ahogy az első pelyhek elérték a kezem megálltak alig észrevehetően felett és lebegni kezdtek ott, és sűrűsödni. Ilyet még sosem sikerült csinálnom, de most nagyon jólesett, hogy fejlődök az ilyenek terén. Álmélkodásomból egy a vállamhoz érő kéz rángat vissza, mire azonnal felpattanok és támadásra készen fordulok meg. Velem szemben azonban Em áll kicsit meglepetten és féltő tekintettel méreget, majd a kezembe nyom egy papírzacskót.
- Ezt bent felejtetted, mikor kirohantál. Azt hitte rosszul lettél, azért lettél egyik pillanatról a másikra falfehér és hogy emiatt rohantál el. Valami baj van Alicia?
- Igen. Azt mondtad nem lesz semmi gond, ha bemegyek és nézd meg mi lett a vége....Az emberek furának tartanak, sőt inkább szörnyetegnek. Tudom, hogy te ezt nem érted meg, mert sosem voltál sehol új lány, de hidd el az nagyon szar érzés.
- Én igenis átérzem a helyzeted fontosságát és egyáltalán nem vagy fura. Igaz nagyon zárkózott vagy és sokszor túlontúl bunkó, de megértelek. Ha a helyedben lennék én is valószínüleg így viselném a változást.3
Nem válaszolok semmit, csak egy aprót bólintok és megkerülve őt lépek az autójához annak reményében, hogy végre továbbindulunk. Kinyitja az gépjárműt és mindketten beszállunk, majd hamarosan elindulunk és a következő úti célpontunk egy plázaszerű hely lesz, amit az egekig magasztal. Szerinte ott lehet kapni a legjobb és legkényelmesebb ruhákat, illetve a legjobb távol-keleti kajákat. Amikor megérkezünk az első ami egyből szemet szúr, hogy fedetlen a legtöbb helyen, és egy kapuszerűség választja el a járda többi részétől. A bejárat felett egy betűkből kirakott felirat hirdeti a hely nevét: GROOVE.
Innentől nincs megállás, mert minden egyes üzletbe és butikba berángat magával és hatalmas kupac ruhával a kezében megy a próbafülkék irányába. Én rendszerint csak nézem és segítek dönteni a ruhadarabok közül melyik áll neki jobban, ám hamar megunja és engem is beküld egy tucat ruhával a kezembe az egyik fülkébe. Nekem nem tart olyan sokáig, mert ami túlságosan kivágott vagy merész azokat fel sem veszem, így hamarabb megleszek vele, mint Em. Már a kasszák felé indulok, mikor meglátok két kényelmesnek kinéző bokacsizmát, amik szerencsémre a felpróbálást követően illenek a lábamra, majd a kasszánál kiválasztok néhány kiegészítőt és fizetek. A pénztáros legalább 3 különböző színű és méretű tasakba teszi őket, majd a kért összeget a kezébe adom és ellépek onnan. Miután Emilynek is sikerül dönteni egy újabb adag szatyorral a kezében távozunk az üzletből. Mivel mindketten éhesen lettünk a vásárlás alatt, így a pláza éttermi részéhez megyünk, ahol a legkülönfélébb konyhák remekeit tudjuk megkóstolni. Én egy japán tésztás ételt rendelek, míg Em egy hatalmas adag hamburgert. A pultosoknál fizetünk, majd tanácsukra helyet foglalunk egy "szimpatikus" asztalnál és várjuk, hogy kihozzák a rendeléseinket.
A rendeléseinket mindössze 10 perc alatt kihozzák és megköszönve nekilátunk elfogyasztani azokat. Evés közben a velem szemben ülő lánynak be nem áll a szája, ami nem kicsit zavaró. Néhány perc elteltével minden előzmény nélkül hallgat el és némi ijedtséggel a tekintetében mered a hátam mögé. Érzem, hogy valami nem jó közeledik és ez a hőmérsékleten is hamar meglátszik. Míg a tető alatti hőmérséklet rohamosan csökkenni kezd, a havazás újra rákezd és a levegőben ott lappang a feszültség és a harc közelgő szele.
Szia!
VálaszTörlésEgyszerűen szuper rész lett! Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz ez után.
Léci hozd hamar a kövi részt!